Az ékes szavú Fidesz-vezért, Orbán Viktort időnként, a paktumkovács Tölgyessyt pedig szinte folyamatosan azzal gyanúsítják, hogy inkább szavakban, retorikailag, nem pedig gyakorlati cselekedeteikben küzdenek dr. Antall kormánykoalíciója ellen. A költségvetés vitáját mindkét liberális pártfőnök alaposan, szinte az utolsó másodpercig kihasználta az ilyenfajta gyanúsítgatások cáfolatára.
Közép-keleti és kaukázusi hódításaikat Allah és a hegyi főnökök gondjaira bízván, a birodalomalkotó szláv népek maguk is otthagyták a Szovjetuniót. Ezzel, mint Baker úr, az amerikai külügyminiszter megfogalmazta, az unió „az eddig ismert formájában megszűnt létezni”. Ez, mindent egybevetve, nem a hét, hanem az évszázad eseménye. Persze sok minden van itt még hátra. Neve sincs még az új, szlávlakta nagy földnek. Nem tudni, vajon elég-e a breszti paktum hozzá, hogy az Ukrajnában élő oroszok és ukránok barátságosabban nézzenek egymásra.
Igazság szerint a rovat rendes, évközi címe – „a hét üzenetei” – is eléggé fellengzős és nagyképű. Ez a mostani meg kifejezetten a római pápához való. Nem is vállaltam volna, ha társaim nem győznek meg: ilyenkor, karácsony előtt már végképp senkit nem érdekel a heti belpolitika.
Ha ez igaz, akkor a Magyar Demokrata Fórum nagyon balszerencsés.
„Olyan hatalommal, amely névtelen gödrökbe kaparja politikai ellenfeleinek holttestét, nem lehet kiegyezni!” – kiáltotta, a nagy fáradtságtól inkább csak hörögte, 1988. június 16-án a tévé főbejárata előtt állva Kis János, a majdani szabadelvű pártelnök. De közben már meg is jöttek a motoros rohamrendőrök! És láthatóan nem azért, hogy társadalmi szerződést kössenek velünk, hanem hogy lerugdossanak, lebotozzanak a lépcső tetejéről.
Képzeljük el, ha valamelyik nyugati társaság, a CBS, BBC, CNN ajtajától három méterre folynak ilyen jelenetek!
Beszélő: A magyar részvétel politikai értékelését többé-kevésbé ismerjük. Volt-e a történészek szemléletében valamilyen figyelemreméltóbb változás a rendszerváltást megelőző időkben?
Perjés Géza: A háború utáni megítélés tökéletesen elmarasztaló volt. Ez érthető is, tulajdonképpen még akkor is bekövetkezett volna, ha nem kellett volna a Szovjetuniót dicsőíteni. Egy vesztes háború után ez szinte elkerülhetetlen.
Beszélő: Önök szerint miért szállta meg Szaddám Huszein Kuvaitot?
– Az iraki–iráni háború 1988-ban ért véget. A sajtó keveset írt róla, hogy a háború következményei mindkét ország számára katasztrofálisak voltak. Irak több mint 80 milliárd dollár adóssággal lépett ki a konfliktusból, a pénz leértékelődött, nőtt az infláció, a munkanélküliség, egyre romlott az életszínvonal. Tárgyalások folytak, hogy eladnák a japánoknak a madzsnuni olajmezőt Dél-Irakban. Ettől 180 milliárd dollárt várt Szaddám Huszein, de a tárgyalások meghiúsultak.
Még mindig az októberi blokád és benzinháború tanulságain rágódunk. Nem is csoda; nehéz idő elé nézünk. Az optimisták azonban már a jót keresik a rosszban. Szerintük a mostani krízist nem akkor válaszoljuk meg legjobban, ha leváltjuk a minisztereket, hanem akkor, ha erőltetett ütemben kerékpárutakat létesítünk. Csakhogy ezt is könnyebb mondani, mint megcsinálni.
Beszélő: A tettek embere! Ilyesmivel a diktátorok szoktak hivalkodni. Nem éppen liberális jelszó.
Demszky Gábor: Hozzá kellene tenni, hogy a tettek egy nyílt városházán folynak majd, amennyiben megválasztanak. Ami szó szerint azt jelenti, hogy a városházát ki kell nyitni az emberek előtt. Érezzék végre, hogy a hivatal őket szolgálja, a hivatalnok az ő adójukból fizetett alkalmazott. Az ülések teljesen nyitottak lesznek. Akit érdekel, előre megtudhatja, mi lesz a napirend. Minden fejlesztési koncepciót vitára bocsátunk a sajtóban.
Egy ideig ez az eredmény lesz hivatva feledtetni, hogy a második ülés viszont meddőnek bizonyult. Igaz, elfogadtak egy új ügyrendet. Ez azonban inkább testületi belügy; aligha tarthat számot közérdeklődésre.
Fő napirendként a munkavállalók támadást intéztek a vállalati tanácsok újraválasztását előíró 20/1990. számú kormányrendelet ellen.
A Király–Pozsgay-féle népszavazás eredménye mindenki előtt bizonyította, hogy minálunk nyáridőben nemigen lehet megmozgatni az embereket. Rosszindulatú megfigyelők szerint éppen ez a felismerés késztette az Antall-kormányt, hogy a legforróbb augusztusban hirdesse meg és szeptember közepére már be is fejezze a vállalati tanácsok újraválasztását.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
7 év 17 hét
9 év 42 hét
9 év 46 hét
9 év 46 hét
9 év 47 hét
9 év 48 hét
9 év 48 hét
9 év 50 hét
9 év 50 hét
9 év 51 hét