Skip to main content

Bauer Tamás

Bauer Tamás: Igazság vagy jog


Messze voltunk még a választásoktól, az új hatalom létrejöttétől, amikor megjelent közéletünkben az igazságtétel, az elszámoltatás gondolata. Azzal, hogy a politikában megszólalók különbséget tettek elszámolás és leszámolás között, mintegy elfogadták az elszámoltatás gondolatát, azt, hogy az előző rendszer vezetőit valamiképpen felelősségre kell vonni. Maga az egykori MSZMP tette meg az első lépést ebben az irányban, amikor központi bizottsági dokumentumában mondta ki öt vezetőjének és korábbi miniszterelnökének felelősségét.

Bauer Tamás: Ki lesz itt?


– Mi nem szavazni, mi választani hívjuk Önöket, mi dönteni hívjuk Önöket! – hallottuk Horváth Balázs belügyminisztertől az MDF sportcsarnoki nagygyűlésén, hogy aztán ezt halljuk vissza a rádióban és a televízióban a választási reklámokban. Az ország népe pedig hallgatott Horváth Balázs szavára, és döntött. Azzal, hogy és ahogy szavazott, vagy azzal, hogy nem ment el szavazni.

Bauer Tamás: Üzenet


Üzenjen a kormánynak – kérték a szavazóktól az önkormányzati választás előtt az ellenzéki pártok. Ugyanezt mondták a választási kampány finisében a kormánykoalíció pártjai is: utasítsák el a választók a viszályt szító ellenzéket.

Mire következtethetünk az első forduló eredményeiből? Kitűnt, hogy bölcs dolog volt kétféle választási rendszert alkalmazni.


Bauer Tamás: A jóból is megárt a sokk


Talán még emlékszik a kedves tv-néző választópolgár, hogy miként válaszolt az MDF akkori gazdasági vezérszónoka a választási tv-vitán arra a kérdésre, hogy mi a különbség piacgazdaság és szociális piacgazdaság között. Bethlen István válasza az volt: az, ami az SZDSZ és az MDF programja között. Az SZDSZ-t vádolták azzal, hogy a tankönyvi ultraliberalizmus híve, hogy a szociális szempontok mellőzésével kívánja átállítani az országot a „vad” piacgazdaságra.

Bauer Tamás: Elmélkedés egy vereségről


Az SZDSZ-t jórészt olyan értelmiségiek hozták létre, akik a megelőző években a margóra szorultak a magyar társadalomban, a kívülálló értelmiségiek életformáját élték. Politizálásuk sok tekintetben a nyugati parlamenten kívüli mozgalmakéra, illetve a nyugatnémet zöldekére emlékeztetett: kötetlen légkör, az öltöny és nyakkendő hiánya stb. Aktivistáik többségének esze ágában sem volt hatalomra törni, hivatásos politikussá válni. Emiatt nem láthattunk egyszemélyi vezetést, körülhatárolt tisztségeket az SZDSZ-en belül egészen a választási kampány finiséig.

Bauer Tamás: IBUSZ, Hungaroton, …?


Most már minden világos.

Októberben, az MDF második országos gyűlésén az volt még a „hivatalos” álláspont, hogy az állami tulajdon lebontása csak lassan, fokozatosan mehet végbe. Akkoriban indult el a „spontán privatizáció” elleni kampány, melyben az MDF nemcsak a Magyar Néppárttal, de a SZOT-tal, a DEMISZ-szel és a Baloldali Alternatíva Egyesüléssel is egy platformra került abbéli igyekezetében, hogy gátat vessen a nemzeti vagyon „elkótyavetyélésének”, illetve annak, hogy a tőketulajdon feletti rendelkezés illetéktelen kezekbe kerüljön.


Bauer Tamás: Elmélkedés egy vereségről

„Természetes szövetségesünk” vagy ellenfelünk – a Fidesz


Az SZDSZ kezdettől fogva közös eszmei alapokon álló szövetségesének tekintette a Fideszt, s ezt fejezte ki a „természetes szövetséges” megnevezéssel, megkülönböztetve e kapcsolatot a szociáldemokratákhoz vagy a kisgazdákhoz fűződő szövetségesi viszonytól. Alátámasztotta ezt mindaz, ami az ellenzéki kerekasztal működésének hónapjaiban történt: az SZDSZ és a Fidesz akkor – úgy tűnt – mindig együtt lépett.

Bauer Tamás: Most örüljünk?

Kettős vereség


Megkönnyebbülhetünk valóban, hiszen csúfos vereséget szenvedett az MSZP, az MSZMP, Király Zoltán és még néhány minipárt. Miközben a közvélemény-kutatási adatok szerint a megkérdezettek nem túl nagy többsége a közvetlen elnökválasztás híve volt, a népszavazás tanúsága szerint e többség többsége nem tartotta ezt a kérdést annyira fontosnak, hogy vegye magának a fáradságot, és elmenjen szavazni. A részvételi arány olyannyira alacsony volt, hogy valószínűleg a népszavazás egy kellemes tavaszi vagy őszi vasárnapon sem lett volna eredményes.

Bauer Tamás: Elmélkedés egy vereségről


Győzelem vagy vereség?

Külföldi barátaink sorra gratulálnak ahhoz, hogy az ország második pártja lettünk. Jobb eredményt értünk el, mint liberális párt bárhol Európában – mondjuk magunk is. Ahogy az Országgyűlés padsoraiban látom barátaimat, akik néhány éve még állástalan ellenzékiek, rendőri akciók célpontjai, az értelmiségi társadalom kitaszítottjai voltak, magam is hajlok arra, hogy elhiggyem: ez győzelem.


Bauer Tamás: Kótyavetye?

Különvélemény a privatizálásról


A választási kampány végeztével remélni lehetett, hogy a kormányra került pártok propagandistái sutba dobják a demagógia e feleslegessé vált eszközét. Az MDF vezetői valóban azt kezdték el hangsúlyozni, hogy mennyire hívei a külföldi tőke bejövetelének. A választási győzelmet követően Bod Péter Ákos a Világban már a „spontán privatizációt” is megengedhetőnek tartotta, megfelelő ellenőrzés és szabályozás mellett – akárcsak tavaly októberi nyilatkozatában az SZDSZ.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon