Az ún. Dóka-ügy egyházi válsággá duzzadt. Dóka Zoltán hévízgyörki evangélikus gyülekezeti lelkész 1984 júliusában nyílt levelet intézett a Lutheránus Világszövetség vezetőihez (a dokumentumot lásd a Hírmondó 1984. augusztusi számában – A Szerk.).
Az iskola marxista–leninista világnézetű embereket akar nevelni. Az esküokmány szerint, amelyet a pedagógusoknak alá kell írniuk: a tanárnak, akár egy állami hivatalnoknak, vállalnia kell, hogy engedelmeskedik hivatali elöljáróinak. Összeegyeztethető-e ez a feladat és ez a kötelezettség az átélt kereszténységgel?
Az összejövetelen többen elmondták, hogy az esküokmányt egy írásos megjegyezéssel egészítették ki: jelezték, hogy az engedelmesség korlátja a lelkiismeret.
1983 elején az egyetemeken és a tudományos intézetekben kis füzet jelent meg azoknak a tudományágaknak és kutatóhelyeknek a megjelölésével, ahová a 72/1982. (XII. 10.) MT számú rendelet értelmében a tudományos továbbképzésre pályázó 22–35 éves fiatalok jelentkezhetnek. A felsorolás annyira szolgai másolata volt a KGST-szabványnak, hogy egyes magyar vonatkozású diszciplínák, melyek nálunk alaptudománynak számítanak, önálló helyet sem kaptak benne.
A vallásos kiscsoportok tevékenysége 1976-ig közvetlenül a rendőrség hatáskörébe tartozott.[SZJ] Az ezekben részt vevő papokat és civileket hamis politikai vádak alapján súlyos börtönbüntetésekkel sújtották.
Nem az ember van a szombatért,
hanem a szombat van az emberért.
Márk 2,27
Évek óta heves vita dúl a magyar katolikus egyházban az erőszakmentesség kérdéséről. Két szélső álláspont kristályosodott ki. Az egyik vélemény szerint a kereszténység szükségszerű velejárója az erőszakról való lemondás; még önvédelem vagy segítségnyújtás céljából sem szabad erőszakot alkalmazni.
„Gyülekezetük legalizálásra törekszik.
Nincs kétségük afelől, hogy kérelmük
pozitív elbírálást nyer.
(Mi az ellenkezőjét szeretnénk remélni
– A szerk.)”
A szerkesztősége nevében aggódó újságírót Seszták Ágnesnek[SZJ] hívják. Riportja – Könyörgés Szántó Annáért –, mely a Magyar Ifjúság 1984.
„Az azonosnak látszó, de mégsem azonos dolgokat élesen megkülönböztetni.”
Hugo Grotius
A radikális pacifizmus rendelkezik azzal a két ismérvvel, amelyet hatni tudó mozgalom soha nem nélkülözhet: van nagy erejű erkölcsi alapelve, és egyértelmű cselekvési utasítást ad arra vonatkozóan, hogy ezt miként kell az életben megvalósítani. Az elv: az erőszak minden formájában és minden körülmények között elvetendő. Nincs igazságos és igazságtalan, jogosult és jogosulatlan erőszak. Az erőszak erőszakot szül, akárki s akárminek a nevében cselekedje is.
Miután számtalan kérvénnyel, beadvánnyal fordultam különböző illetékes szervekhez és személyekhez az engem ért törvénytelenség orvoslásáért, de érdemi választ nem kaptam – a nyílt levél formáját választom. Remélem, kérésem így eljut olyan felelős személyekhez is, akik emberi életekben nemcsak papírmunkát látnak.
A történet 1970-ben, a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnáziumban kezdődött.
Előzmények
Magyarországon a századforduló óta működik a Hetednapot Ünneplő Adventista Egyház.
Schmidt kancellár és Carstens államelnök legutóbbi egyházpolitikai kijelentései nemcsak a Szövetségi Köztársaságban váltottak ki megütközést, hanem az NDK egyházi köreiben is. Schmidt az Evangelische Kommentaren című folyóiratnak adott interjút, s kikelt az olyan keresztény csoportok ellen, amelyek a Hegyi Beszédre hivatkozva lemondanának a katonai biztonságról. Carstens pedig a brémai dómban mondott húsvéti beszédében elmagyarázta, hogyan értelmezendő a Hegyi Beszéd. Eszerint az egyszerű polgár választhatja az erőszakmentességet, s ez tiszteletre méltó magatartás.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét
8 év 49 hét