F. Havas Gábor

Nyomtatóbarát változat

Ravasz: Marxnak az volt a véleménye George-ról, hogy ő a kapitalizmus utolsó védbástyája, mert úgy próbálja megreformálni a kapitalizmust, hogy az a tömegek számára elfogadhatóvá váljon. Ebben a kritikában van némi igazság, csak azt nem tudom, hogy mennyire tekinthető kritikának. Mai szemmel inkább dicséretnek tűnik.

Beszélő: Henry George ebben a században a nyugati országokban sem gyakorolt igazán nagy hatást. Mi ennek az oka?

Ravasz: Churchill, Adenauer, Szun Jat Szen, hogy csak a legsikeresebb politikusokat említsem, hatalomra jutásuk előtt teljes mértékig magukénak vallották Henry George tanait. Ám amikor hatalomra kerültek, gyakorlatilag semmit sem tettek a megvalósítás érdekében. Látni kell, mert hiszen általános tapasztalat, hogy ahol koncentrált és diffúz érdekek állnak egymással szemben, ott rendszerint a koncentrált érdekek kerekednek felül. Rendkívül nehéz egy társadalom valóságos összérdekét ébren tartani és érvényesíteni a nagyon koncentrált és nagyon erős külön érdekekkel szemben. És kétségtelen, hogy a magas földérték tulajdonosoknak van egy nagyon erős koncentrált érdekük, amely mögé oda tudjuk állítani az alacsony földérték tulajdonosokat is, akik azt már nem gondolják végig, hogy mit nyernek cserébe azért, hogy a telket, amelyen a lakóházuk áll, megadóztatják. Hogy minden más adójuk csökken vagy megszűnik. Hogy a szabad vállalkozás útjából az akadályok elhárulnak. Ennek a gondolatnak az ébren tartására csak egy nagyon erős társadalmi bázissal rendelkező mozgalom képes. Ilyen lehetett volna a munkásmozgalom, ha történetesen nem a marxi álmegoldásokat teszi magáévá.

Beszélő: Milyen gyakorlati lépéseket igényelne egy georgeista program megvalósítása?

Ravasz: Az elmúlt két-három évben több olyan javaslat született, ami ebbe az irányba mutat. A javaslatok készítői persze nem voltak tudatában annak, hogy egy létező közgazdasági elmélet elveit alkalmazzák. Így például az Országgyűlés Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága részére ’88 őszén az akkori ÉVM-miniszter készített egy előterjesztést. A területgazdálkodás intézményrendszerének korszerűsítéséről, amelyben szerepelt az egységes ingatlanérték-adó bevezetésére vonatkozó javaslat. Ezt a bizottság el is fogadta. Fölismerték tehát, hogy a földértékadó vezet a föld legcélszerűbb hasznosításához. Azóta viszont megszűnt az ÉVM, és nem tudom, hogy mi lett a javaslat további sorsa. Egy másik terület, ahol a dolog szóba került, a helyi adóztatás kérdése. Békesi pénzügyminiszter a Figyelőben írt egy cikket. Ebből sok mindennel nem tudok egyetérteni, hiszen ő jövedelemadó-centrikusán gondolkodik, de a cikk utolsó bekezdése a következőképpen szól: „Bár a jövőben is helyi önkormányzati bevételi forrást képezhet, önálló adópolitikai feladat az egységes, járadékelvű földadó megteremtése, amely megszünteti a mai különbségeket a nagyüzemi és kisüzemi termelés adóztatása között.” A közigazgatási reformelképzelésekben valami ilyesmi benne van. Azt hiszem, ha van valami értelme egy magyar Henry George-társaságnak, akkor éppen az, hogy fölkarolja ezeket a kezdeményezéseket, és elméletileg alátámassza.

Beszélő: A program megvalósításához az első lépés nyilván a föld értékének meghatározása volna.


Ravasz: A föld értékelése nagyon egyszerű dolog, bármilyen hihetetlennek is tűnik. Az elmúlt évtizedben a Földhivatal ebben a kérdésben semmit sem haladt előre. Harmadik generációs számítógépekkel sem tudták megoldani a problémát. Ötvenféle paramétert akartak betáplálni minden földdarabra vonatkozóan, ez persze tökéletesen kudarcot vallott. Valóban nem lehet a földet értékelni addig, amíg nem forgalomképes. De amint adni-venni lehet, abban a pillanatban kialakul az értéke. Mint ahogy itt a városban, ahol adni-venni lehet, mindenki tudja, hogy a szomszéd földdarabnak mennyi az értéke. Ha szabadon adni-venni lehet a földet, akkor a szövetkezet is annyiért fogja eladni, amennyit a vevőnek megér. És ha a vevő választhat, hogy ő hol vesz, akkor ott fog venni és annyiért fog venni, ami az adott keresleti-kínálati viszonyok között neki megfelel. Ez nemcsak azzal jár, hogy az fog azon a földön gazdálkodni, aki a legjobban tudja hasznosítani, hanem azzal is, hogy kialakulnak az optimális birtoknagyságok. Mert csak optimális birtoknagyság mellett lehet és érdemes a földértékadót megfizetni.

