Kemény István

Nyomtatóbarát változat

Állításom magától értetődő annak, aki ismeri a földjáradék elméletét. Ezt az elméletet a múlt század elején Ricardo dolgozta ki, Marx is átvette, és a mai nyugati közgazdaságtanban is érvényesnek tekintik. A keletkezése óta eltelt idő során az elméletet finomították és gazdagították, de a lényeget megőrizték.

Az eredeti gondolatmenet szerint, amikor az emberek letelepednek egy országban, kezdetben a legjobb földeket művelik meg. Idő teltével azonban szaporodik a népesség, újabb és most már rosszabb földeket kell művelés alá vonni. Ezeken a rosszabb földeken ugyanakkora tőkével és ugyanannyi munkával csak kisebb eredményt lehet elérni. A szaporodó lakosságnak a rosszabb földeken előállított termékekre is szüksége van, a mezőgazdasági termékek árai tehát úgy alakulnak, hogy a rosszabb földeken folyó termelés költségei is megtérüljenek. A jobb földek birtokosai olcsóbban termelnek, de ugyanolyan áron értékesíthetik termékeiket, vagyis nagyobb hozadékhoz jutnak. Az így keletkező többlet a különbözeti földjáradék.

A földek között azonban nemcsak a talaj minősége és az éghajlat szerint van különbség, hanem aszerint is, hogy hol vannak a földek. A piactól távol fekvő, nehezen megközelíthető területeken a szállítási költségek növelik meg a termelési költségeket. A fekvés szerinti különbségekből is különbözeti földjáradék származik.

Tekintsünk most el attól, hogy a valóságos történelemben milyen sorrendben vették művelés alá a földeket. Bárhogyan történt is, a földek termelékenysége és fekvése között minden országban és minden időpontban vannak különbségek, tehát van különbözeti földjáradék is.

Még mindig Ricardónál maradva, tételezzük fel, hogy vannak olyan földek, ahol a kialakult mezőgazdasági árak éppen fedezik a termelési költségeket, és olyan minimális hozamot biztosítanak, amely mellett még éppen érdemes termelni. Az ilyen földek birtokosai nem élveznek különbözeti földjáradékot, hanem csak befektetéseik és munkájuk ellenértékét kapják meg. A földértékadó bevezetése esetén ők a nem létező különbözeti földjáradék után nem fizetnének adót. A jobb fekvésű vagy jobb termelékenységű földek birtokosai különbözeti földjáradékot élveznek, és ennek egy részét fizetnék be földértékadóba. A gondolatmenetből látható, hogy a földértékadó bevezetése nem növelné sem a termelési költségeket, sem pedig az élelmiszerárakat.

Ricardo a különbözeti földjáradék elméletét dolgozta ki. Régóta tudjuk azonban, hogy létezik abszolút földjáradék is. Képzeljünk el valakit, aki mezőgazdasági termeléssel akar foglalkozni, de nincs földje. Fejlett országban minden földdarabnak van tulajdonosa, neki tehát földet kell bérelnie vagy vásárolnia. Ha kevés a pénze, olyan földet kénytelen választani, amelynek ára vagy bérleti díja viszonylag alacsony. Olyan földet tehát, amelyen nincs különbözeti földjáradék. Ára és bérleti díja azonban az ilyen földnek is van. Ez az abszolút földjáradék. Ennek létezése azonban gondolatmenetem érvényességén nem változtat. Ha például valaki egy rossz fekvésű és rossz termelékenységű helyen 2000 forintért bérel egy hektár földet, akkor földértékadó bevezetése esetén a tulajdonos a neki jutó 2000 forint egy részét, mondjuk, 200 forintot adóba befizeti, de ez semmivel sem növelné a bérlő termelési költségeit. Akkor sem változnék a helyzet, ha a termelő a szóban forgó földet nem kibéreli, hanem megvásárolja. Nem változik a kép akkor sem, ha jó fekvésű és jó termelékenységű földre gondolunk, tehát például olyanra, amelynek hektáronkénti bérleti díja 20 000 forint.

Az eddigiekben azt bizonyítottam, hogy a földértékadó bevezetése nem növeli az élelmiszerárakat. Ennél azonban tovább kell menni. Jelenleg a mezőgazdasági termelők sokféle adót fizetnek. Ezek közül a két legfontosabb a földadó és a vállalati nyereségadó, jobban mondva a bruttó jövedelemadó. A földadót a kataszteri tiszta jövedelem szerint vetik ki. A kataszteri tiszta jövedelmet még a múlt században állapították meg a földek termelékenysége alapján. Azóta a földek termelékenységében változások mentek végbe. Ez csak a kisebbik baj. Nagyobb baj ennél, hogy ez a jövedelem és ez az adó a fekvés szerinti különbségeket teljesen figyelmen kívül hagyja. Ennél az adónál többszörösen nagyobb teherrel sújtja a mezőgazdasági termelőket a bruttó jövedelemadó. Mint neve is mutatja, ezt a bevétel után vetik ki. Ez az adó jelentékenyen növeli a termelési költségeket, és ennek folytán az élelmiszerárakat is, bünteti a termelést és a befektetést, akadályozza a termelőt abban, hogy ésszerűen használja a földet. Én azt javaslom, hogy ugyanolyan összeggel csökkentsék a bruttó jövedelemadót, mint amilyen összegű költségvetési bevétel származik a földértékadóból. Olyan adó bevezetését javasolom tehát, amely nem növeli, és olyan adó csökkentését, amely növeli a termelési költségeket. Javaslatom elfogadása ezért az élelmiszerárak csökkenését eredményezné.

Befejezésül Samuelson Közgazdaságtanának 27. fejezetére hivatkozom. A Nobel-díjas közgazdász abból indul ki, hogy a föld különbözik a legtöbb vagyontárgytól. Abban, hogy nem szaporítható, hogy csak korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre. Ezek után tér át a földértékadóra, és megállapítja, hogy a tiszta földjáradék megadóztatható anélkül, hogy ez eltorzítaná a termelési ösztönzőket, vagy károsítaná a termelés hatékonyságát. Mert mi történnék akkor, ha 50 százalékos adót vetnének ki az összes földjáradékra? Samuelson megállapítja, hogy ez az adó senkinek sem változtatná meg a gazdasági magatartását. A keresletet támasztók egyáltalában nem reagálnának, mert nem változnék a földnek az adót is magában foglaló ára. A gazdaság Samuelson szerint az adó kivetése után is úgy működnék, mint annak előtte. Úgy vélem, hogy ezzel a megállapítással csak az igazság feléig jutott el. Az értékadó valóban nem növelheti a föld árát, de ennél többet is állíthatunk. Az értékadó bevezetéséből jelentős előnyök is származnak.

• gazdaság