Skip to main content

Balogh Sándor 48 éves debreceni órásmester halálára

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Szombaton Sanyit elütötte a piros 96-os busz. Negyedóra múlva már nem élt, letakart teste ott feküdt a busz mellett. A menhelyre igyekezett, oda, ahol már több mint fél évet töltött, hajléktalanságának utolsó fél évét. Elindult a másik oldalra – de már nem ért át.

Pedig át kellett volna jutnia az elveszített „másik oldalra”, oda, ahol a szerencsésebbek, az ügyesebbek, a beilleszkedni tudók élnek, oda, ahol nincs megaláztatás, ahol nem hiányoznak az életben maradás alapvető feltételei.

Élete nagy részét a „másik oldalon” töltötte. Követve a családi tradíciót, az érettségi után 14 évig dolgozott Debrecenben órásmesterként. Talán akkor siklott félre az élete, amikor Budapestre jött. Itt órásmesterből laboráns, kocsikísérő, beteghordó és Bosnyák téri rakodómunkás lett. Az albérletek, munkásszállók után az utca és a menhelyek következtek, és a „másik oldal” egyre elérhetetlenebbnek tűnt. A halála előtti hetekben azonban felcsillant némi remény, sokévi önpusztítás után tervei voltak, németnyelv-tanfolyamra szeretett volna iratkozni, s egy eladói munka is várta.

Nem maradt más utána, mint néhány, a baleset során a zsebéből az úttestre gurult néhány apró tárgy – egy zsebkendő, egy doboz gyufa, néhány forint –, néhány általam őrzött irat, munkakönyv, határozat a munkanélküli-segélyről, és bennünk a lelkiismeret-furdalás, hogy miért nem tudtunk jobban vigyázni rá. Ki vigyáz azokra a megalázottakra és megszomorítottakra, akik a pályán kívül rekedtek, az elesettekre, az önsorsrontókra, a gyengékre, akikre a társadalom nem tart igényt, és akiknek nem tudni, mikor lesz érdemes itt élniük? Vagy ahogy Dosztojevszkij mondta: „És hiába pusztult itt el megannyi erő, elpusztult természetellenesen, törvénytelenül és végérvényesen. De ki a hibás? Igen, épp ez a kérdés: ki a hibás?”

Balogh Sándor, nyugodj békében!

Twist Oliver Alapítvány












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon