Iványi Gábor

Nyomtatóbarát változat

Kedves Mária, nekem csak magyarul jut eszembe: „Szövetségbe forrt szabad köztársaságok, a nagy Oroszország kovácsolta frigy…”[SZJ] A köztársaságok és köztük Észtország csakugyan maga döntött úgy, hogy a Szovjetunió része kíván lenni, vagy másképpen történt?

Most már eléggé nyíltan és őszintén beszélnek erről az időszakról, pontosabban 1940. július 21-éről. A történet azzal kezdődött, hogy 1939. augusztus 23-án aláírták a Ribbentrop–Molotov-paktumot. Ennek alapján más európai országokhoz hasonlóan eldőlt a baltikumi népek és köztársaságok sorsa is.

A Vörös Hadsereg felszabadító hadseregként hirdeti magát. Meg kell ünnepelni azt a napot, amikor Észtország elveszítette a függetlenségét, vagy erről a fordulatról hallgatnak?


Eddig hivatalosan azt hangoztatták, hogy 1944. szeptember 22-én visszaállították a szovjethatalmat, amelyet, mint mondják, 1940. július 21-én kiáltották ki. De minden észt tudja, hogy ez a megszállás dátuma. Ezt több tudós ki is mondta, erről az utóbbi időben írtak, és most már nyíltan is beszélünk róla.

Tudjuk, hogy Finnország ellenállt, nem is eredmény nélkül. Volt-e valamilyen észt ellenállás is?

Nem vagyok történész, a történelmi adatokat nem ismerem pontosan, de hát amennyire tudom, Észtországot kész tények elé állították. Vagy beleegyezünk a Szovjetunió feltételeibe, vagy kezdődik a háború. Az egymilliós észt nép számára a háború a teljes pusztulást jelentette volna. Segítséget sem lehetett kérni senkitől. Anglia és Franciaország világosan éreztette, hogy kívül fog maradni az egészen.

A finn nyelv közeli rokonságban áll az észttel. A két nép között milyen a kapcsolat?

Nagyon mély. Egy külföldi, aki először hallja az észt és a finn nyelvet, nem is tud különbséget tenni közöttük. Ahogy mi mondjuk, úgy viszonyulnak egymáshoz, mint két nyelvjárás. Sajnos az utóbbi 40 évben a két ország közötti érintkezés nagyon lecsökkent, egyes időszakokban gyakorlatilag megszűnt. A ’20-as, ’30-as években, az Észt Köztársaság fennállása idején utasszállító hajók jártak Tallin és Helsinki között, megszokott dolog volt, hogy az emberek a hétvégeken átjártak egymáshoz. Mostanában a finnek igen sűrűn járnak hozzánk, mi viszont nemigen juthatunk ki hozzájuk.

A három balti államot együtt szokták emlegetni. Van-e tényleges – nyelvi, vallási vagy egyéb – kapcsolatot közöttük, vagy egyszerűen csak a közös sors fűzi őket össze? 

Csak a baltikumi térség, a földrajzi közelség teremt közösséget. Nyelvi rokonság nincs, az észt a finnugor nyelvcsoporthoz, a litván és lett nyelv pedig az óorosz nyelvcsaládhoz tartozik.

Van-e kapcsolat e három ország máskéntgondolkodói között?                                              

Az utóbbi időben már nem használjuk a máskéntgondolkodó megjelölést, mert túlhaladta az idő. Egész Észtország „másként gondolkodik”. Április 13-án megalakult az Észt Népfront a litván népmozgalmak és a peresztrojka támogatására. A letteknél is vannak új törekvések, és nyílt, hivatalosnak nevezhető kapcsolat van a népfrontosaink és a baltikumi köztársaságok hasonló mozgalmai között.

A hivatalos kapcsolattartás azt jelenti, hogy ezeknek a népfrontmozgalmaknak van irodájuk és apparátusuk?

Ezt a szabad idején csinálja mindenki. Nincs függetlenített apparátus, és nem is akarják, hogy legyen. Az a vélemény, hogy ha ilyen létrejönne, az a népfront halálát jelentené. Az emberek és a vállalatok adományaiból összegyűlik némi pénz, és van egy újság is, a népfront értesítője, amely már négyszer megjelent.  

Ez szamizdatként lát napvilágot, vagy legálisan, nyomtatásban?

Legálisan, és nyomdában készül.

Mielőtt a népfrontról beszélnénk, mondjon valamit az ország gazdasági helyzetéről és szociális viszonyairól.

A gazdasági helyzet nagyon rossz. Észtország a gazdasági pangás állapotában van. Ahhoz, hogy beteg gazdaságunkat talpra állítsuk, nem kis reformok, hanem alapos és radikális változások kellenek. A megoldást az önállóan gazdálkodó Észtországban látjuk. Január 1-jétől ez remélhetőleg valóra is válik, az egész nép ezt óhajtja.

Mit jelent ez közelebbről?        

Azt, hogy az árucsere a Szovjetunió más régióival egyenrangú kereskedés alapján történik, és nem úgy, ahogy most van. Például az észt paraszt a tejet vagy húst sokkal olcsóbban adja el Moszkvának, mint a Moszkva környékén lévő szövetkezetek és gazdaságok. Az észt mezőgazdaság színvonala igen magas, különböző statisztikák szerint több húst és több tejet termelünk, mint a Szovjetunió más vidékei, a boltokban mégis hiány van. Tehát nincs mindig hús, és más termékekkel is baj van. Nagyon nagy az a százalék, ami össz-szövetségi alapba megy. Hogy konkrétan mennyi, azt nem tudom, különböző számokat hallottam, olyan 40-80 százalék között mozog.                   

Itt a lapok 90 százalékot írnak…

Nem, nem, ez egy másik dolog. Az észt minisztertanács Észtország iparának csak 10 százalékával rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy azoknak a vállalatoknak az irányítása, amelyek Észtország területén működnek, 90 százalékban nem tartozik az észt minisztertanács hatáskörébe. Tehát ezek össz-szövetségi rendeltetésű ipari létesítmények, amelyek nagyon sok munkaerőt igényelnek. Ennek a következménye az óriási mértékű munkaerő-bevándorlás, amely lassacskán az észt nemzet létét fenyegeti. Tallinban az észtek már ma is kisebbségben vannak.

A bevándorlók jól érzik magukat Észtországban, megtanulják az észt nyelvet, azonosulnak az észt kultúrával?

Általában nem. Vannak természetesen kivételek, de a bevándorlók zöme nem hajlandó megtanulni észtül, igaz, eddig nem is volt szükségük erre. Elvégre oroszul is tudunk, a hivatalokban és a boltokban oroszul is boldogulni lehetett. Nem is próbálták megismertetni velük az észt kultúrát, történelmet, mert a korábbi vezetés nem az észt nép érdekeit képviselte.

Az oktatás és a hivatalok nyelve általában észt vagy orosz?

Valóságos csodának tekinthető, hogy észt. Az óvodákban, az általános és középiskolákban is észtül beszélnek, a felsőoktatásban szintén az észt nyelvet használjuk.

És a hivatalokban is észtül intézik az ügyeket?

Hát ez attól függ. Mert aki nem tanult meg észtül, csak oroszul tud, azzal oroszul beszélnek, de az észtek egymás között természetesen észtül beszélnek.

Pl. egy lakásigénylési űrlapot oroszul vagy észtül kell kitölteni?

Észtül.                                                           

És mi a helyzet a lakáshoz jutással?

Az össz-szövetségi iparosítás és az ezzel összefüggő tömeges építkezések egy olyan állami politikát szolgáltak, amelynek célja a népek egyesítése, az egységes szovjet nemzet kialakítása volt. Egyre több embert csábítottak erre a területre azzal, hogy itt Észtországban könnyebben juthatnak lakáshoz, több fizetést kapnak stb. Szovjetunió-szerte terjedt a hír, hogy itt magasabb az életszínvonal, tehát ide a munkások nagyon szívesen jöttek. A bevándorlók általában szakképzetlen emberek, betanított munkások. Ettől függetlenül, ha felveszik őket valamelyik gyárba vagy építőipari céghez, akkor hamar megkapják a lakást, miközben a törzslakosság évtizedekig vár lakásra. A bevándorló először munkásszállón lakik. Mivel ott kicsi az egy főre jutó lakterület, mindjárt beállhat a lakásigénylők sorába. A törzslakosok gyakran igen rossz körülmények között élnek, régi faházakban, de az épület alapterülete nagy, és így nem igényelhetnek lakást. A szociális igazságtalanság itt jelenik meg a legerősebben.

Van-e felső tízezer, és vannak-e nagyon szegények?

Nincsenek olyan nagy különbségek, mint Magyarországon. Mi azt mondjuk, hogy annyira szegények vagyunk, hogy már nincs mit elveszteni.

Mi a párt szerepe a mostani helyzetben?

Egészen júniusig a párt semmilyen befolyást nem tudott gyakorolni az új folyamatokra. Az előző első titkár képtelen volt átállni az új szituációra, és súlyos társadalmi válság veszélye fenyegetett. Végül leváltották az első titkárt, és a helyére egy olyan embert választottak, akinek fontos az észt nép sorsa és jövője.

Mennyire vallásosak az észtek, és az egyház az igehirdetésen és lelkipásztori munkán túl végez-e valamilyen politikai vagy szociális munkát is?

Az utóbbi 40 évben az egyház elég nehéz helyzetben volt, munkáját erőteljesen korlátozták. Az utóbbi években ezen a téren is alapos változások figyelhetők meg. Az egyház is sokkal szabadabban tevékenykedhet, és ahogy hallottam, a vidéki hitközségek látogatottsága is megnőtt.

Milyen vallásúak az észtek?

A nagy többség lutheránus. Van egy kevés katolikus, a pravoszlávok száma rendkívül alacsony.

Részt vesz-e az egyház egyéb mozgalmakban is?

Van egy nagyon érdekes mozgalom, a Műemlékvédelmi Társaság. Itt az egyháznak óriási szerepe van, különösen a régi templomok, temetők, műemlékek ápolásában. 1918-tól 1920-ig az Észt Köztársaság és Szovjet-Oroszország között háború folyt. ’20-ban aztán békét kötöttek, amelyben Szovjet-Oroszország elismerte az Észt Köztársaság függetlenségét. Ebben a háborúban számtalan észt katona elesett, és tiszteletükre a ’20-as, ’30-as években nagyon sok emlékművet állítottak. Ezeket ’45 után megsemmisítették vagy elrejtették az emberek, és most megpróbálják visszaállítani.

Az elmúlt nyáron különös dolgok kezdődtek Észtországban…

1987. augusztus 23-án az emberek összegyűltek egy parkban, hogy megemlékezzenek arról a szörnyű napról, amikor – 1939. augusztus 23-án – aláírtak a Ribbentrop–Molotov-paktumot. Nem a paktum a lényeges, hanem a titkos záradék, amelyben konkrétan rögzítették a területek elosztását. Ez a téma korábban természetesen tabunak számított. A sajtó és a hivatalos szervek azonnal támadásba is lendültek.

Kik voltak a megemlékezés kezdeményezői?

Létrejött egy csoport, amely a Molotov–Ribbentrop-paktum nyilvánosságra hozatalát tűzte ki célul. Tagjai átlagemberek: munkások, értelmiségek.

Hány ember gyűlt össze?

Kb. 1500-2000. A demonstrációnak voltak pozitív következményei. Egyre több történész merte kimondani az igazságot az észt történelem fehér foltjairól: az 1939–40-es állapotokról, a szörnyű deportálásokról, az áldozatok és elhurcoltak számáról. Vita kezdődött az élenjáró történészek és a kevésbé élenjáró történészek között, és ebből ki lehetett hámozni az igazságot. Ez a vita a sajtóban folyt, és az ellenvéleményeknek is helyt adtak. 1988 elején erősödött a bizalmi válság. Április 1-jén megrendezték az észt alkotó szövetségek képviselőinek plénumát. A záródokumentum megfogalmazta az alapköveteléseket: a munkaerő-bevándorlás leállítása, az észt legyen a hivatalos nyelv, és ezt rögzítsék az alkotmányban is, az észt állampolgárság lehetőségének megteremtése, mert ez feltétele a gazdaságilag autonóm Észtország megvalósításának. A következő mérföldkő április 13., amikor egy tévében rendezett vitafórumon egy filozófus kimondta, hogy legyen Észt Népfront. A stúdióban lévő jogászok, szociológusok, filozófusok együtt maradtak, és éjszaka 2 órára elkészítették az Észt Népfront deklarációját, amely néhány nap múlva megjelent a sajtóban is. Az alapelvek megegyeztek az alkotó szövetségek deklarációjával. A következő lépés egy rockfesztivál volt, Tartuban, egy észtországi egyetemi városban, ahol 20 ezer ember előtt először használták a kék-fekete-fehér régi nemzeti zászlót. Tartu korábban mindig Észtország szellemi központja volt. Az elmúlt évtizedekben szerepe csökkent, és most vissza szeretnék állítani a régi szellemi rangját. A Tartui Állami Egyetemen sok híres és ismert tudós dolgozik. A nemzetiszínű zászló be volt tiltva, nem volt szabad használni, és az a tény, hogy ott a hatalmas tömeg előtt a fiatalok elővették ezeket a zászlókat, óriási jelentőségű volt.