Az értékelést a lakótelkek esetében már most el lehetne kezdeni, a mezőgazdasági földekkel ezt egyelőre nem lehet megcsinálni. Sok vidéken persze a tsz-ek a földjük egy részét már bérbe adták. Ott máris föl lehet becsülni a föld értékét. Ezekben az esetekben fölmerül a kérdés: miért a bérbe adót illeti az a bér, amiért ő nem nyújt semmit, és miért nem a községet.

Itt persze van egy probléma. Ez vonatkozik a városi telkekre is és a mezőgazdasági művelés alatt álló földekre is. Ha valakinek a tulajdonában van egy bizonyos érték, és ez az érték az adóztatás következtében csökken vagy eltűnik, akkor az illető nem teljesen indokolatlanul érzi úgy, hogy őt valami óriási igazságtalanság érte. Ez azért nem stimmel teljesen, mert nemcsak veszít, hanem nyer is. Mert most ugyan a tulajdonában lévő ingatlant nem tudja olyan jól eladni, de ha egy másik földhöz akar hozzájutni, ő is ugyanolyan feltételek között juthat hozzá, mint amilyen feltételek között attól a földtől, amely vásárlás vagy öröklés folytán a tulajdonában van, meg kell válnia. De kétségtelen, hogy ilyen esetekben az emberekben van egy olyan érzés, hogy őket méltánytalanság érte.

Beszélő: A méltánytalanság érzése már csak azért is felmerülhet, mert sokan éppen a mostani változásoktól remélhetnek kárpótlást a korábban elkobzott földekért és egyéb ingatlanjavakért.

Ravasz: Az én válaszom erre az, hogy visszamenőleg nem lehet igazságot szolgáltatni. Se évekre, se évtizedekre, se évszázadokra. Csak arra lehet törekedni, hogy a jövőben a társadalom igazságos legyen, mert a múlt igazságtalanságainak a jóvátétele csak a jelenlegi nemzedékek iszonyatos megterhelése révén lehetséges. Ha ez egy jómódú ország volna, akkor is szembeszökő volna ennek az igazságtalansága. Ráadásul egy elszegényedett társadalomról van szó, amely képtelen elviselni ennek a terheit.

Beszélő: A földértékadó, illetve a vagyonadó milyen mértékig teheti feleslegessé a nyereség-, jövedelem- és más, george-ista szempontból igazságtalan adókat?

Ravasz: Az elmélet az, hogy minden jövedelemadó-csökkentés megjelenik a föld értékében. A terhek másképp oszlanak meg. Az fizet, aki munka vagy megtakarítás nélküli jövedelemhez jut a földérték révén, vagyis a földjáradékból. Ez persze csak elmélet. A gyakorlatban csak úgy lehet elképzelni a dolgot, hogy ahogy a földértékadót bevezetjük és fokozatosan emeljük, úgy lehet a többi adót csökkenteni, és akkor néhány év után kiderül, hogy milyen mértékű lehet ez a csökkenés. Ez attól is függ persze, hogy milyen kiadásokat vállal magára az állam.

Abba nem akarok belemenni, hogy ha jövedelemadóztatás van, akkor annak milyen fokú progresszivitása indokolt, mert egy alapvetően igazságtalan adóformát nem lehet igazságossá tenni. Ha feltételezzük, hogy mindenki az érdeme szerint részesül valamilyen jövedelemben, akkor az teljesen abszurd, hogy ennek egyre nagyobb és nagyobb részét vonják el.

A jelenlegi magyar helyzetben elsősorban a kibontakozást gátló adókat kell megszüntetni. A jelenlegi adók között van egy olyan, amit úgy hívnak, hogy állami vagyonrészesedés vagy osztalék. Most szállították le a tervezett 20-ról 18%-ra. A neve teljesen félrevezető, mert nem az állami vagyonra vetik ki, hanem a nyereségre, ami teljesen megdöbbentő logikátlanság. Ha a vagyont adóztatják meg, tekintet nélkül arra, hogy azt milyen eredményesen hasznosítják, akkor az a lehető legeredményesebb hasznosításra fog ösztönözni. Vagy ha nem tudják megfelelően hasznosítani, akkor kénytelenek átadni olyasvalakinek, aki eredményesebben tudja hasznosítani. Viszont ha a nyereséget adóztatják, akkor az kizárólag teljesítmény-visszatartásra ösztönöz. Ezért az állami tulajdonban maradó vagyonrészeket bérbe kell adni, és egy licitrendszerrel kombinálva a piaci értéküknek megfelelő adót, bért vagy járadékot kell kivetni rájuk.

• gazdaság