Skip to main content

Félelmek és remények

[Langmár Ferenc–Papp Emília]

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A Budapest–Bécs világkiállítással kapcsolatos örökség számbavételére eddig nem szánták el magukat sem a képviselők, sem a kormány tagjai. Annál meglepőbb, hogy a kormányprogram az Expo-t illetően már megerősítette a korábbi elkötelezettséget, és egy minimálisnak nevezett programot véglegesít. A döntés várható hatásaival, megvalósíthatóságával, az újbóli részletes átvizsgálás lehetőségével foglalkozik összeállításunk. Időszerűségét indokolja a Nemzetközi Kiállítások Irodája (BIE) június 14-ére jelzett ülése, ahol egyesek szerint végleges választ kell adni a rendezésről. Mások állítják: 1991 decemberéig még semmi sem késő.


Hivatkozott cikkek

Mielőtt a kakas megszólal…

Megjelent: Beszélő hetilap, 22. szám, Évfolyam 2, Szám 24


Hasonló cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon