A nyilvánosság előtt érvelő ember számára a legkellemetlenebb, ha véleménye nem tér el sarkosan vitafeleiétől. Bármennyire fontosnak is tartja mondanivalóját, a nézeteltérés keskeny szöge azt a benyomást keltheti, hogy fölösleges volt szót emelnie. Ha ráadásul az a vélemény, amelytől az övé különbözik, bevett – netán egyenesen közhely –, akkor a felszólamlása vagy izgágáskodásnak tetszik majd, vagy puszta banalitásnak.
Kedves Barátunk!
Mint bizonyára hallottál róla, a Beszélő súlyos anyagi helyzetben van, nem kizárt, hogy emiatt meg kell szűnnie. Úgy gondoljuk, hogy a lap – minden hibájával együtt – az új magyar demokrácia egyik alapintézménye. Kimúlása aggasztó tünet volna, a nagy monopóliumokon kívüli sajtókezdemények újabb veresége, és egy valamennyiünk számára fontos hang elhallgatása.
A másság gyakorlati kiküszöbölésének manapság Kelet-Európában és a harmadik világ más részein „etnikai tisztogatás” a bevett terminus technicusa; jó, hogy végre van egy eszmetörténetileg lenini–sztálini eredetű szakkifejezésünk, amely szinonimája lehet az Endlösungnak.
A posztfasiszta nacionalizmus – amely nem hódítani akar, és nem asszimilálni: nincsenek ilyen nagy céljai – a demokratikus „nemzeti önrendelkezési” elv extrapolációja: szerinte mindenféle politikai közösség (állam) földrajzi és jogi határai között csak egyféle etnikumnak van helye.
T. Szerkesztőség!
Ne bolondozzatok: nem arról van szó, hogy 1990–92-ben mit írtatok, hanem arról, amit 1994 májusa után. Azokra a cikkekre nagyon jól emlékszem – előfizető vagyok –, információim jelentős része belőlük származik. A t. Szerk. vagy… – de nem, az nem valószínű –, vagy festi magát. Javaslom, kössünk Beszélő–TGM-paktumot, amelynek 1. paragrafusa: Túrósnak* mennie kell.
Kedves Kőszeg!
Elnézést, hogy ennyit levelezem veletek. De muszáj.
Engelmayer Ákost, a varsói magyar nagykövetet, értesüléseid szerint leváltani készülnek. Engelmayer a legutóbbi választásokon MDF-jelölt volt, állítólagos utóda, ugyancsak szerinted, egy szocialista külügyes.
Alaposan megleptél a Beszélő július 14-i számában közölt leveleddel, amelyben bejelented: kilépsz az SZDSZ-ból.
Sosem tudtam, hogy párttag vagy.
Kilépésedet avval indoklod, hogy a polgármesteri és az országgyűlési képviselői funkciók összeférhetetlenségének megszüntetésével a magyar liberálisok elárulták (volna) elveiket, elsősorban a hatalmi ágak elválasztásának tézisét.
Ez az ítéleted többszörösen téves. Először, a helyi önkormányzatok – szemben a központi állam ténykedését meghatározó három főhatalommal – nem jelentenek másik hatalmi ágat.
Amint azt gondos amerikai politológusok számon tartják, a volt szovjet tömb 27 utódállamából 23-ban van valamiféle exkommunista utódpárti kormány; a maradék négy is gyanús.
A baloldal világméretű előretörése Washingtontól és Ottawától Athénig és Varsóig, Rómától Potsdamig a legkülönbözőbb tényezőknek köszönhető, de annyi bizonyos, hogy a hetvenes–nyolcvanas évek újkonzervatív (hazai szóhasználattal liberális-konzervatív: e sorok írójának politikai álláspontja) forradalma véget ért.
A zavaros és semmire nem vezető vita arról, mit kellene tenni Bosznia hosszútűrő népéért, jól jelzi, milyen rossz a hidegháború utáni Nyugat közérzete. Az európai lelkiismeret-furdalás, az amerikai álmoralizálás és hamisítatlan, színtiszta tudatlanság szépen összekeveredik a politikai eszmék legrosszabb egyvelegévé, amely a régi csúf békemozgalmi idők óta kialakult.
Azok, akik nagyon jól megvoltak Brezsnyevvel és Maóval, most egyszeriben beavatkozást követelnek.
Föltételezem, hogy az SZDSZ helyzetéről és politikájáról érdemes vitatkozni. Tóth Gy. Lászlónak nb. lapjuk május 16-i számában megjelent cikke azonban annyi téves információt, félreértést és csúsztatást tartalmaz, hogy aligha alkalmas kiindulópontnak. Tóth Gy. úr egyik tévedéséről azonban nem tehet. Horn Gyula képviselő, az MSZP elnöke bizonyos kijelentéseket tulajdonított nekem egyik nyilatkozatában – de nyilván nem emlékezett jól. A békéscsabai egyezkedések és az MSZP II. kongresszusa előtt nem akartam cáfolni, és most sem óhajtok ügyet csinálni belőle.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
7 év 5 hét
9 év 31 hét
9 év 34 hét
9 év 34 hét
9 év 36 hét
9 év 36 hét
9 év 36 hét
9 év 38 hét
9 év 39 hét
9 év 39 hét