Skip to main content

Visszakérő levél

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Emberi Erőforrások
Minisztériuma
Miniszter

Tisztelt Díjazott!

2013. március 15-e alkalmából valamilyen díjat adományoztam Önnek a felterjesztők felterjesztése alapján. Igen ám, de közben kiderült, hogy némely felterjesztés szimpla politikai elfogultság, sőt, elvakultság vagy haveri jóindulat alapján született, számomra viszont most meglehetősen nehéz lenne kideríteni, hogy melyek ezek a sajnálatos esetek. Vagy miért, hát Ön azt gondolja, hogy volt nekem időm az utóbbi években, bokros teendőim közepette példának okáért Echo tévét nézni? Vagy talán voltam én életemben akár egyetlen Kárpátia együttes-koncerten, és tudhatom, hogy ott milyen kirekesztő zenék hangzanak el? Vagy hogyan tudtam volna végignézni az ország összes színházi előadását, végighallgatni az összes koncertet, végigolvasni az összes tudományos tanulmányt, hogy nincs-e bennük olyasmi, ami szemben áll az általam és a teljes Kormány által vallott értékrenddel? Nem beszélve arról, hogy miért kellett volna nekem megnéznem a távoli múltban egy távoli kisvárosban egy bizonyos kiállítást, amely állítólag a nyilasokat dicsőítette?

Ja, hogy a beosztottaim miért nem jártak utána az előterjesztéseknek? Akkor nézze meg, kikkel vagyok én körülvéve. Mert hiába állítják bizonyos nemzetközi körök jól meghatározható hazai sugalmazás nyomán az ellenkezőjét, nálunk igenis működik a fékek és ellensúlyok rendszere, legalábbis az államigazgatási káderpolitikában biztosan.

Úgyhogy más eszközöm nem lévén, ezúton kérném Önt régebbi munkásságának esetleges elismerése mellett, hogy inkább adja vissza az általam adományozott díjat, sztornó az egész, a beosztottaimat pedig, más eszközöm ott se lévén, majd jól leszidom.

Bízom bölcs döntésében.

Üdvözlettel: aláírás, pecsét

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon