„Vesszük az ellenzék ábrándjait…”

Találgatástörténet

A sajtóvarjak összesen hét miniszter nevét vették a csőrükre. A hétből öt (Andrásfalvy, Gergátz, Horváth Balázs, Siklós Csaba és Keresztes K.) távozott, kettő, mégpedig a két kisgazda (Kiss kisgazda és Nagy kisgazda) maradt. Kupa Mihályra nem tippelt senki egyetlenegyszer sem, csupán a Pesti Hírlapban jelent meg egy talányos mondat február 11-én arról, hogy március közepén a kormányátalakítás második, üteme gazdasági csúcsminisztereket is érinthet. Mire ez a mondat megjelent, Kupát már el is küldték a bús közlekedésügybe, hiába mondta a Csurka (lásd Magyar Hírlap, február 12.), hogy meg kellene még várni azt a két-három hetet, amíg összeomlik a költségvetés, s addigra éppen március lesz. A pénzügyminiszter távozásáról nem volt tehát ilyen-olyan forrásokból származó értesülés, csak egy Népszabadságban: Kupa Mihály „ha így folytatja, azon veszi majd észre magát, hogy hipp és hopp, nemcsak miniszteri székéből repül ki, de az MDF környékéről is. Örülhet, ha a választásokig hagyják majd függetlenkedni valamelyik széken.” (Andrassew Iván: Kupakomédia, Népszabadság, 1992. december 8.)

A pénzügyminiszter leváltása tényleg szépen el volt konspirálva ahhoz képest, hogy az érdekelt február 11-i sajtótájékoztatója szerint már három hónapja tudja, hogy le fogják váltani. Ez a felismerés három hónappal ezelőtt elég hirtelen lephette meg a pénzügyminisztert, mert három hónappal és két nappal azelőtt a Magyar Hírlapnak adott interjújában még igen határozottan állította, hogy „1994-ig a kormányban maradok”. (Magyar Hírlap, 1992. november 9.)

Ami a hetedik elmozdított minisztert, a Kupa helyébe mozdított Szabó Ivánt illeti, az ő neve csak egy tippben merült fel. Az Új Magyarország értesülése szerint őt küldték volna el a bús közlekedésügybe…

Pletykamélyi ambíciók

Kupa Mihály ügyében az érdekelt volt jól informált (ha hihetünk néki), és a sajtó volt alulinformált. A többi tárcavesztett esetében (ha hihetünk nékik) éppen fordítva áll a helyzet.

„Ha a hír igaz volna, azt hiszem, a miniszterelnök úrnak először velem kellene közölnie, de nem tudok ilyen szándékáról, és nem is tartom valószínűnek, hogy erre a lépésre készül” – nyilatkozta Andrásfalvy Bertalan. (Magyar Hírlap, 1992. november 20.)

„Nem szabad a vágyakat a valósággal összekeverni” – figyelmezteti az olvasót Gergátz Elemér. „Az efféle híresztelések különböző önjelölt politikusok érdekében állhatnak, de neki »nem lesz olyan szerencséje, hogy menesztése megtörténjen«.” (Magyar Hírlap, 1992. november 20.)

A pesszimizmusra hajló politikus még jó két hónappal később sem bízott a szerencséjében: „Tehát előfordulhat – folytatta Gergátz –, hogy Antall József más minisztert keres a helyemre. Erről azonban eddig nekem nem beszélt. Persze tudom, hogy vannak óhajok, egyéni elképzelések, ambíciótól duzzadó emberek… (…) Aligha hiszem – mondotta a miniszter –, hogy ha ilyen szándéka lenne velem kapcsolatosan Antallnak, akkor azt ne egyeztetné, tudatná a koalícióhoz hű kisgazdafrakcióval.” (Népszabadság, 1993. január 26.)

„Egyáltalán nem került szóba a kormány tagjai között, még bizalmas beszélgetésekben sem, semmiféle változtatás, és Antall József sem tett még csak említést sem arra vonatkozóan, hogy ilyesmire készül. (…) Azt gondolom, ha velem kapcsolatban a miniszterelnöknek tervei lennének, vagy akár csak fontolgatná, hogy más feladattal bíz meg, azt mindenekelőtt velem beszélné meg. Egyáltalán nem fogadhatom el tehát hitelesnek a találgatásokat” – mondotta aranyvasárnap délutánján a Pesti Hírlap újságírójának Keresztes K. Sándor. (Pesti Hírlap, 1992. december 21.)

Horváth Balázs január 27-én a Népszabadságban egyértelműen cáfolta a leváltásáról kerengő híreket. Kilenc nappal később már kissé árnyaltabban fogalmazott: „Nem érne csalódás, sem megrázkódtatás, ha nem lennék miniszter. A miniszterelnök úrral erről még nem beszéltem, de vannak elképzeléseim, kik és milyen módon röppentgetik fel ezeket a híreszteléseket. Nem kizárt, hogy mértéktelen személyes ambíciók rejlenek egy-egy ilyen pletyka mögött.

Riporter: Ön ezt a bizonytalanságot nem érzi megalázó helyzetnek?

H. B.: Nincs ilyen érzésem. Próbaluftballonok miatt még nem ugrom.” (Népszabadság, 1993. február 5., egy héttel a sportminiszter lemondása előtt.)

Ezek a nyilatkozatok arról tanúskodnak, hogy a kormányban kialakult egyfajta stílusegység. S egyfajta felfogásbeli egység is abban a tekintetben, hogy a miniszterelnök először az érdekeltekkel beszéli meg személyi döntéseit, ezekről másoknak őelőttük nem lehetnek hiteles értesülései. Márpedig voltak. Ebből a tényből a legjobb akarattal sem következtethetünk másra, mint hogy bizonyos eltérés van a miniszterek és a miniszterelnök felfogása, avagy a miniszterek állításai és a valóság között.

A Népszabadság

A szocialista napilap szállította olvasóinak a legtöbb tippet. A 32 különböző forrásból származó tippből 27 állítás, 5 cáfolat; 21 helyesnek bizonyult, 11 (köztük az öt cáfolat) helytelennek. Az öt cáfolat közül kettő az érintettektől (Gergátztól és Horváth Balázstól) származott, egy (Gergátzra vonatkozóan) Zsíros Gézától, egy a Pesti Hírlaptól, az ötödikkel az alábbiakban még foglalkozunk. (Az államtitkárokra és az utódokra vonatkozó találgatásokat is számba vettük, de ezeket egyelőre nem ismertetjük, mert még nem tudjuk őket egybevetni a valósággal.) A Népszabadság találati aránya 66 százalékos. A találati arány természetesen nem tükrözi teljes mértékben az információk minőségét, hiszen nem biztos, hogy három hónappal ezelőtt is azok és csak azok voltak a lapátra szánva, akik végül rákerültek, s persze a kormányátalakítás esetleges második fordulója is módosíthatja az eredményt. A Népszabadság feltűnően gyakran, összesen nyolc alkalommal parentálja el a földművelésügyi minisztert, és ez az egyetlen lap, amelyben Nagy Ferenc József egyértelműen bukásra áll.

A kormányátalakítás hírét november 19-én a Népszabadság hozta először, mégpedig abban a megfogalmazásban, hogy „A Népszabadság kormányhoz közel álló körökből származó értesülései szerint nem kizárt, hogy Antall József miniszterelnök még az MDF januári országos gyűlése előtt átalakítja kabinetjét.” Nos, a kabinet nem alakult át az országos gyűlés előtt, de hogy ez a lehetőség valóban „nem volt kizárt”, azt jelzi Boross Péter minapi nyilatkozata, miszerint „minderre már tavaly év végén megérett az idő, ám a költségvetési vita és az MDF országos gyűlése miatt késésbe került a döntés”. (Magyar Hírlap, 1993. február 13.)

A lap úttörő közleményében négy miniszter menesztését állítja, egyet állítja is, cáfolja is. Közülük most négyen távoztak. Az is, akinek a távozását a lap cáfolta (is): „Információink szerint Csurka István kezdettől fogva támadja Siklós Csaba közlekedési minisztert… (…) Siklós Csaba többek szerint posztján maradhat. A miniszterelnök nem áldozza fel miniszterét. Az MDF legbelső köréhez tartozók ugyanis ezt a lépést Csurkának tett gesztusnak értékelnék, amire viszont Antall József ma már semmiképp sem hajlandó.” Másnap megjelenik Csurka István közleménye: „»A miniszterelnök átalakítja kormányát?« című közlemény személyemre vonatkozó utalásai egytől egyig (tehát az is, hogy Csurka támadta a közlekedési minisztert – R. S.) valótlanok. Nem lep meg a zavarkeltésnek ez a formája. Bizonyos körök így akarnak ellentétet szítani a koalícióban és az MDF-ben.” Aki olvassa a Magyar Fórumot, az már ekkor is tudta, hogy Csurka bizony támadgatta a minisztert, azokat pedig, akik nem olvassák, most, Siklós leváltása után emlékeztette Csurka csütörtöki sajtótájékoztatóján (Magyar Hírlap, 1993. február 12.) arra, hogy ő már korábban is… és egyetért a leváltássál.

