Skip to main content

Csorba Béla bátorsága

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Tamás Gáspár Miklós parlamenti felszólalása


Elnök Úr!

Tisztelt Ház!

(…) Csorba Béla, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének vezetőségi tagja mind munkásságával, mind közéleti tevékenységével ismertté vált a demokratikus gondolkodású magyar értelmiség körében, még a rendszerváltás előtt. Az ellenzéki szellemű magyar értelmiségnek régi barátja volt.

Csorba Béla úgy döntött, hogy a Jugoszláviában folyó értelmetlen és gyilkos etnikai konfliktusban nem hajlandó részt venni, ezért megtagadta azt, hogy a szerb hadseregbe, „leánynevén” a jugoszláv néphadseregbe való behívóparancsnak engedelmeskedjék. Tette ezt úgy, Tisztelt Ház, hogy nem menekült el külföldre, mint mások, hanem ott maradt szülőfalujában, Temerinben, ahol az utcán őrizetbe vették a múlt héten.

Csorba Béla ezzel az aktusával néhány nagyon fontos dologra hívta fel a figyelmet. Elsősorban arra, Tisztelt Ház, hogy a Kelet-Európában eluralkodott véres nacionalizmusok kereszttüzében a legvédtelenebbek a nemzeti kisebbségek.

A nemzeti kisebbségek a volt Szovjetunió területén, a volt Jugoszlávia területén és másutt a nagyobb etnikai csoportok véres konfliktusainak ártatlan áldozataivá lesznek, és részei egy olyan szituációnak, amelynek a mellékes következményeit a menekültprobléma formájában Magyarországon is érezhetik azok is, akik meg nem vették észre, hogy a szomszédban háborús konfliktusok vannak.

Csorba Béla bátor aktusa, együtt azoknak a más szerbiai erőknek a bátor akcióival, amelyek fellépnek a háború ellen, amelyek fellépnek az etnikai elnyomás ellen, minden tiszteletünket megérdemlik. Különösen abban a képtelen helyzetben, amikor több hónapi vérontás és zűrzavar után a háborús konfliktus kiváltó oka, azaz a horvátországi szerb kisebbség ügye éppen úgy áll, mint a konfliktus kezdetekor, azaz sehogy.

Meg kell mondani, Tisztelt Ház, hogy azok az emberek, akik az egykori Jugoszláviában visszautasítják a részvételt az értelmetlen és szörnyű háborúban, amely elsősorban a civil lakosságot sújtja, ezek azok az emberek, akik a demokrácia szellemét képviselik Kelet-Európában, nem pedig a csetnikek és az usztasák.

Meg kell mondanunk azt is, Tisztelt Ház, hogy ebben a helyzetben megvilágosodik valamennyiünk előtt, hogy mi az értelme a lelkiismereti szolgálatmegtagadásnak, mi az értelme a polgári engedetlenségnek, mi az értelme a hősi tanúságtételnek egy erkölcsi eszmény mellett. Ezenkívül, ami a dolog politikai részét illeti, gondolom, a Ház minden oldala egyetért abban, hogy amennyiben a kormány lépéseket tesz Belgrádnál Csorba Béla kiszabadítása érdekében, a Ház minden oldalának támogatását fogja élvezni. Köszönöm szépen. (Taps.)




A kormány részéről Katona Tamás külügyi államtitkár egyetértett Tamás Gáspár Miklós felszólalásával: azzal, hogy önmagában is elítélendő a nacionalizmus, és hogy ennek többnyire a védtelen kisebbség az áldozata. Felkérte az írószövetséget és Konrád György PEN Klub-elnököt is, szintén emeljék fel a szavukat. Ugyanakkor – mondta az államtitkár – a Külügyminisztérium máris utasította a nagykövetségeket, hogy a fogadó országban és nemzetközi közösségeknél járjanak el Csorba Béla ügyében.

Lapzártakor kaptuk a hírt: a tiltakozások eredményeképpen Csorba Bélát szabadon bocsátották.























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon