Skip to main content

7. Úrbéri viszonyok megszüntetése

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
„Mit kívánna ma a magyar nemzet?”


A XIX. század eltökélt liberálisai nemcsak azért tették be a 12 pontba az úrbéri viszonyok eltörlését, mert ezzel egyenjogúsítani lehet a telkes jobbágyokat az úri birtokosokkal, hanem azért, mert így azt a gazdasági kérdést állították középpontba, amely az ország haladása, a közjó szempontjából a legfontosabb volt. A tulajdon, a birtok szabadsága a feltétele a vállalkozás szabadságának, és annak is, hogy a vállalkozás, a gazdálkodás felelős gazdálkodás lehessen. Ha ma nézzük a mezei gazdálkodást, két feladattal kell hogy az megbirkózzon. Értelmesen, a fogyasztók és felhasználók szükségletei szerint kell élelmiszert és alapanyagokat termelnie, és felelős gazdájává kell válnia a rábízott tájnak. Az a kultúrkör, amelyhez közeledünk, úgy kezeli ezt a kettős feladatot, hogy nagyon komolyan veszi a farm fogalmát. Mi is az a farm? Összefüggő földdarabok állatállománnyal, felszereléssel, amit a tulajdonosok együtt kezelnek, ha lehet, rajta is élnek. Míg a farmerhagyományú országok komolyan veszik és védik a farm egységét, a mi jogunk – az osztozási törvények és a földtörvény – cukorkának tekintik a földet, ami a szomszédos földdaraboktól, a felszereléstől, az állatállománytól függetlenül osztható, bérelhető, forgatható. Ahelyett, hogy a birtok stabilizálását segítené, a birtokrendszer bizonytalanságát általánosítja. (A Torgyán-féle agrárkormányzatnak sem az a bűne, hogy ő okozta volna mezőgazdaságunk bajait, hanem hogy a bajok orvoslása helyett hülyeségekkel foglalkozik.)

Hiszen a mezőgazdaságnak az a természete, hogy elfogadhatóan gazdálkodni csak 10-20 éves horizontú beruházásokkal és tartós, stratégiainak tekinthető együttműködésekben tud. E nélkül nemcsak versenyképességét veszíti el, hanem azt a képességét is, hogy a piac számára elfogadható termékeket állítson elő. És még inkább a tartós birtokokon való berendezkedést igényli a táj felelős használata. Csak az így berendezkedett gazdálkodókat lehet segíteni abban, hogy jó gazdái legyenek a tájnak, és csak őket lehet felelőssé tenni azért, hogy hogyan bánnak a tájjal.

Nálunk ma a mezőgazdaságban azok boldogulnak, akik szerencsével vagy ügyességgel, összefüggő birtokokat tudtak kialakítani vagy megőrizni. A többiek szinte esélytelenek. Mezőgazdálkodás persze így is folyik, ennivalónk így is lesz. A táj azonban pusztul. Mivel a föld legalább egyharmadának nincs tartós gazdája, a kilencvenes években a parlagfűnek olyan változatgazdagsága alakult ki, ami meglepi a biológusokat is. Amíg a birtokok stabilizálását és a tartós birtok megformálását nem helyezzük politikánk középpontjába, nem tudjuk sem a táj romlásának útját állni, sem azt elérni, hogy a gazdálkodók jelentős része jövőjét építeni tudó vállalkozó lehessen.






Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon