Skip to main content

Beláthatatlan kilátások?

Vissza a főcikkhez →


Lavinaként duzzad Magyarországon a munkanélküliség. A jelenség terjedésének ütemét jelzi, hogy az Országos Munkaügyi Központ kimutatásai szerint 1992 februárjában például a regisztrált munkanélküliek száma 454 622 fő volt, két évvel később pedig 630 578 fő.

A fiatal (25 évesnél nem idősebb) munkanélküliek száma tavalyelőtt 111 985 fő volt, vagyis minden negyedik állástalan közülük került ki. Ráadásul a nyilvántartás módszertana miatt a létszámot meg kell toldani a „pályakezdő munkanélküliek” 28 989 fős seregével. Az elkeserítő adat 1994 februárjára a munkanélküliség ütemét enyhén meghaladó mértékben tovább duzzadt: a negyedszázadot sem megélt, regisztrált állástalan polgárok száma elérte a 164 844 főt (s ismét csak hozzájuk számítandó 60 160 pályakezdő. A munkanélküliség tehát Magyarországon a 25 évnél fiatalabbak korosztályának – nagyon durván – mintegy 6,3 százalékára terjed ki.

Ha pedig az Európa nyugati felén érvényesülő tendenciák Magyarországon is utat törnek maguknak, úgy félő, hogy ez az arány rohamosan felduzzad. Bár más gazdasági közegben, megállapodottabb intézményi háttér keretei közt, de a fiatalokat sújtó munkanélküliség az Európai Unió egyik legaggasztóbb társadalmi jelensége. A brüsszeli bizottság statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a kimutatása szerint a 25 évesnél fiatalabb állástalanok korosztályukon belüli, magyarországira emlékeztetőén alacsony hányada pusztán a nálunk megszokottnál lényegesen magasabb gazdasági fejlettségű Luxemburgban és Németországban jellemző. Az Európai Unióban 1992-ben a munka nélkül maradt fiatalok aránya átlagosan 18 százalék volt korcsoportjukon belül, s a mutató tavaly már elérte a kerek 20 százalékot.

A küzdelem kitartóan folyik a jelenség ellen. De miközben általános az öröm afelett, hogy ez a kerek húsz százalék 3,3 százalékponttal jobb, mint a negatív rekordként számon tartott 1985-ös adat, a fiatalok idén márciusban kitört méltatlankodása Franciaországban azt jelzi, hogy a tétlenségre kárhoztatott ifjúság problémája a szociális elégedetlenség egyik legfőbb forrása lehet. Mert a legrosszabb helyzetben nem a gall ifjúság van, hanem a spanyol, az olasz és az ír.








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon