Skip to main content

Befejezetlen múlt

István Gordon: Az elfelejtett Jennifer-akció

1992 októberében Robert Gates, a CIA akkori főnöke egy különös ceremóniáról készült filmfelvételt ad át Oroszország elnökének, Borisz Jelcinnek. A film hat szovjet tengerész búcsúztatási ceremóniájáról, majd az azt követő, tengerészhagyományoknak megfelelő tengeri temetéséről készült egy amerikai hajó fedélzetén, 1974-ben.

Kende Tamás: A szembesítés kínjai

Lengyel József tanúsága

Idén lesz Lengyel József születésének száztizedik évfordulója. A Kommunisták Magyarországi Pártjának alapítója, hivatásos nemzetközi forradalmár és jelentős író volt. Ma sem a kommunista forradalmár Lengyel, sem az író Lengyel nem része kanonizált emlékezetünknek. Egyik hivatásában sem jelent ma semmit. Miért is jelentene bármit ma Lengyel József? Írói életművének túlnyomó többsége, ha nem is olvashatatlan, de leginkább csak végtelenül unalmas. Még a jobb írásai is elsősorban kordokumentumok. Csak egy vastagabb füzetnyi novellája, kisregénye az, ami irodalomként is érvényes maradt.

Kende Tamás, Mink András: Proletár – nemzet – köziség

Szemelvények „a baloldal és nemzet” problematikájának eszmetörténetéből

Kende Tamás: A nyertesek kongresszusa

Ötven éve ült össze az SZKP XX. kongresszusa

Tischler János: Az Infecundin-sztori, 1967

Az első magyar fogamzásgátló tabletta bevezetésének története

Minden bizonnyal csak kevesen tudják, hogy az orális fogamzásgátlás alaptörténetében honfitársaink úttörő szerepet játszottak. Nem sokon múlott, hogy az első fogamzásgátló tablettát a hazai gyógyszergyártás megalapítójának, a hormongyártásban kiemelkedő tevékenységet kifejtő Richter Gedeonnak a budapesti vegyészeti gyárában állítsák elő az 1930-as évek végén, vagyis közel húsz évvel azelőtt, hogy a ma használatos fogamzásgátlók prototípusa feltűnt a piacon.

Eörsi László: Csongovai Per Olaf (1930–2005)

November 5-én – 17 évig tartó betegség után – az egyik legnagyobb forradalmár távozott.

István Gordon: A Harmadik Birodalom hagyatéka

A koreai félsziget légterében, 1950. december 17-én történt az első légi összecsapás két híressé vált sugárhajtású harci repülőgéptípus: a szovjet MIG–15-ös és az amerikai F–86 „Sabre” között. A két gép meglepő hasonlóságot mutatott egymással.

Egészen a 80-as évek végéig nagyra értékelt és a világ orvostársadalma által gyakran forgatott mű volt a „Pernkopf-atlasz”, Eduard Pernkopf osztrák anatómus megbecsült anatómiai lexikona az emberi testről.

„Egy kis lépés egy embernek, de óriási lépés az emberiség számára” – hangzott el Niel Armstrong mindenki által ismert mondata, midőn az USA által a Holdra juttatott első ember lábával megérintette a Hold talaját.

A fenti három epizód, amelyeknek látszólag nincs közük egymáshoz, nagyon is szoros kapcsolatban áll egymással.

Adam Grzesiak: Egy szabad nyomdász elbeszélései

Wieslawa Grochola egykori lengyel ellenzéki író és publicista néhány évvel ezelőtt hosszú beszélgetést készített volt ellenzéki harcostársával, Adam Grzesiak nyomdásszal. A visszaemlékezés Volt egyszer egy mulatságos TÖRTÉNET, avagy hogyan nem robbantottam ki a harmadik világháborút címmel második díjat nyert a Lengyel Újságírók Szövetségének „Szabad Szó" pályázatán 2001-ben. A Karta varsói folyóirat akkoriban részleteket közölt a visszaemlékezésből. Ennek szerkesztett változatát adjuk most közre. A teljes kézirat a Karta Központ Ellenállási Archívumának gyűjteményében található, Varsóban.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon