Skip to main content

És közben a hajó elmegy

Vissza a főcikkhez →


Milliók dőltek hátra kaján elégedettséggel (és nem kis dühvel) vasárnap délután a tévé előtt, amikor Palotás János fölajánlotta jószolgálatait a kormánynak annak érdekében, hogy ne 40 dollárért vegyék a kőolajat, amikor az a világpiacon éppen 25 dollárért is megkapható. A számarányok persze eltúlzottak, de a figyelmeztetés jogos. De – sokak szerint – nem jó tanácsokkal kellene ellátni a kormányt, hanem a kormány kezéből ki kell venni azt a lehetőséget, hogy befolyásolhassa (kivételes esetektől eltekintve) a szénhidrogének és szénhidrogén termékek importját.

– A kormány csak azt szabja meg, hogy legyen-e benzin vagy ne – mondta Zsengellér István, az OKGT vezérigazgatója keddi sajtótájékoztatójukon. – Teremtsen olyan feltételeket, hogy érdemes legyen ezen a piacon versenyezni. Az állami kereskedelem nem normális, elavult „dolog”, ezt meg kellene szüntetni – vélte. Mint a parlament gazdasági bizottságának felkérésére megfogalmazott álláspontjukban kifejtik, meg kell szüntetni azt a gyakorlatot, hogy a szénhidrogéneket csak a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának egyedi engedélyei alapján lehessen importálni. A minisztérium azonban ragaszkodik a mai rendszerhez.

Ma többlépcsős, kormányközi egyeztetés előzi meg az engedélyezést, ahol például többszörösen ellenőrzik azokat az adatokat, amelyeket az OKGT szolgáltat. A múlt héten például nem kaptak engedélyt egy tartályhajónyi kőolaj importjára – s így barellenként 4 dollár, összességében 400 ezer dolláros veszteség érte az OKGT-t és az országot. Az engedély megtagadásának egyik oka az volt, hogy a kedvező árú kőolajat egy algériai érdekeltségű kereskedelmi vállalattól vásárolták volna. Algéria viszont nem törleszti magyarországi adósságait – így ez a minisztérium számára kellő indok volt az üzlet megakadályozásához. Ez a hajó tehát elment…

Az OKGT álláspontja szerint a vasárnap elfogadott megállapodást úgy kell értelmezni, hogy az kiterjed a kereskedelem liberalizálására is. Bárki importálhat kőolajat és kőolajtermékeket, amennyiben bizonyos feltételeknek megfelel. Ilyen lehet az egyenletes szolgáltatási feltételeket biztosító készletszint előírása.

Ma az OKGT kezében vannak a kőolajfinomítók, a tárolók nagy része, a szállítóvezetékek és a nagykereskedelmi lerakatok. Kérdéses, hogy e hatalmas monopóliumot és helyzeti előnyt miképpen tudja ellensúlyozni más szervezet, még akkor is, ha Zsengellér érvelése szerint például felesleges kőolajfinomító-kapacitásaik kikényszerítik tőlük azt, hogy korrekt áron dolgozzanak versenytársaik számára.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon