Skip to main content

Biztosítás, biztonság – önként

Vissza a főcikkhez →


Az önkéntes biztosítópénztárak célja az előrelátó öngondoskodás megalapozása olyan élethelyzetek esetére, amelyeknek megoldása egyébként a társadalombiztosítás vagy a szociális gondoskodás feladatkörébe tartozik. Ezeknek az élethelyzeteknek megfelelően különféle típusú pénztárak jöhetnek létre: nyugdíj-, egészség- és önsegélyező (pl. munkanélküli önsegélyező) pénztárak. Egy pénztárszervezeten belül csak azonos típusú szolgáltatások nyújthatók.

Az önkéntes pénztárak jogi személyek; tulajdonosai maguk a pénztártagok, akik a pénztár szolgáltatásaiban részesülnek, illetve tőle szolgáltatásokat várnak. A tervezet szerint a pénztárakat természetes személyek alapíthatják, a tagok egyenlő mértékű tagdíjat fizetnek, és pénztáron belüli jogaik azonosak. A pénztár megtakarításokat gyűjt, a rábízott vagyont alapszerűen kezeli, a pénztártagok javára befekteti, és a befektetésekből finanszírozza a tagság részére nyújtott szolgáltatásokat. Az önkéntes pénztár nonprofit szervezet: bevételeit kizárólag a szolgáltatásokra (meg persze a működési költségekre) fordíthatja.

Az önkéntes biztosítók – ha majd a róluk szóló törvény életbe lép – lehetőséget nyújtanak arra, hogy aki nem éri be a tb, illetve a szociális rendszer uniformizált juttatásaival, megfelelő előtakarékoskodás fejében kiegészítő ellátásra tarthasson igényt. Ez volna tehát az első lépcső a tb-típusú szolgáltatások – és persze az ezért vállalt terhek – differenciálódása felé. (A második lépcső, az elismert pénztárak igénye már szintén felbukkant, módosító javaslatok formájában; az ilyen pénztárak esetében az állam elismerné, hogy a tb számára törvényben előírt szolgáltatásokat vesznek át, így a tb-járulék megosztására is sor kerülne.) Az önkéntes biztosítópénztárak felbukkanásának másik jelentősége az lehet, hogy igen komoly érdekük fűződik az általuk kezelt pénz értékének megőrzésére, következésképpen fontos szereplőkként jelenhetnek meg a befektetési piacon.






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon