Majtényi László

Vissza a főcikkhez →

I. Az indítvány

Harminchét országgyűlési képviselő 1996. december 16-án kelt beadványában adatvédelmi biztosi vizsgálatot kezdeményezett, melyben állásfoglalást kértek a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter államtitok minősítési döntése ellen, mely döntéssel Nikolits István tárca nélküli miniszter a vizsgálóbizottság kérdéseire válaszoló levelét a lehetséges leghosszabb időre, 80 évre államtitoknak minősítette. A levelet aláíró képviselők arra hivatkoznak, hogy a bizottság vizsgálódásának célja, hogy fény derüljön arra, vajon történtek-e visszaélések a magyar–orosz olajszállítások és az orosz államadósság hasznosítása során, továbbá megállapítható-e az összefonódás a politikai döntéshozók és a gazdasági élet résztvevői között. Az indítványozó országgyűlési képviselők szerint ennek kiderítése alapvető közérdek. Véleményük szerint „A vizsgálóbizottság megállapításait csak akkor tudja nyilvánosságra hozni, ha a birtokába került adatok nem süllyednek el a nemzetbiztonsági levéltárakban több emberöltőnyi időre.” Az indítványozók, miután többségükben nem tagjai a vizsgálóbizottságnak, és így nem is ismerhetik a titkos levél tartalmát, kételyüket fejezik ki abban a tekintetben, hogy a levélben fellelhető adatok államtitokká minősítését az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény 3. § (1) bekezdésében nevesített bármely érdek indokolná. Az indítványozók kérik, hogy – amennyiben a vizsgálat alapján ennek feltételei megállapíthatók – az adatvédelmi biztos szólítsa fel a minősítőt a minősítés megszüntetésére, illetve megváltoztatására.

II. A vizsgálat

1. A titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli minisztertől álláspontjának kifejtését, döntésének indokait, valamint a döntés jogalapját illetően tájékoztatást kértem.

Nikolits István tárca nélküli miniszter 1997. január 6-án kelt levelében a titkosítás jogalapjának, tartalmi és formai szabályosságának kérdéseire is kitért. Kifejtette, hogy az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény (Ttv.) 3. §-a szerint államtitok többek között az az adat, amely a törvény mellékletében meghatározott adatfajta körébe tartozik, és az érvényességi idő lejárta előtti nyilvánosságra hozatala, jogosulatlan megszerzése vagy felhasználása, illetéktelen személy tudomására hozása sérti vagy veszélyezteti a Magyar Köztársaság nemzetbiztonsági érdekeit. A törvény mellékletét alkotó „Államtitokköri jegyzék” 101. pontja alapján a Magyar Köztársaság külpolitikai, gazdasági, védelmi vagy más fontos érdekének érvényre juttatása érdekében a kormányzati tevékenységhez szükséges információk megszerzésére, elemzésére, feldolgozására, hasznosítására, valamint a Magyar Köztársaság érdekeinek érvényesítésére szolgáló tevékenység szervezésére és a végrehajtására vonatkozó adatok legfeljebb 80 évre titkosíthatóak.

Az ország gazdasági érdekeit veszélyeztető törekvések feltárása az 1995. évi CXXV. törvény szerint a nemzetbiztonsági szolgálatok feladata. Az olajkereskedelmet, stratégiai jelentősége miatt, a Nemzetbiztonsági Hivatal folyamatosan figyelemmel kísérte. E tevékenység titkos információgyűjtést is igényelt, maga a vitatott minősítésű levél is tartalmaz a 101. pontban meghatározott adatokat. A miniszter álláspontja szerint a Vizsgálóbizottság elnöke maga sem tartotta ezeket az információkat közérdekű adatoknak, mert saját, tájékoztatást kérő levelét „Szigorúan titkos!” minősítéssel látta el, ez pedig önmagában is indokolta a válasz hasonló minősítését.

A titkosszolgálatokat irányító miniszter válasza kitér arra az indítványra is, mely szerint, ha a titkosítás maga jogszerű is lenne, annak időtartama már nem fogadható el. A miniszter leszögezi, hogy számára a törvény igen széles mérlegelési jogkört biztosít. Joga és kötelessége, hogy az adatokat a szükséges ideig védje. A védelem tartama a minősítés pillanatában gyakran nem állapítható meg, ugyanakkor a meghatározott védelmi időt utóbb a minősítő ezeknek az adatfajtáknak az esetében már nem módosíthatja. A Ttv. 10. §-a ugyanakkor előírja, hogy a minősítő háromévenként döntését vizsgálja felül, és ha a minősítés feltételei megszűntek, a minősítést szüntesse meg. Mindezeket figyelembe véve a miniszter álláspontját fenntartva úgy látja, hogy a tartalmi és a formai törvényi követelményeket tekintve is jogszerűen járt el. A szolgálatokat irányító miniszter arra is felhívta a figyelmemet, hogy a kifogásolt minősítést nem önmagában kell értékelni, hiszen a levél egy irategyüttes része. Erre tekintettel a minősítő megküldte az államtitok-minősítésű levél másolatát, és egyúttal felajánlotta, hogy az ügy alaposabb megismerése érdekében további tájékoztatást is nyújt.

2. 1997 februárjában a titkosszolgálatokat irányító miniszter és az adatvédelmi biztos személyes találkozójára került sor. A találkozón a felek kifejtették azokat a jogi szempontokat, amelyeket az ügy elbírálása szempontjából lényegesnek ítélnek. Nikolits István miniszter és munkatársa tájékoztatta az adatvédelmi biztost a levél létrejöttének körülményeiről, a bizottsági meghallgatásról, az ügyben felmerülő, véleménye szerint releváns nemzetbiztonsági kockázatokról. A találkozót követően a miniszter két további dokumentumot küldött meg az adatvédelmi biztos tájékoztatása céljából, az egyik az „olaj-ügy” eseménytörténetét tartalmazta, a másik a vizsgálóbizottság elnökének küldött korábbi, ugyancsak államtitok minősítésű levél, melyben az üggyel kapcsolatos nemzetbiztonsági információkról tájékoztatja a miniszter a vizsgálóbizottság elnökét, és amely irat az adatvédelmi biztos vizsgálatának tárgyát jelentő irat fontos előzménye.

III. Az alkotmányos háttér, az ügy jogi megítélése


1. A köztársasági alkotmány alapján (61. §) a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze. A közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény elfogadásához, tekintettel arra, hogy az alkotmányos berendezkedés egyik jogi alapintézményéről van szó, a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.

A közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény (Avtv.) meghatározza az információszabadság érvényesülésének körét, valamint korlátozásának feltételeit. A törvény 19. §-a olyan általános parancsot fogalmaz meg, melynek címzettjei az állami, önkormányzati, valamint egyéb közfeladatot ellátó szervek és személyek. Eszerint ezek a szervek a feladatkörükbe tartozó ügyekben kötelesek elősegíteni a közvélemény gyors és pontos tájékoztatását. Ezek közé a szervek közé tartoznak kétséget kizáróan a nemzetbiztonsági szolgálatok, valamint az állandó vagy esetileg létrehozott parlamenti bizottságok is. E kötelezettségük körében [19. § (2) bekezdés] ezek az intézmények rendszeresen közzéteszik a tevékenységükkel kapcsolatos legfontosabb adatokat. Ezen általános – alkotmányos és törvényi rendelkezésen alapuló – kötelezettség alól sem a Ttv., sem az egyéb jogszabályi alapon meghatározott titok-, illetőleg nem nyilvános adat-kategóriák (döntés-előkészítő irat, üzleti titok, adótitok, banktitok stb.) nem adnak, nem is adhatnak felmentést. Az információszabadság nem abszolút jog, így nem korlátozhatatlan. Anélkül tehát, hogy a közvélemény tájékoztatására vonatkozó általános kötelezettség érvénye megszűnne, a közérdekű adatok megismerése törvény alapján, például államtitok minősítéssel korlátozható. Az Avtv. 19. § (3) bekezdése megállapítja, hogy a közérdekű adat megismerhetősége nemzetbiztonsági érdekből korlátozható. Minden esetben egyedileg is megválaszolandó az a kérdés, hogy hol húzódnak a korlátozás jogszerű határai.

2. A titoktörvény és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény viszonyát egyfelől az alapjog korlátozásának általános szabályai alapján, másfelől magának a két törvénynek a szabályai szerint kell megítélnünk. Az alábbi kifejtést megelőlegezve megállapítható, hogy a titkosítás jogszerűségét az információszabadsággal szemben mindig megszorítóan kell értelmezni. Következik ez egyfelől az Alkotmány 8. § (2) bekezdéséből és az ehhez fűzött alkotmánybírósági értelmezésből. Alapjog lényeges tartalma még törvénnyel sem korlátozható. A korlátozás csak akkor jogszerű, ha megfelelve az arányosság követelményének, a feltétlenül szükséges mértékig történik, és nem zárja ki az alapjog érvényesülését. A nemzetbiztonsági érdek – noha a jelenleg hatályos alkotmányszöveg nem említi – az Avtv. szerint és az Adatvédelmi Biztos Irodájának jogértelmezése szerint is fontos alkotmányos érdek, ám még ha a nemzetbiztonsági érdekre utalna is az alkotmány szövege – amint ezt a vonatkozó alkotmánybírósági döntések elemzése is alátámasztja [34/1994. (VI. 24.), 36/1994. (VI. 24.), 60/1994. (XII. 24.) AB határozatok] –, az alkotmányos jogok hierarchiájában a kommunikációs alapjogok azt megelőzik. Alátámasztja ezt az értelmezést a Ttv. 1–4. §-ainak és az Avtv. 19. §-ának összevetése. Míg az Avtv. „a közvélemény gyors és pontos tájékoztatását” írja elő, addig a Ttv. csupán a nyilvánosság elől elzárható „adatról” vagy „adatfajtáról” szól. A titkosítás jogát, az információszabadság alkotmányos jogával összevetve megszorítóan kell értelmeznünk [vö. a 30/1992. (V. 26.) AB határozat gondolatmenete nyomán a 34/1994. (VI. 24.) AB határozatot].

Ha egyes adatok eltitkolhatok is, a tájékoztatási kötelezettség azért még továbbra is fennáll. Ez az értelmezés összhangban áll a nemzetbiztonsági szolgálatok alkotmányvédelmi szerepével. A törvény igen helyes és pontos szóhasználata értelmében az „államtitok” nem az „állam”, hanem a „Magyar Köztársaság” érdekében tartható titokban, Magyar Köztársaságon pedig nem valamely hivatal, hanem a polgárok közössége értendő. Ebben az összefüggésben kell értelmeznünk a Ttv. 3. §-ának nem egészen sikeresen megfogalmazott fordulatát is.

„3. § (1) Államtitok az az adat, amely e törvény mellékletében […] meghatározott adatfajta körébe tartozik, és a minősítési eljárás alapján a minősítő kétséget kizáróan megállapította, hogy az érvényességi idő lejárta előtti nyilvánosságra hozatala, jogosulatlan megszerzése vagy felhasználása, illetéktelen személy tudomására hozása, továbbá az arra jogosult részére hozzáférhetetlenné tétele sérti vagy veszélyezteti a Magyar Köztársaság honvédelmi, nemzetbiztonsági, bűnüldözési vagy bűnmegelőzési, központi pénzügyi vagy devizapolitikai, külügyi vagy nemzetközi kapcsolataival összefüggő, valamint igazságszolgáltatási érdekeit.”

Ez a szabály, ha eltekintenénk az információszabadság alkotmányi, törvényi szabályaitól, nemzetközi normáitól, valamint az Alkotmánybíróság döntéseitől, lehetővé tenne egy olyan alkotmányellenes értelmezést is, mely kétségessé tenné az információszabadságot és a sajtószabadságot is. A definíciót úgy kell értenünk, hogy az államtitok fogalma a Magyar Köztársaság alapvető …érdekeit védi, mert ellenkező esetben lehetséges lenne egy olyan titkosítási gyakorlat, hogy a minősítő akkor is államtitokká tehetne adatokat, ha minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy ha csekély fokban is, de egy adat nyilvánossága az állam valamely érdekét bármely kis mértékben sérti vagy veszélyezteti.

Mindezeket figyelembe véve – eltérően attól a megközelítéstől, melyet ebben az eljárásban a nemzetbiztonsági szolgálatot irányító miniszter egyik munkatársa ajánlott – az állami titkosítási gyakorlat és egyedi döntései is az alkotmányosság és a jogrend összefüggéseiben, nem pedig pusztán a Ttv. két-három szabályának ismeretében bírálható el. Téves tehát az a jogértelmezés, mely szerint az adatvédelmi biztos feladata az lenne ebben az ügyben, hogy kizárólag a titoktörvény alapján, ne pedig az adatvédelmi biztos feladatait is meghatározó információszabadságról szóló törvény alapján bírálja el ezt az esetet. A titoktörvény az alkotmányos jogrend, a titkosszolgálatok és az azokat irányító miniszter hivatala pedig a demokratikus államrend része.

Az Adatvédelmi Biztos Irodája egyike a köztársaság szabadságintézményeinek. Aminthogy a titkosszolgálatok is az alkotmány védelmezőinek szerepét töltik be a demokratikus társadalomban. A téma egyik holland szakértője a titkosszolgálat képviselőjeként is azt hangsúlyozza, hogy a titkosszolgálatoknak ahelyett, hogy megsértenék, éppenséggel hozzá kell járulniuk az alapvető emberi jogok védelméhez.

A magyar titoktörvény egyik sajátossága az, hogy fogalomhasználatában nem irat, dokumentum titkosításáról, hanem „adat” titokká minősítéséről szól. Még az egyébként jogszerűen minősített iratoknak sem minden mondata, nem minden megállapítása felel meg a titkosítás törvényi követelményeinek. Rendszerint mégsem célravezető módszer az, ha az információszabadság érdekében ezeket az iratokat megfosztják a titkos információktól, majd ezt követné nyilvánosságra hozataluk. Számos hátrány mellett, fontos összefüggések maradhatnak így rejtve, esetleg magának az iratnak az értelme szűnik meg, valamint az irat mégoly gondos preparálása mellett is sérülhet az államtitok. Ha egy irat lényeges részében tartalmaz államtitoknak minősülő adatot, az irat egészének titkosítása jogszerű lehet. Abban az esetben viszont, ha – például intézmények közötti levelezés során – több olyan irat keletkezik, melyek között logikai vagy egyéb kapcsolat van, minden egyes irat minősítésekor az adott irat minőségét kell figyelembe venni, az tehát nem elegendő ok a minősítésre, hogy az irat például olyan levélre adott válasz, mely okkal vagy ok nélkül Szigorúan titkos! minősítést kapott. Minden iratnak önmagában is meg kell felelnie a titkosítás tartalmi törvényi feltételeinek.

3. Az Avtv. 25. § (1) bekezdése szerint „Az adatvédelmi biztos figyelemmel kíséri a személyes adatok védelmének és a közérdekű adatok nyilvánossága érvényesülésének feltételeit… Kezdeményezheti az államtitokkörben, valamint a szolgálati titokkörben meghatározott adatfajták szűkítését vagy bővítését.”

26. § (4) „Ha az adatvédelmi biztos eljárása során az adat minősítését indokolatlannak tartja, a minősítőt annak megváltoztatására vagy a minősítés megszüntetésére szólíthatja fel. A felszólítás megalapozatlanságának megállapítása iránt a minősítő 30 napon belül a Fővárosi Bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben zárt tárgyaláson soron kívül jár el.”

Az Avtv. ezen utóbbi szabálya az adatvédelmi biztos számára a rendszerint „gyenge” ombudsmani hatáskörön túllépő jogosítványt határoz meg. Az adatvédelmi biztos „ajánlásának”, ha az a minősítés megváltoztatására (például az államtitok szolgálati titokká vagy ún. döntés-előkészítő irattá minősítésére) irányul, valójában közigazgatási jogerőt biztosít, mert ebben az esetben magának a minősítőnek kell bírósághoz fordulnia. (Külön jogi problémát vet fel, mely nem tárgya ennek az ajánlásnak, hogy a belső vagy döntés-előkészítő irat ezen meghatározottsága egyáltalán minősítésnek tekinthető-e.)

Ebben a körben értékelni kell a minősítés jogszerű időtartamát is. A jelen vizsgálat esetében az indítványozók nem csupán a minősítés jogszerűségét, de annak időtartamára vonatkozó döntést is vitatják. A titkosszolgálatokat irányító miniszter a Ttv. melléklete (Államtitokköri jegyzék) 101. pontja alapján minősítette levelét: „A Magyar Köztársaság külpolitikai, gazdasági, védelmi vagy más fontos érdekének érvényre juttatása érdekében a kormányzati tevékenységhez szükséges információk megszerzésére, elemzésére, feldolgozására, hasznosítására, valamint a Magyar Köztársaság érdekeinek érvényesítésére szolgáló tevékenység szervezésére végrehajtására vonatkozó adatok. 

Az államtitokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 80 év.”

Az adatvédelmi biztos „közigazgatási jogerőt” biztosító titok-felülvizsgálati jogosultsága esetében, annak kivételes jellegétől sem függetlenül, a kiterjesztő értelmezés nem indokolt. Ebből az következik, hogy a „minősítés megváltoztatása” fogalmába nem tartozik bele a csupán a minősítés érvényességi idejének megváltoztatására irányuló ajánlás. A „minősítés megváltoztatásának” ugyanis előfeltétele az, hogy a minősítést az adatvédelmi biztos „indokolatlannak” találja. Ha az adatvédelmi biztosi vizsgálat a minősítést magát nem, hanem az érvényességi időt minősíti túlzottnak, az joghatását tekintve nem különbözik az egyéb adatvédelmi biztosi ajánlástól. Az adatkezelő ez utóbbi esetben haladéktalanul köteles megtenni a szükséges intézkedéseket, és erről 30 napon belül írásban tájékoztatni az adatvédelmi biztost [Avtv. 25. § (2)]. Ám ha nem fogadja el az ajánlást, nem kötelező neki magának bírósághoz fordulnia.

Nem helytálló ugyanakkor a titkosszolgálatokat irányító miniszter álláspontja, mely szerint a védelem időtartamának meghatározása tekintetében a minősítőnek „igen széles mérlegelési jogkört” adott a jogalkotó. A mérlegelési jogkört nem lehet a törvény időhatárán belül korlátlannak vagy majdnem korlátlannak tekintenünk. A törvény korábban idézett, a 3. §-ban meghatározott államtitok-fogalom, a minősítés időtartamát is korlátozza azáltal, hogy „az érvényességi idő előtti” hozzáférésnek sértenie kell a Magyar Köztársaság valamely vitális érdekét. A minősítő 3 évente megújuló rendszeres felülvizsgálati kötelezettsége (10. §) nem adhat jogalapot arra, hogy alapos indok nélkül közérdekű adatokat tartalmazó iratok sok évtizedre el legyenek vagy el lehessenek zárva a nyilvánosságtól. Az állam és a társadalom között folyamatos kommunikáció zajlik, ebben a párbeszédben rendszeresen megújul a polgárok közössége és az állam közötti társadalmi szerződés. Az állami, közfeladatot ellátó szerveknek nincs joguk arra, hogy a nyilvánosság kontrollját kizárják.

4. Jelen vizsgálat az indítványhoz kötöttség körében vizsgálta egy meghatározott irat titkosításának törvényességét. Az eljárás megállapította, amit az indítványozók többsége nem tudhatott – lévén nem tagjai a Vizsgálóbizottságnak –, hogy az ügy tárgyát képező irat egy hosszabb információcsere egyik, megállapíthatóan nem legfontosabb részét jelenti. A polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszter 1997 februárjában átadott az adatvédelmi biztos számára egy iratot, mely az ügy eseménytörténetét tartalmazza. Ennek főbb pontjai:

1995. XII. 22. OGY-határozat a vizsgálóbizottság felállításáról;

1995. XII. 26. Az „olaj-ügy” vizsgálatáról szóló Korm. határozat;

1996. I. 9. A vizsgálóbizottság elnöke általános tájékoztatást kér levélben;

1996. I. 18. A vizsgálóbizottság elnöke levélben céginformációkat kér;

1996. II. 6. Nikolits István miniszter mindkét levélre részletes választ küld;

1996. IV. 11. A vizsgálóbizottság elnöke levélben fordul a miniszterelnökhöz mindazon iratokat kérve, melyeket az ügyben a Nemzetbiztonsági Hivatal a Miniszterelnöki Hivatalnak megküldött;

1996. IV. 23. A vizsgálóbizottság elnöke kérdést intéz a Parlamentben a miniszterhez;

1996. X. 10. A vizsgálóbizottság elnöke újra kéri az iratokat, illetve a miniszter megjelenését kéri a bizottság előtt;

1996. X. 24. A vizsgálóbizottság ülésén a miniszter megjelenik és szóbeli tájékoztatást ad, a bizottság arra kéri a minisztert, hogy három kérdésben írásos választ adjon;

1996. XI. 21. A bizottsági ülésen elhangzottak kiegészítésére a miniszter írásban válaszol a három kérdésre.

Az adatvédelmi biztosi eljárás ezen utolsó irat államtitokká minősítésének jogszerűségéről és a minősítés érvényességi idejének elbírálására irányul. Az Avtv. 26. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az irat államtitokká minősítése az adatvédelmi biztos eljárását nem akadályozza, de a titok megtartására vonatkozó rendelkezések rá nézve is kötelezőek. Az irat tartalmának felfedésére az adatvédelmi biztosnak természetesen akkor sincs joga, ha a minősítést indokolatlannak tartja. Ebben a nyilvános ajánlásban ezért csak arra utalhatunk, hogy ez az irat igen rövid, és – amint az az ismertetett kronológia alapján is megítélhető – egy részben írásos, részben verbális és ugyancsak főbb elemeiben államtitoknak minősített kommunikációs folyamatnak része. Az irat titkosítását az abban szereplő egy-két szó, kifejezés indokolta, egyúttal megállapítható, hogy az üggyel kapcsolatban a társadalom tájékoztatására ez az irat sem csorbítatlan formájában, sem az államtitokká minősítést indokló néhány adat esetleges törlését követően sem alkalmas.

Sem az Avtv., sem pedig a Ttv. nem különbözteti meg kifejezetten az un. aktanyilvánosság fogalmát – vagyis azt az állampolgári jogot, hogy a hivatalos dokumentumokat a polgárok fizikai valóságukban megismerhessék – attól az elvben ennél kevesebb jogosultságot biztosító jogtól, melyet a magyar információszabadság-törvénynél kevésbé haladottabb jogrendek tartalmaznak, és amelyet általános tájékoztatási kötelezettségnek nevezhetünk. Ez a jog rendszerint nem tartalmazza az információt hordozó irat megismerésére irányuló alanyi jogot. Azonban nem csupán arról van szó, hogy a többen kétségkívül benne van a kevesebb is (ez a jogban egyébként nem feltétlenül érvényesülő elv), hanem az Avtv. korábban idézett általános parancsa is meghatározza a tájékoztatási kötelezettséget.

„Az állami vagy… egyéb közfeladatot ellátó szerv és személy a feladatkörébe tartozó ügyekben… köteles elősegíteni a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását. [Ezek a szervek és személyek] rendszeresen közzé vagy más módon hozzáférhetővé teszik a tevékenységükkel kapcsolatos legfontosabb… adatokat.” [Avtv. 19. § (1)–(2)]

Ezen szabályok alapján le kell szögeznünk, hogy abban az esetben, ha az aktanyilvánosság az aktában foglalt adatok államtitok-minősége miatt és/vagy amiatt nem elégíti ki a közérdekű adatok megismerésére vonatkozó alkotmányos jog érvényesíthetőségét, avagy egy meghatározott irat megismerése önmagában elégtelen „a közvélemény gyors és pontos tájékoztatására”, akkor az adat közfeladatot ellátó birtokosa más módon köteles a közvélemény tájékoztatásáról gondoskodni.

Amennyiben bárki a tájékoztatást elégtelennek tartja, a közérdekű adatok megismerésére irányuló joga alapján további felvilágosítást kérhet akkor is, ha maga a dokumentum valamely okból számára nem ismerhető meg.

Az ügyben lefolytatott adatvédelmi biztosi vizsgálat megállapította, hogy az indítványban vitatott, 1996. november 21-én kelt, a vizsgálóbizottság elnökének címzett rövid levél, mely egy hosszabb, írásbeliségében és szóbeliségében is lényeges elemeiben államtitoknak minősített folyamatos kommunikáció részeként keletkezett, mely folyamat a kormányzaton belül, illetve a kormányzat és a vizsgálóbizottság között zajlott, a Ttv. szabályai szerint – mely szabályok egyébként az államtitokköri jegyzék megfogalmazásával a titkosításra jogosultnak széles jogosultságot adnak – jogszerűen lett titkosítva.

Ugyanakkor a levél olyan információkra utal, melyek az Alkotmány és az információszabadságról szóló törvény alapján közérdekű adatok, és amelyeket jogszerűen a társadalom elől eltitkolni nem lehet. A levél megfosztható ugyan azoktól az adatoktól, melyekre tekintettel titkosítása történt, azonban sem ebben a változatában, sem pedig eredeti szövegében nem ad választ azokra a kérdésekre, melyeket az alkotmányosan működő közhatalom által rendszeresen tájékoztatott társadalom joggal elvárhat. Maga a levél, természetesen, nem is ilyen célból készült. A társadalommal szemben fennálló tájékoztatási kötelezettségüknek sem a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter, sem pedig az ügyben érintett közhatalmat gyakorló szervek nem ennek a levélnek a közreadásával tehetnek eleget.

Az államtitokká minősített irat minősítésének 80 évben meghatározott érvényességi ideje túlzott, ellentétes a törvény 3. §-ával, valamint az Avtv. 19. §-ával. Kizártnak vehető az, hogy több emberöltő elteltével a Magyar Köztársaságnak bármely érdeke fűződhessen ezeknek az információknak titokban tartásához. Alappal feltehető az is, hogy ennél az időnél lényegesen rövidebb idő alatt merülnek ki azok a szénhidrogénmezők, ahonnan ma a hazai szükségleteket fedezik.

Ez az ajánlás nem az eljárás tárgyát képező irat minősítésének megszüntetését javasolja, hanem jogszerű megoldásként a tájékoztatási kötelezettségük teljesítésére hívja fel az érintetteket, miközben általánosságban az az ugyancsak jogszerű megoldás sem zárható ki, hogy a minősítő tájékoztatási kötelezettségének oly módon tegyen eleget, hogy a minősített iratot megfosztja az államtitoknak minősülő adatoktól. A tájékoztatásnak érdeminek és valóságosnak kell lennie. Ha a minősített irat nem kerül nyilvánosságra, az nem jelenti az információszabadság garanciáinak hiányát, hiszen az információs jogaikban magukat sértve érző állampolgárok és szervezetek, amennyiben az iratbirtokosok tájékoztatását elégtelennek tartják, a későbbiekben mind az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságához, mind az adatvédelmi biztoshoz is fordulhatnak, amint az Avtv. által biztosított bírói út igénybevétele is nyitva áll számukra.

IV. Az alábbi ajánlásokat teszem:

Az ajánlás III. fejezetében kifejtettekre tekintettel nem indítványozom a titkosszolgálatokat irányító miniszter által a Vizsgálóbizottság elnökének írott 1996. november 21-én kelt levele Szigorúan titkos! minősítésének megszüntetését.

Az indítványozók által megjelölt irat leghosszabb érvényességi időre – 80 évre – titkosítása ellentétes mind az Avtv., mind pedig a Ttv. szabályaival, akadályozza a közhatalom és a társadalom közt olyannyira kívánatos bizalom építését. Felkérem a titkosszolgálatokat irányító minisztert, vizsgálja felül döntését, csökkentse jelentős mértékben az érvényességi időt.

---

Csak azok az adatok zárhatók el államtitokra hivatkozva jogszerűen a társadalomtól, melyek az egyéb törvényi követelményeken túl a titoktörvény 3. §-ában meghatározott, és ebben az ajánlásban is értelmezett fogalmának megfelel. Az egyébként titkosan kezelt vizsgálatok lényegi megállapításait, amennyiben azok közérdekű adatok, nyilvánosságra kell hozni.

A politikai döntéshozók és a gazdasági élet résztvevőinek a közélet tisztaságát, a gazdasági alkotmányosságot veszélyeztető vagy azt sértő esetleges kapcsolatai közérdekű adatok. A kormányzatnak, a titkosszolgálatoknak, illetve az Országgyűlés által felállított vizsgálóbizottságnak alkotmányos kötelessége a társadalmat ezekről a ténymegállapításokról tájékoztatni.

A tájékoztatási kötelezettségnek általában elsősorban az iratoknak a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tételével kell eleget tenni, ha ez bármely törvényes okból részben vagy egészben kizárt, tartalmi tájékoztatást kell nyújtani.

A közélet tisztaságának túlnyomó érdeke kizárja, hogy a megállapított visszaélések nyilvánosságát korlátozzák.

A vizsgálat nemleges eredménye, valamint sikertelensége – azaz, ha a gyanút sem megerősíteni, sem pedig cáfolni nem sikerült – ugyancsak közérdekű adat.

Budapest, 1997. május 7.

• Beszélő-beszélgetés