Skip to main content

Eörsi István

Eörsi István: Az indokolás bája


Dehogyis foglalok érdemben állást az Alkotmánybíróság 21/1996 (V. 17.) AB-határozatával kapcsolatban, mely lehetővé teszi a törvényalkotók és bírák számára, hogy korlátozzák a homoszexuális jogvédő és egyéb egyletekbe belépni óhajtó fiatalkorúak egyesülési jogát. Semmi szükségem arra, hogy az erény, teszem azt Seszták Ágnes bűvöletes képében sólyomszárnyon fölém szálljon, és tar fejemre pottyintsa megsemmisítő bírálatát. A szóban forgó határozatot már csak azért sem értékelem, mert megkerülhető.

Eörsi István: Napló Jóbról


I. 1995. december 15.

Egy javakorabeli férfi ül meztelenül a hamuban, és egész testét beborító gennyes keléseit vakargatja egy cserépszilánkkal. Égeti, pörköli a tébolyító ázsiai nap. Még egyedül van, de már nem üvölt, mert elment a hangja. Nemsokára megérkeznek hozzá a barátai, három irányból, és helyet foglalnak a porban, tisztes távolságra tőle, hogy bűzét el bírják viselni. Meg sem mukkannak egy héten át, a megdöbbenés beléjük fojtja a szót, csak ülnek, imákat motyognak maguk elé, és gyomruk korgását hallgatják.


Eörsi István: Szelíd epigrammák


Egy bélyegre

Nemzeti kislétünk apukáját nyalni utálom
hátulról, de kezem már vígan csattan a képén.

Az européer

Európában tombol a béke, csak elszigetelten
öldököl elhanyagolt peremén pár archaikus törzs.
Ám a szabadság köznapi tény, mit az is bizonyít, hogy
ő szabadon faxolhat, utazhat csaknem az összes
fővárosba, s elér digitális távcsevegőjén
minden más okos embert.












Eörsi István: …a tyúkólról és a palotáról


Nem tudom, hol olvastam, és hogy egyáltalán olvastam-e, vagy csak hallottam, esetleg álmodtam, hogy Jób az őstörténet Lear királya: korlátlan nagy úr, akit valami képtelen ostobaság – mondjuk így: a Szent Presztízs szörnye – felfal, majd kiokád, és beletipor az emberi létezés legocsmányabb trágyájába. Sőt, Jób sorsa még nyomorúságosabb, mert Learrel ellentétben nem önnön hiúsága, hanem istené okozza a vesztét. Abban azonban megegyeznek már, hogy a mélységben, ahonnan kiáltoznak, megnyílik szemük az emberi nyomorúságra.

Eörsi István: Nagy esőzés után


A márciusi nagy esőzések tömérdek hullát mostak ki a földből Jaltától mintegy húsz kilométerre, egy tüneményes domboldalon. 1941-ben a náci rohamosztagok csaknem minden krími zsidót – szám szerint több mint negyvenezret – megöltek. Ezek közül bukkant néhány ezer a napvilágra.

Eörsi István:

„Ez lenne tehát a válasz?” (Heinrich Heine)


Már öt vagy hat éve feküdt Heinrich Heine a maga közmondásos matracsírjában, mely csak nekünk közmondásos persze. A kereszt sem annak volt közmondásos, akit ráfeszítettek. A költő hátgerincsorvadása, melyet nem túl aszketikus életvitelének köszönhetett, csak frivol célzattal hasonlítható a megfeszíttetés gyötrelmeihez, ez igaz; de szenvedése kiadósabb volt. Végül már, ha meg akart nézni valamit, fáradságosan mozgó ujjaival húzta fel bénult szemhéját; gennyedző sebeire morfiumot szórtak, hogy ne őrüljön meg. Verseit fejben írta álmatlan éjszakákon.

Eörsi István: Pálfordulásom története


Május 31-én, kedden, a Demokratikus Charta összejövetelén, a Kossuth Klubban harciasan gunyoros beszédben elutasítottam még a gondolatát is annak, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége koalíciós tárgyalásokba bonyolódjon a Kádár-rendszer vezető erejének örököseivel. Okoskodásom kiindulópontja az volt, hogy a választók a második fordulóban nem egyszerűen az MSZP-re, hanem személy szerint Horn Gyulára, tehát a két párt összefogása ellen szavaztak. „Legyen meg az ő akaratuk!” – gondoltam ájtatos szívvel.

Eörsi István: Nincs válasz


Bertold Brecht: A kerékcsere

Ülök a járdaszélen.
A sofőr kereket cserél.
Nem voltam szívesen ott, ahonnét jövök.
Nem leszek szívesen ott, ahová utazom.
Miért nézem a kerékcserét
Türelmetlenül?







Némely kérdések azzal nyűgöznek le, hogy eleve tudjuk: nincs rájuk válasz. Ezeket a nem arisztotelészi dráma vagy a nem euklideszi geometria mintájára nem szókratészi kérdéseknek nevezem.



Eörsi István: A színész nem gép, nem idióta, és nem katona

Tábori György és Eörsi István beszélgetéséből


Láttam egyszer egy próbát Münchenben, amikor a Godot-t rendezted. Estragont egy nagy német színész, Peter Lühr játszotta, aki akkor már hetvenhét éves volt, és nagyon félt, hogy nem tudja megtanulni azt a rengeteg szöveget. Erre azt találtad ki, hogy az előadás formája olyan lesz, mint egy olvasópróba: a szereplők egy asztal körül ülnek, mindenki előtt ott a szöveg, bármikor bele lehet nézni. Az egyik próbán egyszer csak az történt, hogy Peter Lühr és egy másik nagy színész, Thomas Holzmann, aki már ugyancsak nem volt fiatal ember, fölugrottak az asztal tetejére, és verekedni kezdtek.

Eörsi István: Szerény javaslat


Minthogy a Magyar Rádió és a Magyar Televízió újonnan kidolgozott és kormányzatilag jóváhagyott Szervezeti és Működési Szabályzata, továbbá műsorstruktúrája a műsortervezéstől a sugárzásig a rádiós és televíziós munka minden fázisába beépítette a cenzúra lehetőségét, az olyan műsorok résztvevői, amelyekben cenzurális beavatkozás elképzelhető, csak akkor vállaljanak szereplést, ha a műsorkészítők előre garantálják, hogy az általuk elmondottakból semmi olyasmi nem marad ki, amihez ők maguk ragaszkodnak.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon