Skip to main content

Anti, avagy a Dunától a Gangeszig és vissza

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Fejgép


Jöttem a Gangesz partjairól,
Hol álmodoztam déli verőn,
A szívem egy nagy harangvirág
S finom remegések: az erőm.




(Ady)

MŰSZAKI LEÍRÁS A CIGÁNYFÚRÓ HASZNÁLATÁHOZ


Tágas, légkondicionált szaküzletekben hiába keresi ezt a plebejusszerszámot, a Black and Decker, Stihl és japán technika-szemfényvesztés patrícius gőggel űzi vissza vándorok zsebébe, ha fúrnivalója lenne itt a cigány fúrónak, akkor is.

A műveltek, a szembetegségig okosok, az önmegvalósításra hergeltek ne keressék steril könyvtárak semmittevésében ezt a lapot, szédelegjenek csak a jókötésű, a gerinces folyóiratok magasságán.

Kufárok s farizeusok miatt hegyibeszéd-szándék a hegyessége, születési helye pedig Magyarország.

A Cigányfúró 1994-es első évfolyamának számain még olvasható volt a fenti használati utasítás, mostanra lekerült az utolsó oldalról. Talán bizony a Cigányfúró bejáratodon? Nem hinném. A „szembetegségig okosok” a „jókötésű, gerinces folyóiratokat” forgatják, s nem ezt a küllemében jobbfajta iskolaújságra, önképző-köri kiadványra emlékeztető kisebbségszellemű művészeti és közérzeti lapot. Tehát nem kisebbségi, nem kisebbségvédő (vö. magyarságvédő, fajvédő, egyéb szellemi véd- és gittegyletek), hanem kisebbségszellemű. „A Cigányfúró nem úgy kisebbségi, hogy valamelyik párt vagy politikai irányzat szócsöve, az éppen aktuális politikai problémáknak valamiféle médiuma – hanem szellemi kisebbséget képvisel. Ez a szellemi kisebbség pedig progresszív kisebbség. A többségi irományokra nem igazán jellemző az avantgardizmus, amely örökké lázadót jelent az én olvasatomban, és nem pusztán stílust. Életvitelt és értékrendet” – nyilatkozta a főszerkesztő Balogh Attila a Köz-politika című lapnak (1995. január). Nem csoda, ha a cigányok nem szeretik a Cigányfúrót, mert „nem képviseli a cigányság érdekeit”. És a magyarok szeretik-e? E honban, ahol a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint – de hisz tudjuk ezt magunktól is! az itt élő kisebbségek közül a cigánysággal szemben „a legerősebb az elutasító magatartás”. Magyarul: utáljuk, gyűlöljük, megvetjük satöbbi őket. Mit tehet a költő (Balogh Attila főszerkesztő) ebben a helyzetben? Lapot csinál, mintha verset, s fölé írja címül: Cigányfúró. Nesztek. Nem is akarom, hogy szeressetek.

Az 1995. 2. szám (április) címoldalán az immár hagyományos Ady-publicisztika. (De szép is elgondolni: „az utolsó magyar” másnaposan felébred, fölkel, zoknit húz, és leül megírni a kötelező penzumot a Cigányfúrónak, mert közeleg a lapzárta. A cikk becsületbeli ügy, mert már fölvette, és mára virradóra el is költötte a soros honoráriumot.) Az írás címe: Haladunk? A kérdés természetesen költői… A lap elején (nagyon keserves énnekem elején kezdeni egy lapot, rendes ember a végén kezdi, a legrendesebbje el se jut az elejére, de mit lehet tenni, a szerkesztők is az elejéről szerkesztik, csak így tudom tetten érni a koncepciót, ha ugyan… – az újságolvasó megjegyzése), szóval a lap elején némi eredetkutatás folyik (Törzsök Judit: Két észak-nyugat-indiai peripatetikus nép. Második rész: A bandzsarák), csekély eredménnyel: „a kutatások jelenlegi állása szerint annyi állapítható meg, hogy ha jelenleg nem is lehet a cigányok és a fenti indiai nomád népek közötti rokonságot teljes bizonyossággal megállapítani, az európai cigányokhoz életmódban, nyelvben, anyagi kultúrában a lohárok és a bandzsarák állnak legközelebb…” Majd indiai szerző, Asghar Wajahat kitűnő „példabeszédei” következnek. Különösen Az oroszlán, „a Gautama Buddha testtartásában üldögélő oroszlán” méltó a figyelemre.

A következő írással (Blaha Márta beszélget Kuklay Antallal Pilinszky Jánosról) már Nyugaton járunk, de itt is megcsillan a Gangesz visszfénye. Az emberiségnek egyetemes paradigmaváltásra lenne szüksége ahhoz, hogy kijusson a krízisből. Elsősorban a keleti kultúrához, pontosabban annak emlékeihez kell visszanyúlnia, merthogy a keleti kultúrát az emberiség javarészt megsemmisítette. A következő század dolga, hogy a megmaradt értékekből új katedrálist építsen.” Kuklay Antal A kráter peremén (Gondolatok és szemelvények Pilinszky János verseihez) címmel eléggé vegyes kötetet állított össze 1987-ben – most okos észrevételei vannak Pilinszkyről, filozofikus fejtegetésein már lehet vitatkozni (pl.: „Akárcsak a keleti filozófiákban, a keresztény teológiában sincs individualizmus.”).

A folyóirat közepén, egymás mellett A magyarok története és A tzigán nemzetnek igazi eredete, nyelve, történetei (részletek Horváth Mihály, illetve Enessei György műveiből), közöttük pedig (igen, közöttük, pauszpapíron) István király intelmei Imre herceghez A vendégek befogadásáról és gyámolításáról („Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak…”)

A lapszám csúcspontja, jól időzítve, a lap közepén.

(Ez a pausz telitalálmány: drasztikusan szembesít az olyan eseményekkel, melyekre már föl sem figyelünk a horrorhírműsorok végtelenített videoklipjein. Lásd az előző lapszámokat!)

Ezután három olyan írást olvashatunk, amelyek akár más lapokban is megjelenhettek volna. És ez nem dicséret. (A főszerkesztő már idézett nyilatkozatából: „Szeretném hinni, hogy a mi lapunk igenis egyedi… Olyan írásokat lehet benne olvasni, amelyeket más lapban nem vagy nem így.”) Eörsi István Múltszemlélet – magyar módra című publicisztikája megjelenhetett volna akár a Magyar Narancsban is. Andy Warhol vallomásait mondjuk a Filmvilág, Antal István Tadeusz Kantorról szóló írását esetleg a Színház is közölhette volna.

A lapszám szépirodalmi vonulata volt jobb (l. az előző számokban Bodor Béla, Allen Ginsberg, Balogh Attila verseit). A legszebb szépliteratúrai ajándékok a nem szépirodalminak szánt szövegek: Balogh Attila írásai a borítón és Sebes József vallomásai (Barázdát vágott ma énrám az Isten). Sebes József olyan mondatokat tud, amelyekért a posztmodernek napokig gubbasztanak a papír előtt. („Én ma csak akkor vágom le a szakállamat, ha majd az egész világ belegabalyodik.” „Az Isten nem gyön. De hogy mé nem gyön, az titok.”)

Milyen tehát a Cigányfúró? Nyers, és ütve fúr. Nem modoros, mint némely „jókötésű” társa, hanem modortalan.

„A lapot nem a Magyar Postán, hanem Antin keresztül terjesztjük.”

Várjuk, várjuk az Anti-lapot. És Anti, az olyan, az eljön. Legközelebb júniusban.































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon