Skip to main content

Belföld

–lt [Solt Ottilia]: A Petőfi Kör utolsó vitája


A hálátlan utókor hajlamos megfeledkezni a Petőfi Kör utolsó, egészségügyi vitájáról. Pedig ez sem volt érdektelen, csak éppen elsodorta emlékét valami más. Ugyanis már hónapokkal előbb 1956. október 23-ra jelölték ki a szervezők. Köztük dr. Prágay Dezső, a budapesti Orvosegyetem fiatal oktatója, a Petőfi Kör vezetőségi tagja. A szervezők elmentek a Petőfi-szoborhoz, a pesti egyetemek közös tüntetésére, de ott kellett hagyniuk a megindult menetet, hogy 18 órára a Gólyavárban legyenek.

Eörsi János: A véletlen egybeesés

Interjú az MSZOSZ elnökével


– Hogy először találkozott a miniszterelnökkel, bizonyára kihasználta az alkalmat: nemcsak a bányászsztrájkról esett szó.

Nagy Sándor: Az Antall miniszterelnök úrral való találkozásom a véletlen műve abban az értelemben, hogy nem a bányászsztrájk miatt jött létre. Tíz nappal korábban kezdeményeztem a találkozót, a kedvezményes üdültetés problémáinak az áttekintésére. Azt én meg nem tudom mondani, hogy az időpont kiválasztásában mekkora szerepet játszott a bejelentett figyelmeztetősztrájk; gyanítom, hogy nem hátráltatta, inkább előmozdította.


Vargha Márton: A veszteség tortája


Miután eredménytelenül végződött az önkormányzati választások első fordulója, a kormány hatalmas hirdetési kampányba fogott, hogy rábírja az embereket, menjenek el szavazni. Az a sejtelem lehetett emögött, hogy akik távol maradtak, azok inkább a koalíció, mint az ellenzék támogatói voltak korábban. Egy gyorselemzés ezt alátámasztani látszik. Okulva az Országos Választási Bizottság és a Miniszterelnöki Sajtóiroda közötti polémiából, ügyeltünk arra, hogy homogének legyenek az adatok.

Kozák Gyula: Ünnep után

Egy forradalmár emlékei


Kozák Gyula: Hogyan láttad a politikai helyzetet ’56 nyarán?

Zimányi Tibor: Úgy gondoltam, hogy a revizionisták magukban nem tudnak fennmaradni, s nem volt elképzelhető számomra, hogy a Szovjetunió hagyja leszakadni Magyarországot. Ezért is nem tudtam magamat belevetni azokba a megmozdulásokba, amelyek már a forradalom előtti hónapokban jelezték, hogy valami kialakulóban van.


Hegedűs Zsuzsa, Pokorni Zoltán: Tisztázzuk a takarítást!


Bár Beke Katával, a politikussal és az államtitkárral több kérdésben nem tudtunk s most sem tudunk egyetérteni, mégis úgy vélem, az elemi tisztesség és az egykori barátság arra kötelezi a PDSZ választmányának szóvivőjét, hogy tisztázza: egyetért azzal, amit Beke Kata mondott riválisunk, a PSZ vezetőségi ülésén a pedagógusokban még ma is élő „passzivitásról és félelemről”, s melynek kapcsán régi fordulatával élt, mely szerint „nem érti…, hogy a pedagógusok mitől félnek…, hiszen ezt a pénzt mindenhol meg lehet keresni, legfeljebb elmegy az ember takarítani”.

Természetesen e szépíró


Gaál Antal: Névnapi ajándék


Régóta meg akarom írni, mi történt velem 1982–83-ban. Korábban ez nem volt ajánlatos, most viszont egyre több hasonló történetet lehet hallani-olvasni. Az én esetem azért valamiben mégis különbözik az eddig elbeszéltektől. Nekem ugyanis sikerült megúsznom a beszervezést.

Annak idején – a nyolcvanas évek elejét írjuk – Tihanyban dolgoztam, a Vízműveknél. Munkám meglehetősen egyszerű volt, akár egyhangúnak is mondhatnám, de az a hat négyzetméteres kis iroda, ahová beülve csönd és nyugalom vett körül, sok mindenért kárpótolt.


– i – [Iványi Gábor]: Sarokkő: az Igében Krisztusra vonatkozik, a köszöntőben Miklós Imrére

Beszélgetés Roszik Gábor evangélikus lelkész, országgyűlési képviselővel


I.: Vajon a személyed körüli bonyodalmak az egyház régi vezetősége és az új lehetőségek között munkálkodó lelkészek és teológusok közötti kötélhúzás, vagy ennek az ügynek valami más háttere is?

Roszik Gábor: Elég jó hasonlat a kötélhúzás. Valóban, mintha már hosszú ideje feszülne a kötél. Az egyik végén vagyunk néhányan, a másik felén meg mintha a kötél le lenne betonozva valahova.


Ara-Kovács Attila: Vigyázó szemetek egymásra vessétek…

Találkozott a román és a magyar hadügyminiszter


Bár a hadügyminisztérium sietett kijelenteni, hogy a múlt heti magyar–román miniszteri szintű találkozó csak egy a szomszédokkal folytatódó hasonló megbeszélések sorában, azért annyit sejteni lehet: ez esetben többről van szó.

Csak üdvözölni lehet a Für Lajos vezette Honvédelmi Minisztérium által kezdeményezett tárgyalások létrejöttét: mintha a bukaresti kormányzat – de legalábbis a román hadsereg – kész volna némi kockázatot vállalni a magyar–román viszony épen tartása érdekében.


Vágvölgyi B. András: Egy magyar úr Washingtonban


Sajtónk, valamint a miniszterelnök belépője

Már szombaton boldog izgalommal ébredtem Washingtonban, jaj de jó, holnap HEJHA Magyarországon, ráadásul kedvenc pártjaim sikerére lehet számítani, igaz, az MDF a tavaszi eredménnyel fenyegetőzik, de hál’ istennek, maga sem gondolja komolyan. És a választások után itt a nagy alkalom, Nagy Ferenc óta az első demokratikusan választott magyar miniszterelnök látogat az Egyesült Államokba, mennyi izgalom, mennyi érdekesség, végre egy kis magyar politika Amerikában.


Révész Sándor: Mikrofonosztás


Az elemzett műsormennyiség – zenei betétek nélkül – 599 óra. Ez a vizsgálatba bevont két csatorna, a Kossuth és a Petőfi teljes műsoridejének 29%-a, és benne van minden olyan műsor, amely a pártokra vonatkozóan érdemi és megfogható jelzéseket tartalmazhatott.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon