Szerbiában nem volt szükség választási kampányra, hisz folyamatosan választási kampány van: az évek óta tartó propagandaháborúban a kormányzó párt jobbkeze a belgrádi televízió. Minden tv-híradó csupán ingyen műsoridő a Párt részére, a többi száznyolc (!) pártocska bármelyike csupán néhány másodpercre számíthat. Egy ellenzéki – tehát: hazaáruló – újságíró kiszámította, hogy december elsején, szerdán a belgrádi tv-híradóból 543 másodperc jutott a Pártnak, míg a pártoknak összesen 24. Másnap, másodikán a vezér és csapata, 1101:23-ra nyert. De az újvidéki televízió sem marad le a fővárosi mögött. A genfi tárgyalásról úgy számolt be „professzionálisan és elfogulatlanul”, hogy 20 percig közvetítette Milosevic felszólalását, míg a többi hazai és külföldi résztvevő szavait összesen 4,10 percben foglalta össze a bemondó.
Milosevic malmára hajtja a vizet az írástudatlanság is. A 15 évesnél idősebb lakosság 10,8%-a analfabéta, 44,7% nem járta ki a nyolc osztályt, 24,4%-a csak elemivel rendelkezik. A lakosság 63,9%-ának az a véleménye, hogy nem szükséges a tv-híradó tartalmát más forrásokból származó információkkal ellenőrizni: Szerbia polgárainak csupán 5%-a vásárol rendszeresen újságot, az újságvásárlás luxusáról (a nyugat-európai árakon kínált – vagyis zárolt – könyvekről nem is beszélve) persze sokaknak az általános szegénység miatt kellett lemondania. Sok helyütt az egyetlen „alternatív” információforrás a növekvő létszámú, a falusi szegénység soraiból verbuvált milícia: ők is bőven közvetítik a megfélemlítő híreket.
A belgrádi televízió, mely Bogdan Tirnanic, a NIN újságírója szerint az elmúlt évtizedekben Európa legjobb televíziói közé tartozott, felgyűlt tapasztalatát most a manipulációban kamatoztatta: teljesen átgyúrta a közgondolkodást. Az emberek megszokták, hogy ne a saját szemüknek higgyenek, hanem inkább annak, amit este a tévé „valóságként” tálal nekik. A tévé egyik főszerkesztője, Dusan Cukic, aki egyúttal az újságíró-szövetség elnöke is (ezt a szervezetet egyébként az újságírók fele nem támogatja) fennen hirdeti, hogy a nagyvilági zsurnalizmussal szemben ő mindent megtesz a Szerbiáról való igazság terjesztéséért. Én, mint újságíró isten bizony nem szégyellem magam, ha a szerbek érdekében hazugságra kényszerülök – jelentette ki még a szlavóniai háború idején az újvidéki televízió egy felelős személyisége, aki nemrég még, akár a „hazafias újságírás” többi mestere, az elmúlt rendszerben az újságírás ún. „vazelines irányzatához” tartozott, a szürkék, középszerűek, simulékonyak közé. Miodrag Stanisavljevic belgrádi író szerint az a két szó, hogy „nemzeti érdek”, úgy fityeg és csilingel azoknak a száján, akik embermilliók sorsának urai, mint a fülbevaló a fülcimpán. Dicső vezérünk és bohócai még éjszaka se veszik le a fülbevalót a nyelvükről: „Mi kitartunk a nemzeti érdekek védelmében. Mi tapodtat se tágítunk nemzeti érdekeinktől”… A „nemzeti érdek” nem csupán isteni fűszer, balzsam, elixír, ambrózia, hanem felmentő ítélet is, birtokosa büntetlenül elkövethet bármiféle gaztettet: egy mániákus őrült, aki Szarajevóban megcéloz és eltalál egy tantermet, nem egyszerűen mániákus őrült. Az ő találata a „nemzeti érdeket” szolgálja. Egyvalami fontos: a nép legyen kész akár éhen halni is a szent nemzeti érdekeikért.
Szerbia és Crna Gora lakosai nemcsak anyagilag merültek ki a nyomorgásban, hanem lassan mentálisan is, fizikailag is kimúlnak – írja; Momcilo Djorgovic, a Borba című napilap szerkesztője. Képtelenek felfogni, a megaláztatás és a szellemi tompaság mily fokára süllyedtek. Az ínségben nő a szent nemzeti dolgok becsülete, s az államhivatalnokokból hazafias hősök lesznek. A tűrhetetlen életkörülmények miatti kétségbeesés könnyen a képzelt ellenségek és az árulók elleni dühvé fordítható.
A mostani, decemberi választások előtt – akár az 1990-es választási kampány előtt – megpróbálták lehetetlenné tenni a tisztességes tájékoztatás még megmaradt műhelyeit is: a minisztérium megvonta az üzemanyag-járandóságot a Stúdió B-től, újabb és újabb felmondásokról hallani, a Vreme című lapot pedig ország-világ előtt árulónak nyilvánította a televízió. A tv-képernyő egyben szégyenoszlop is: kiadók, napilapok igazgatóit szégyenítik meg esténként a híradóban, kereskedőket, cégeket, termelőket, pékségeket pocskondiáznak, ha nem az állam által megszabott áron ugyan, de mégis kínálnak némi élelmet.
Mindeközben Radovan Karadzic, a Boszniában küzdő szerb hazafi – egyébként háborús bűnös – Szláv vendég című verseskötetéért elnyerte a Risto Ratkovic-díjat, amelyet a Crna Gora-i írószövetség adományoz évente a legjobb szerb nyelvű könyv szerzőjének. A díjátadást ezúttal is ökölvívómeccs követte, melyen egy költő és a zsűri elnöke mérkőzött meg. Egyformán szeretem a költőket meg a harcosokat, de az utóbbiakat jobban tisztelem – nyilatkozta az elnök úr.
A díjazott kötetben található egy Szarajevó című verse is, amit a költő még a hetvenes években szerzett. Már akkor éreztem a történelmi sár mélységét, amelybe belesüllyedtünk, és hallottam az eljövendő idők szavát, úgyhogy néhány versem profetikusnak bizonyult – nyilatkozta Karadzic, a poéta. Egyik verséből sem hiányzik a halál, a kés vagy a golyó említése. Sietek, hogy reggeli bombát vágjak a magányos ember fejéhez – írta Reggeli bomba című költeményében. És amit megköltött, azt mind százszorosan meg is valósította ebben az országban.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét
8 év 49 hét