Skip to main content

A régi fénykép titka

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
avagy a fotográfozó szerzetes
Könyv


Fotós albumot kézbe venni közvetlenebb élmény, mint festményeket reprodukáló könyvet nézegetni. A kinyomtatott fénykép az eredetivel egyenértékű hatást kelt, ha a sokszorosítás korszerű eljárással és figyelmes munkával készült. A fotót többnyire eredeti vagy ahhoz közeli méretben lehet kinyomtatni, ez is hozzájárul a valódiság látszatához. A festmény tökéletes reprodukálásának már a kényszerű zsugorítás is korlátot szab, s gyakoriak a színhelyesség hibái. Az eredeti fotográfia minden tónusfinomságát, a leképezés élességét hűen visszaadó nyomat a teljes értékű befogadás lehetősége mellett a forrásközlés előnyeit is nyújthatja. A Palatin Gergely felvételeit tartalmazó fotós könyvvel ez is volt a közrebocsátó Magyar Fotográfiai Múzeum és a Pelikán Kiadó célja. A múzeumnak ez a negyedik forráskiadványa, s az első két gyengébb kivitelű könyvvel szemben ez a mű hibátlan, gyönyörű kötet. Kincses Károly igazgatótól tudjuk, hogy fotótörténetünk elismerten jelentős alakjainak kötetük szerzett nevet. Többen is rejtőzhetnek még, hasonlóan kiváló fényképészek a magyar múltban, teljes ismeretlenségben, akikre azért nem figyelt fel senki, mert sohasem adták ki munkáikat. Ezért tartja a múzeum a fotós múlt feltárását és az arra érdemesek munkáinak következetes megjelentetését fontos feladatának.

Palatin Gergely üvegnegatívjait, iratait a pannonhalmi könyvtár „sajátos, titkokat őrző részlegében”, a Benedictinában, az elhalt szerzetesek hagyatéka közt találták meg, miután feltűntek különös jegyzetei (melyeket egyébként a könyv szintén közread). A kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum sajátjának érezte a sokáig lappangó hagyaték gondozásának ügyét. Került hozzá támogató és kiadó is. Megszületett a kötet, a régi fényképek tökéletes reprodukcióival. A mű a szerzetes-fotográfus eddig ismert 534 darabos életművéből több mint százat tartalmaz.

Palatin Gergely 1851-ben született, 1870-ben lépett a bencés rendbe, s mint pannonhalmi főiskolai fizikatanár – Jedlik Ányos utóda – valószínűleg éppen száz éve kezdett fotográfiai kísérleteibe. Helyi hagyományt folytatott: az apátságban kezdeteitől gyakorolták a fotográfozást. Palatin azonban nemcsak precíz és módszeres fényképező, de művészi tehetséggel, igazi fotósszemmel is megáldott férfiú volt. A fotografálás hétköznapjainak, tanári működésének része volt. A művészet észrevétlenül szökött a technika, az iskolai kísérlet s a tárgyszerű leképezés kívánalmai közé. Könyvét lapozgatva egy alig ismert s a nyilvánosság elöl többé-kevésbé elzárt élet mindennapjaiba látunk bele, Pannonhalmának és környékének egykor volt pillanataiból kapunk ízelítőt.

A régi fénykép titka nincs megfejtve. Mi az a különös varázs, ami szemlélésekor fogva tart? Ez a vonzerő, ábrázoló médiumról lévén szó, az ábrázolat régisége miatti különösségéből és az afölötti örvendezésből is fakad, hogy bármily régmúlt pillanat is ez, most mégis láthatom. Ám ahhoz, hogy ez a felismerés megszülessen, információkkal kell rendelkeznem a kép tárgyáról, keletkezése idejéről. Legalább annyival, amennyit a cím magába foglal. A fénykép csak társadalmi-történelmi hátterével együtt teljes hatású; a fotó szociologikusabb jelenség, mint például a festészet. De van a modern irodalommal rokon vonása is: az idő különböző rétegei bújnak meg benne. R. Barthes írja egy halálraítélt merénylő fotóját nézegetve: „már nem él, és meg fog halni”. Kellően régi fotográfiák minden szereplőjére elmondható ez, ha nem álltak is bilincsben a kamera elé, s ha nem mondták is ki rájuk a halált.

Mégis, ha egyetlen fotós képeit látjuk, fel kell tennünk a kérdést: miben különböznek más fotóktól? Palatin Gergely ráérzett, mi az, ami dokumentumértékén túl is rögzíteni való, melyek azok a látványelemek, amelyek kifejezetten kívánják a fotográfia fekete-fehér megjelenési módját. Képes volt egy pillanattal elenyésző fény-árnyék jelenségként is szemlélni a jelenségvilágot, s tovább éltetni üveglemezein.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon