Vajna János

Nyomtatóbarát változat

A „gót betűs” felirat


Az éremnek, amit most mi is kézbe veszünk, és kicsit ijedezve, kicsit szánakozva közelebbről is szemügyre veszünk, ez volna az egyik, a cirill betűs oldala. Az érem másik oldalára latin (és gót) betűkkel van vésve az írás: „küldünk mindent, amit csak akartok. Kávét, margarint, narancsdzsemet. De a szeretetcsomagot tekintsétek üzenetnek. Azt üzenjük: szíveskedjetek otthon maradni.”

Élénk és aggodalmas találgatások tárgya, hogy lesz-e foganatja ennek az üzenetnek. Annál élénkebb és annál aggodalmasabb találgatásoké, minél jobban közeleg a nap, amikor a szovjet hatóságok liberalizálják az utazási előírásokat. Sokáig úgy volt, hogy ez december elején megtörténik, de a határozat még várat magára. A huzavonának különböző hivatalos indokai vannak, de a valódi okot az Európai Közösséghez akkreditált szovjet nagykövet árulja el. Az a véleménye – jelentette ki a Reuter brüsszeli tudósítójának adott nyilatkozatban –, hogy a tervezett utazási törvény jóváhagyása után „két-hárommillió szovjet polgár fölkerekedik munkát keresni Európában”. Ez azonban egyik félnek sem lesz jó. Megterheli a nyugati munkaerőpiacot, a Szovjetunió pedig kénytelen lesz lemondani a szakképzett munkaerőről. De javítaná a kilátásokat, ha a Nyugat többet invesztálna a szovjet gazdaságba. „Oktalanság az embereket arra kényszeríteni, hogy ők menjenek oda, ahol a tőke van. Okosabb a tőkét odavinni, ahol az emberek vannak.”

A „harmadik kosár”

Ez tetszetős érvelés. Logikus, s egyszersmind megmutatja, hogy az imént említett összefüggések kiegészítésre szorulnak. Az élelemhiány, a kivándorlás, a szeretetcsomag tényezőihez társul még egy: a Kreml alkupozíciója; a jelzés, hogy az utazási szabályok megfogalmazása, a szabályok hatályba lépésének időpontja diszkrét eszmecserék témája lehet. Jelige: pénz beszél. Manapság nem jókedvűek a moszkvai nyilatkozatok, de kétségkívül van némi rejtett vidámság a mozdulatban, amellyel az illetékesek sajnálkozva széttárják karjukat, és kifejtik, hogy az új utazási törvény elfektetésének gondolata föl sem merülhet, hiszen a most még csak félig telített „harmadik kosár”, amire Helsinkiben egykoron fölragasztották a címkét: „emberek és eszmék szabad áramlása”, épp evvel az intézkedéssel lenne teli. És különben is, ez Washington óhaja: az amerikai törvényhozók eddig az utazási korlátozásokra hivatkozva tagadták meg a kedvezményeket a szovjet államtól. Ezt mondják, de közben terjed a hír, hogy januárban sem születik meg az utazási rendelet. Talán 1991 nyarán, de az is lehet, hogy az esztendő végén.

Egy szóra térjünk vissza az üres üzletekhez: bizonyos, hogy a leningrádi, moszkvai kirakatok tátongóan üresek, de nem egészen bizonyos, hogy a Szovjetunióban áruhiány van. A Neue Zürcher Zeitung meglehetősen ironikus cikkének szerzője szerint az amerikaiak kételkednek a szovjet élelemhiányban. A cikk (amelynek címe: Németország „humanitárius szíve”; alcíme: Demonstratív segélyakció mint politikai gesztus) közli, hogy a bonni kormányszóvivő vitába szállt Washingtonnal, mert az amerikai fővárosban úgy vélik, a Szovjetunióban nincs éhínség, s nincs különleges ok a jelenlegi élelmiszersegély-programra. Az International Herald Tribune másként fogalmazza meg ezt a gondolatot: „Az élelmiszersegélynek nem a nélkülöző szovjet polgár megmentése a célja. Az a célja, hogy Gorbacsovot próbálja megmenteni.”

Fölösleges volna hát a jótékonysági akció, amelynek gyakorlati lebonyolításához az érzékeny lelkű németek, hajlamaiktól és világnézetüktől függően, nem kevesebb, mint tíz „szeretetszolgálat” segítségét vehetik igénybe? A Reuter már idézett interjújában megszólaltatott szovjet nagykövet szerint az egyes városokban észlelhető áruhiányt az elosztóhálózat – és a szállítóhálózat – összeomlása okozza. Föladták a régi tervutasításos rendszert, de még nem hozták létre az új piaci mechanizmusokat. Mindez a feketepiacnak is táptalaja. „De egészében véve többé-kevésbé normális az élelmiszer-termelés, bár itt-ott szűk keresztmetszetek vannak.”

Mindenütt élelemhiány van, de éhínség csak bizonyos városokat fenyeget. Meg a lakosság bizonyos rétegeit – hangoztatja az idézett Die Zeit. „A Baltikum, Nyugat- és Közép-Ukrajna, Moldávia, Grúzia, Azerbajdzsán és Közép-Ázsia nagy része viszonylag jól el van látva. A helyzet mégis riasztó. Hogy miért? Azért, mert az éhínségtől való félelem miatt fölvásárolják azonnal a boltokba kerülő ennivalót. Ennél is súlyosabb következményekkel jár, hogy a 15 köztársaság egymás után kinyilvánította szuverenitását, és önhatalmúlag csökkentette beadását a közös élelmiszerkamrába. A kolhozok a visszatartott húst autók, építőanyagok és egyéb berendezések szerzésére használják fel. Az aszály miatt feleannyi burgonya termett, mint más években. De éppen ezért azt is visszatartják a termelők, ami megtermett.”

A kiéheztetés mint fegyver

Továbbá: Leningrád és Moszkva ellátása azért is különösen veszélyeztetett, mert a két város „büntetés alatt van”, mivel olyan polgármestert választott, aki kilépett a pártból, a többpártrendszer és a piaci gazdaság híve. A régi rendszer emberei a kiéheztetés fegyverét vetik be ellenük: tejblokád; a csomagolóanyagok, üvegek hiánya, titkos utasítás az üzleteknek, hogy bizonyos cikkeket tüntessenek el – ezek a párt-és államapparátus konzervatív középrétegének harci eszközei. Egy húron pendül velük a szakszervezeti bürokrácia, amely a privatizálás ellen küzdve e központi irányítás szigorítását akarja, és arra törekszik, hogy az üzemekben, és ne az üzletekben osszák el az élelmiszereket. Részben ehhez a fejezethez tartozik, hogy az egyébként is kétségbeejtő állapotban lévő szállítási rendszer működését mesterségesen is akadályozzák. Nem megy ritkaságszámba, hogy egyik vagy másik város üzleteiből kifogyott a cukor, közben az állomáson cukorral rakott vagonok vesztegelnek. De titkos kezek megakadályozzák az áru kirakását és szétosztását az üzletekbe. Az „ellátás mint fegyver” címszó alá tartozó eseményekre van fordított politikai előjelű példa is. A lettek megtagadták a szovjet hadsereg ellátását. Előzménye persze volt ennek is: a hadsereg örökös beavatkozása a főleg orosz kisebbségből összetevődő dogmatikus Lett Kommunista Párt javára.

Az üres kirakatok látványának jelentős politikai dimenziói vannak – állapítja meg az International Herald Tribune. Sok embert ellenségessé tesz a piaci gazdasággal szemben, és megértőbbé a központi ellenőrzés iránt. E politikai hangulat: a félelem, hogy az ellátási zavarok visszájára fordítják a gazdaságban végrehajtott változtatásokat (vagy megbuktatják Gorbacsovot), inkább oka a nyugati élelmiszersegélynek (amelybe épp ezért most az Európai Közösség és az Egyesült Államok is beszáll), mint az éhínségre való kilátás. A Die Zeit ugyanezt a gondolatot másként fejezi ki: „meg kell akadályozni, hogy az ellátás körüli mesterkedések fölidézzék egy chilei típusú puccs lehetőségét. Meg kell akadályozni, hogy felszínre hozzanak egy szovjet Pinochetet.”

• Külföld