Már az év elején az Észt Legfelsőbb Tanács keretében megalakult különböző munkabizottságok foglalkoztak a nemzeti zászló visszaállításának kérdésével, az észt nyelv használatával és az állampolgárság státusával. Amíg a zászlót hivatalosan nem állították vissza, az emberekben még volt egy kis félelem. De június közepén a Legfelsőbb Tanács bejelentette, hogy az észt nép nemzeti zászlóját hivatalos eseményeken is szabad használni. A következő akció a moszkvai XIV. konferencia[SZJ] előkészületeivel kapcsolatos. Sajnos a választás még nem történt a legdemokratikusabb módon, mivel az első titkár vezette az egészet, de a delegációba bekerültek olyan emberek is, akik népszerűek voltak, pl. egy újságíró, Juhanave, egy festőművész és egy közgazdász, olyan emberek, akikben bíztak. Mielőtt elutaztak Tallinból Moszkvába, a Népfront rendezett egy nagygyűlést a szabadtéri színpadon, ahol 150 ezer ember jött össze. Ez június 17-én volt. A delegáció nagyon eredményesen dolgozott Moszkvában, mert a mi küldöttségünk volt az egyetlen, amelynek saját programja volt, és amely egységesen képviselte Észtország törekvéseit. Nagyon fontos volt számunkra, hogy a konferencia záródokumentumába bekerült az önállóan gazdálkodó területek gondolata. A nemzeti folyamatok ellensúlyozására megalakult egy olyan csoport is, amely vissza akarta állítani a régi brezsnyevi–sztálini időszakot. Ezt a csoportot internacionalista mozgalomnak nevezték el. Ebben főleg oroszok és más bevándoroltak vettek részt. Különböző módon akadályozni próbálták a nemzeti törekvéseket, mindenféle rágalmakkal illették a Népfrontot, hogy nacionalista meg Isten tudja, mi még. De igyekezetük nem kapott megfelelő visszhangot, és az orosz lakosság is egyre inkább eltávolodik tőlük. A következő állomás az volt, hogy a nyár folyamán Észtország különböző vidékein nagyon szép koncerteket szerveztek. Egy együttes végigjárta Észtország összes nagyobb városát és települését, és megint énekelték azokat a kedves, régi, szép dalokat, amiket eddig nem volt szabad énekelni, például a régi észt zászlóról szóló dalt. Felmerült a régi észt himnusz visszaállításának a gondolata is. A következő nagyobb siker egy jól szervezett nemzetközi rockfesztivál volt, amelyre Írországból, Argentínából, Svédországból és Finnországtól jöttek össze együttesek. Szeptember 11-én volt egy nagyon szép esemény, a „Daloló Észtország ’88” elnevezésű rendezvény, amelyre 350 ezer – főleg észt – ember jött el. Sokat énekeltek együtt, s közben beszédek hangzottak el. Délután 3-kor kezdődött, és este fél 11-kor ért véget.

Említette, hogy van egy politikai célkitűzésekkel működő vallási mozgalom.

Igen, „Az élet szava”. Elég szélsőséges célkitűzései vannak. Adott helyzetben nem tartom helyesnek, bár egy demokratikus társadalomban azt követelhet mindenki, amit akar… Ők azt követelik többek között, hogy minél hamarabb lépjünk ki a Szovjetunióból. Ha jót akarnak ennek a kis népnek, akkor ezt nem szabad erőltetni, mert ez katonai beavatkozást vonhat maga után. Itt az a politika, hogy az észt katonákat minél messzebbre viszik a köztársaságtól, s ha „rendcsinálás”-ra kerülne sor, az ország más területeiről vezényelnének ide csapatokat.

Miért éppen Észtországban, vagy tágabban, az ún. balti államokban fogalmazódott meg a legvilágosabban a saját arculat kialakításának igénye?

Ezeknek az országoknak volt saját történelmi múltjuk. Még emlékeznek a függetlenség, a szabadság ízére. Hisszük, hogy mindez nem marad emlék.

Szívből kívánom, hogy így legyen! Köszönöm a beszélgetést.

• Térségünk