„…Megfaggattak engem, anyám,
jaj, hogy mit loptam, raboltam,
Jaj, nem loptam, nem raboltam,
selymet hoztam csak, úgy éljek,
bazsamárik bánatára
cigánylányok örömére…”
(Cigány népballadák és keservek, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980.)
A büntetőeljárási törvény 3.
A Beszélő legutóbbi számában „Egy klubtag” beszámolt a fenti táborról, ismertette a szervezés előzményeit és értékelte a tábor szervezőinek tevékenységét. Leírta, hogy milyen erők igyekeztek megakadályozni a tábor megszervezését és hogy milyen kompromisszumokkal sikerült végül is megtartani a tábort. Leírta, hogy a tábor végül is nem a szervezők eredeti elképzelésének megfelelően zajlott, a legrangosabb előadók nem jöhettek el, s néhány, ellenzékinek minősített jelentkező részvételétől el kellett tekinteni.
Szeretnék valamit hozzáfűzni Konrád György „A barátság feltétele” című cikkéhez, ami ugyan mindabból, amit Konrád György leírt, következik, de jelentősége miatt érdemes kifejteni. Amikor „a felelős osztrák kormány egy felelőtlen magyar kormánnyal szerződést kötött”, akkor valami félelmetes, objektív változás állt be Ausztriának a magyar társadalommal szembeni érdekviszonyában.
Az talán természetes, hogy teljesen nem mondhatunk le a reményről, hogy egyszer nekünk is legyen valóságos parlamentünk és felelős kormányunk.
Ki hiszi még, hogy a szocializmus életképes koraszülött és a proletárdiktatúra a történelem inkubátora? Kubától Vietnamig, Argentínától Algériáig, Kambodzsától Nicaraguáig, Albániától Jugoszláviáig mind kipróbálták a központosított államhatalom és az államosítás különféle formáit, ám az eredmény mindig a még sziszegve elviselhető és a szörnyűséges közé esett. Argentína példája mutatja, hogy a centralizált állam és a kiterjedt államosítás önmagában is hatékony eszköz a hanyatlás eléréséhez, külső befolyás már nem is szükséges.
Tóth Károly Antal a „Demokratikus Magyarországért” (Beszélő 21. sz.) című cikkében írja: – …elfeledtetve azt, hogy a demokrácia nem a szókimondás, hanem a beleszólás jogát jelenti.
Igaz szavak, elevenbe vágóak. A mi bűnünk, hogy ez megtörténhetett. A mi BŰNÜNK, hogy tiszta fogalmak összezavarodtak és átértékelődtek. A miénk, mert eltűrtük. A miénk, mert 32 évig menekült nemzedékem – tisztelet a kivételnek – a politika elől, amely elől többé már ki nem térhet. Most már nemcsak politikusok és egyéb hivatásos félrevezetők ismerik a jelent. A jelen ránk kényszerül.
Duray Miklós különös „ellenvéleménye” nem személyes ügy, a sértegetések és a valótlanságok csak mellékzörejek, a dolgok hátterében a nemzetiségi alkotmánytörvény sorsa borzolja az idegeket, hogy az elkötelezett gárdát a betanult hamis szerep erőszakolására serkentse.
1. A felszín:
Újra oroszul tanulunk, igaz, csak néhány szót. Glasznoszty, peresztrojka: ezek az időszerű jelszavak. Nyitás, gyorsítás, áramvonalasítás – kissé technicista színezetű metaforák, s mellettük jól ismert kifejezések: nyilvánosság, demokratizálás. A gorbacsovi garnitúra retorikáját rövid úton elintézhetnénk talán, ha nem történnének nap mint nap váratlan események a társadalmi életben, legfőképpen a tájékoztatási politikában.
„Átok reá, ki téged átkoz,
Áldás reá, ki téged áld.”
(Arany János: A Bibliából Mózes I. 27. 27. 29.)
A két világháború között létezett Krisztushívő Zsidók Felekezete egyik életben maradt tagját a hatvanas évek elején meghívta egy katolikus káplán egy ifjúsági istentiszteletre.
A magyar nemzet egyharmadát fenyegeti a beolvadás veszélye. A mai Magyarországon élő magyarok többsége e fenyegetéssel szemben a kisebbségbe szorult magyarok teljes egyenjogúságától, nemzetiségi jogaik elismerésétől és tiszteletben tartásától remél védelmet. De elismerik-e a magyarországi kisebbségek hasonló jogait is? Kívánják-e teljes állampolgári egyenlőségüket? A Salom Nyílt Levele (Hírmondó, 1984. 6–7. sz.) valamennyiünknek fölteszi a kérdést.
Csehszlovákiában élő magyar vagyok. Őseim között egyetlen zsidó származású sem található.
Egy magyar ellenzéki folyóiratban nemrég jelent meg az a beszéd, amelyet Nagy Imre a párt Központi Vezetősége előtt tartott 1953 júniusában. Mennyiben árnyalja ez a beszéd a korról alkotott történelmi képünket?
Először is le kéne szögezni, hogy a beszéd hitelességéhez nem férhet kétség. Felettébb ortodox marxi–lenini terminológiája és ízes magyar nyelvezete Nagy Imre stílusára vall. Nagy azzal vádolja benne a párt vezetőit, Rákosit, Gerőt és Farkast, hogy súlyos hibákat követtek el a szocializmus építése során.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét
8 év 49 hét