Elnök Úr!
Tisztelt Ház!
(…) Csorba Béla, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének vezetőségi tagja mind munkásságával, mind közéleti tevékenységével ismertté vált a demokratikus gondolkodású magyar értelmiség körében, még a rendszerváltás előtt.
Kedves és tényleg nagyon tisztelt TGM!
Mikor meghallottam, hogy nyílt levélben fogsz írásomra reagálni, előre megfogadtam, bármit is írsz, nem válaszolok. Veled és Veletek – a demokratikus ellenzékkel szemben – túlértékelése lenne személyemnek, ha véleményemmel magamat előtérbe tolva, polémiába keverednék. (Én a „kemény mag” kifejezést soha nem használtam.)
Te a Magad nevében megfeleltél a kérdésemre, ez valóban korrekt, egyenes, őszinte TGM-vélemény. Nem sértődök meg még a Magyar Fórum paranoid cikkíróihoz való hasonlításodon sem.
Kedves Török Viola!
Az SZDSZ jövőjéről folytatott, Beszélő-vitában közölt hozzászólásod mélységesen elszomorított. Ez az egész Tölgyessy-ügy nekem is terhemre van (mi több, untat is), de ami belőle kerekedett, sajnos ismét megszólalásra késztet. Szilágyi Sándor a Magyar Hírlapban, Tóth Gy. László és Siposhegyi Péter a Magyar Nemzetben, Vargha Márton a Beszélőben, Lévay Béla az SZDSZ négyoldalas belső tájékoztatójában egyaránt azt állítja, hogy a Szabad Demokraták Szövetségét vezető, az egykori demokratikus ellenzék ún.
A budapesti küldöttek – mármint SZDSZ-küldöttek – Margit körúti egyeztető ülésén mondtam pár szót.
Mire is szerettem volna fölhívni a szabad demokrata küldöttek figyelmét?
Esterházy írja az október 4-i ÉS-ben: „Mostanság ismét azt kell látnom, hogy egyre kevesebb emberrel találkozhatni a politikában – és egyre több ideológiával teletömött automatával… Emlékezhetünk a gyönyörű Fellini-jelenetre, amikor a család bolondja a fa tetejéről kántálta, hogy nőt akarok! Nőt akarok! Ehhez az imperatívuszhoz értelemszerűen csatlakozva, hozzátenném: embert akarok. Szinte akármilyent akár, butát is, csúfot is, mindegy, mert úgyis az van, ami van –csak ne legyen központosítva.
A baloldali zarándoklat műfaját nem fenyegeti a kihalás veszélye; különféle csoportocskák ma is nagy csinnadrattával tesznek hitet az afrikai és ázsiai kvázi-kommunista diktatúrák mellett – egészen a legközelebbi vérfürdőig, mely után szégyenkezve keresnek új, másodkézből való forradalmi élményt.
A magyar, majd a cseh főváros után a szovjet csapatok megszállták az orosz fővárost, Moszkvát. A világtörténelem legbárgyúbb puccsistái bamba ámulattal nézik, hogy övék a hatalom – amely úgy-ahogy az övék volt eddig is –, és láthatólag monumentális eszmeszorulásuk van a tekintetben, hogy mikor kezdhetnek már el lövetni.
B. T. – Bauer Tamás – az utóbbi hónapok talán legmagasabb színvonalú politikai kommentárját írta meg, latolgatván: vajon elvezet-e a modern demokráciához olyan kívánatos jogi döntések sorozata, amelyek mögött nem áll a közvélemény rokonszenve. Sajnálatos, hogy írását mind Halmai Gábor, mind Arató András félreértette. Annak ellenére, hogy nem osztom teljes mértékben Bauer Tamás aggályait, fontosnak tartom leszögezni, hogy érvei nem a parlamenti „omnipotenciát” védik, ahogyan mellesleg az enyéim sem a parlamentarizmus védelmében írott cikkeimben.
Az alig megszületett, de máris halódó magyar parlamentarizmus igen rossz auspíciumok alatt indult a szabad, ám kissé koszlott választások után. A politizáló közvélemény a parlamentarizmusból csak két – fontos, de nem elégséges – gondolatot emésztett meg: a többségi elvet és a többpártrendszert. De ha az azóta közzétett politikai írásokból következtetni lehet, még e kettőt is rosszul. Olvasom, hogy valaki megdöbben azon, hogy a parlament nem fogadja el Pető Iván indítványait, a fővárosi közgyűlés pedig Barsiné Pataky Etelka javaslatait; mások „szavazógépről” fecsegnek.
Mexikóban jártam éppen hírünket-nevünket öregbítendő, amikor értesültem a magyar nagykövetség révén, hogy beválasztottak az SZDSZ országgyűlési képviselőcsoportjának vezetőségébe. A bizalom fölöttébb meghatott, különösen azért, mert hiszen ügyvivői tisztemről már korábban leköszöntem, továbbá a Beszélőben élesen bíráltam az SZDSZ stratégiáját. Ezek szerint szabad demokrata képviselőtársaim egy része úgy látja, az általam képviselt eszmék és napi politikai elképzelések értelmesek.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
5 év 37 hét
8 év 10 hét
8 év 14 hét
8 év 14 hét
8 év 15 hét
8 év 15 hét
8 év 15 hét
8 év 17 hét
8 év 18 hét
8 év 18 hét