(Ha már itt tartunk. Talán emlékszik még a kedves Olvasó, hogy a miniszterelnök azoknak a lapoknak, amelyek azt híresztelik, hogy Antall és Csurka nincsenek beszélő viszonyban, azt ajánlotta, hogy szerezzenek jobb informátorokat. Nos, a csütörtöki sajtótájékoztatón maga Csurka vette át a zavarkeltő informátor szerepét, jelezvén, hogy „lényegében nincs kapcsolata Antall Józseffel”.)

A Magyar Hírlap

A Magyar Hírlap a Népszabadságban megjelent első hír után nyomban információt kér és cáfolatokat kap az érdekeltektől, és cáfolatokon kívül addig, amíg Antall József az MDF országos gyűlését követő sajtótájékoztatón (január 24-én) be nem jelenti kormányátalakítási szándékát, nem tippel. Január 26-án közölnek egy hat névből álló bukási listát. A hatból öt bejön. A listáról természetesen Kupa neve hiányzik, viszont rajta van Kiss Gyula. Míg a Népszabadságban ötször annyi az állítás, mint a cáfolat, a Magyar Hírlapban 12 állításra kilenc cáfolat jut. A 21 tippből 16 jó, öt rossz, a találati arány 76 százalék. Az öt rossz tipp közül négy cáfolat, a négy hibásnak bizonyult cáfolatból kettő magától a célszemélytől (Andrásfalvytól és Gergátztól, a harmadik Gergátzra vonatkozóan Szabó Jánostól, a kisgazdafrakció vezetőjétől származik).

A Pesti Hírlap

A kormányhoz közel álló napilap címlapján, a legfontosabb közleménynek kijáró helyen, a jobb felső sarokban cáfolja november 20-án a Népszabadság előző napi információját a kormányszóvivő közlése és Csurka már idézett közleménye alapján: „Politikai zavarkeltés? / Nem aktuális a kormányátalakítás” fel-, illetve főcímmel.

Egy héttel később a lap ugyanezen a helyen mégis leközöl egy listát a távozó miniszterekről. Hat miniszter távozását állítja, egyet cáfolja a lap. A hét információból három bizonyul tévesnek. Kiss Gyula és Nagy Ferenc József távozását állítja, Keresztes K. Sándorét cáfolja a lap. Ez utóbbi nem egészen véletlen, mivel az információ a Környezetvédelmi Minisztérium egyik osztályvezetőjétől származott. Ez a lap december 2-i számából derül ki, a „Hírünk téves volt / Fals lista” című, a lap főszerkesztője által jegyzett közleményből: „…a Pesti Hírlap hagyományait megtörve olyan információt közöltünk a kormány esetleges átalakításáról, melyről nem voltunk meggyőződve (sic!). A hírt egy fiatal és még nem eléggé tapasztalt kollégánk kapta a Környezetvédelmi Minisztérium egyik osztályvezetőjétől. Tájékoztatnunk kell ezért az olvasóinkat, hogy a kiszivárogtatott kormányváltozás-lista (sic!) alaptalan volt, s tartunk tőle, hogy olyan érdekeknek estünk áldozatául, amely általunk nem ismert célokat szolgál.”

A lap ezután egészen február 10-ig Keresztes K. Sándor már idézett, önmagára vonatkozó cáfolatán kívül tippeket nem közöl.

A Pesti Hírlapban végül is – az imént idézett csoportos cáfolattal együtt – több a cáfolat (21 tippből 12), mint az állítás, és a 21 információból 13 helyes, 8 helytelen. A Pesti Hírlap találati aránya a legalacsonyabb: 62 százalékos.

Az Új Magyarország

Ez a lap is, miként a Pesti Hírlap (s a Magyar Hírlap), a címlap jobb felső sarkában reagál a Népszabadság november 19-i közleményére. A főszerkesztő, Fábián László ír vezércikket a témáról „Hogyan csináljunk példányszámot?” címmel: „Bizony ez föl van találva. Veszünk egy nem véletlenül népszerű lapot, amelyet egymillió ember olvas, vesszük az ellenzék ábrándjait, a kettőt összekeverjük, csinálunk belőle szenzációt. Azt például, hogy a miniszterelnök így meg úgy, hogy a minisztereket, akár a sakktábla figuráit, lecserélgeti, hogy most aztán egyszerre. És úgy csinálunk, mintha valami kiszivárogtatás birtokában volnánk. De csak mi, kizárólag. Merthogy nem véletlenül. Kell még – mintegy ízesítőképpen – egy teljesen elfogulatlan, minden politikai szándék fölött álló nemzeti rádió, amelyik aztán – csak tiszta forrásra! – ránk hivatkozik, máris kaszálunk. (…) Mi meg a magunk gyermeteg módján folyvást azt képzeljük, a hírnek megbízható, hiteles forrásból kell származnia, hogy maga is hordozhassa ezeket a tulajdonságokat.”

Emlékszik még a kedves olvasó, a Népszabadság öt névből négyet eltalált, miközben „csak úgy csinált, mintha valami kiszivárogtatás birtokában volna”. Az Új Magyarország pedig „a maga gyermeteg módján” január 28-án egy meg nem nevezett információforrás alapján címlapja közepén azt állította, hogy az aznapi kormányülésen testületileg „lemond a kabinet”. Aznap a rivális napilapok újságírói azzal a kérdéssel gyötrik a kormányülésre érkező valamennyi kormányférfiút, hogy tényleg lemondanak-e. A Pesti Hírlap hasábjain Gergátz Elemér, Mádl Ferenc, Nagy Ferenc József, a Magyar Hírlap hasábjain Kupa Mihály, Pungor Ernő, Kálmán Attila, Bogár László, Isépy Tamás és megint csak Nagy Ferenc József cáfolja az Új Magyarország hírét. Csak az Új Magyarország nem cáfolja meg magát.

(A Pest Megyei Hírlap pedig még csak akkor veszi át az Új Magyarországból a kollektív lemondás hírét, amikor a többi lap már a cáfolatnál tart: „…Egy pillanatban – lehet, hogy korábban, mint e sorok megjelennek – lemond a kormány, s ezzel Antall József szabad kezet kap a kabinet átalakításához. Ez így szokás a működő demokráciákban, márpedig ami e helyeken szokás, azt a magyar kormány [ez a legutóbbi] szereti is gyakorolni.”)

Az Új Magyarország a kormányátalakítás szándékának hivatalos bejelentéséig egyáltalán nem ad tippeket, személyi kérdésekben cáfolatokat egyáltalán nem közöl. A lap lényegében csak egyetlenegyszer, január 27-én közöl tippeket (ezenkívül csupán Jávor Károly MDF-es képviselőnek a környezetvédelmi miniszter menesztését javalló nyilatkozatát ismerteti). A január 27-i tippsorozatban hat név szerepel. A hat tippből négy talált, egy (a Kiss Gyulára vonatkozó) nem, egy pedig talált is meg nem is, mert Szabó Iván tényleg elkerült a helyéről, de nem oda, ahová az Új Magyarország gondolta. Ha a Szabó Ivánra vonatkozó információtól eltekintünk, akkor az Új Magyarország listája megegyezik azzal, ami a Magyar Hírlapban már előző nap megjelent, azzal a különbséggel, hogy ezen (a Csurka által erősen pártolt) Andrásfalvy Bertalan neve nem szerepelt.

Az Új Magyarország találati aránya a legjobb: 86 százalék. (Ha a Szabó Ivánra vonatkozó információt figyelmen kívül hagyjuk, akkor 83 százalék.)

Summa summarum

A négy napilap 81 személyi információjából 56 (69 százalék) igazolódott, 25 nem. A nem igazolódott információk kisebbik része jövendölt rosszabbat, nagyobbik része jövendölt jobbat az érdekeltek számára, mint ami érte őket. A négy lap tízszer jósolta megtartott miniszterek menesztését (ötször-ötször Kiss Gyuláét és Nagy Ferenc Józsefét), és tizenötször cáfolta a menesztettek menesztését. Valamennyi menesztett miniszter esetében többször annyi esetben állították, mint ahányszor cáfolták a lapok az illető bukását, míg a két megmaradt miniszter esetében az állítások és a cáfolatok száma lényegében megegyezik (Nagy Ferenc József esetében: öt állításra hat cáfolat, Kiss Gyula esetében öt állításra öt cáfolat jut).

A 15 hibás cáfolatból öt nem érintett miniszterektől származik, kettő kormánypárti képviselőktől (Szabó Jánostól és Zsíros Gézától), négy pedig abból adódott, hogy a Pesti Hírlap hivatalos dorgálásra megcáfolta a menesztendők személyére vonatkozó helyes információit (is). A 15 hibás cáfolatból tehát 11-et elkerülhettek volna a lapok, ha nemcsak a maguk sötétben bujkáló, rémhírterjesztő informátoraikra hagyatkoznak…

Quod errat demonstrandum.