Völgyes Iván

Nyomtatóbarát változat

„A birodalom hihetetlen gyorsasággal omlott össze: két év leforgása alatt központi magvára zsugorodott. Elveszett Afganisztán és Kelet-Európa, elvesztek a „érdekszférák” Afrikában és a Távol-Keleten. A szovjet csapatok özönlenek vissza az anyaországba eladva vagy hátrahagyva elrozsdásodott fegyvereiket és vadonatúj Kalasnyikovjaikat. Kelet-Európa gyakorlatilag egyik napról a másikra szabaddá vált” – állapította meg az USA-ban élő Völgyes Iván, neves biztonságpolitikai szakértő nemrégiben azon a konferencián, amelyet az MTA Béke- és Konfliktuskutató Központja, illetve a Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja rendezett Deák Péter és Valki László vezetésével a kelet-európai térség átalakulásának biztonságpolitikai kérdéseiről. Abban a résztvevők többsége egyetértett, hogy a keleti kolosszustól nem mint birodalomtól kell félnünk, hanem a bomlása nyomán felszínre törő veszélyforrások sokaságától, abban azonban már nem egészen egyeztek a vélemények, hogy milyen elemekből tevődik össze s miképpen vezethető le ez az „új veszélyeztetettségi érzés”. Ezen belül is nagy vitát váltott ki a nemzeti-etnikai ellentétek biztonságpolitikai vetülete, ám míg a többséget a szovjetunióbeli etnikai konfrontációk foglalkoztatták, Völgyes Iván a kis és közepes országok közötti nacionalista villongásokra hívta fel a figyelmet, s a mögötte húzódó új jelenséget, az ún. új törzsi szellemet elemezte. Előadását terjedelmi okok miatt rövidítve közöljük.

Az új törzsi szellemet mindenütt ugyanazok a jegyek jellemzik: provincializmus, szélsőséges nacionalizmus, etnikai alapon szerveződő függetlenségi harc, intolerancia és felsőbbrendűségi érzés. Felbukkanása nagyon is érthető: ezek az érzések legföljebb az „internacionalista testvériség” címszó alá rendelve lehettek létjogosultak. Elfojtásukról, elnyomásukról számos „kitűnően működő” internacionalista intézmény – KGST, Varsói Szerződés – gondoskodott, ám amint ezek az intézményi gátak fölmorzsolódtak, vadul előtört az új törzsi szellem. Legszembetűnőbb eleme a nemzeti (állami) etnikai függetlenség hangsúlyozása, melyet nem béklyóznak nemzetfeletti, államközi vagy államon belüli, illetve etnikumok közötti kötelezettségek vagy épp formális kapcsolatok. Az új törzsi szellem – mivel azonosítja a nemzetet az etnikummal, az államot pedig a nemzettel – kultikus tisztelettel adózik a történelmi mítoszoknak a realitások rovására. Dicsőíti a nemzetet és – ennek következtében – összes létező problémáját az „idegen” (értsd: cseh, orosz, zsidó, bolsevik stb.) uralom számlájára írja. Az etnikum majdnem „szent”, vélik e nézet képviselői, s az „untermenschek” csak azért gyakorolták hatalmukat, hogy megkíséreljék kiirtani a jogos nemzeti aspirációkat. De most majd megjelenik a „nemzetek Krisztusa”, s a „nép elárult ártatlansága” újra megmutatkozhat.

Az új törzsi szellemnek előrelátható következménye az eddigi egyesítő intézményes határok eróziója: Csehszlovákia két külön államszervezet felé sodródik, Morvaország függetlenséget követel, Jugoszlávia és a Szovjetunió pedig még inkább a felbomlás felé tántorog. A nemzeti aspirációk egyre határozottabb egyéni viselkedésmódokat írnak elő: s ha valakinek a viselkedése összeegyeztethetetlennek tűnik a csoportelvárásokkal, azonnal „ellenséggé” egy „törpe kisebbség” tagjává vagy a „szent ügy árulójává” kiáltják ki. így aztán egyre nő az intolerancia mindenki iránt, aki nem elég zajosan támogatja ezt az új törzsi szellemet, miközben a patriotizmus egyre inkább behódol a nacionalizmusnak.

Az új törzsi szellem hívei megadják magukat a provincializmusnak, amint hatalomra kerülnek. Mivel népük vagy nemzetük „kivételes értékét” s ezért „kivételességét” hangsúlyozzák, elutasítják a másutt kipróbált és jól bevált megoldásokat, mondván, hogy a helyi körülmények mindennél fontosabbak. „Harmadik utak” és „nemzeti megoldások” után sóvárognak, hogy kikerülhessenek a pácból, amelyben vannak. Gyanakvással nézik korábbi szövetségeseiket, semmit sem a reális veszélyek perspektívájából néznek, hanem abból az „ostromlott várból”, amelyet az „igazak” védenek a „gonosz” támadása ellen. A „semlegesség” álmába kapaszkodnak, miközben a világ másfelé halad.

Veszélyek és aggodalmak

A külvilág nem győzte eleget csodálni a kelet-európai események gyorsaságát, ám amint kezdett megszületni a demokrácia, amint a régió nemzeteinek körében kezdett elharapózni az új törzsi szellem, a Nyugat aggódni kezdett: hátha az új szellem az egész régió stabilitását veszélybe sodorja. S aggodalmai nem alaptalanok. Nyugaton azt látják, hogy Kelet-Európában olyan múlt bukkan fel, melynek visszatérését nem kívánják látni egy szomszédos régióban. Az olyan államok jelenléte az „európai” közösségben, amelyekben a harmincas évek veszélyes eszméi burjánzanak, nem egészen az, amit akarnak. Mert ezek az európai államok már kialakítottak bizonyos közös alapokat: mindenekelőtt a stabilitás, az előreláthatóság, a tárgyalás és a kompromisszum közös értékeit, így aztán amikor a régióban nagy vehemenciával kezd felszínre törni az új törzsi szellem, ez joggal ejti gondolkodóba az európai és amerikai kormányzó eliteket: nem fog-e itt hamarosan végképp elszabadulni a pokol.

E tekintetben fontos szerepet játszik az a fenyegetettség-érzés, amelyet a térség új demokráciáinak bizonyos szereplői váltanak ki. Ezek az államok kivétel nélkül kívánatosnak tartják, hogy eltűnjön a szovjetek által uralt nemzetközi infrastruktúra, hogy a szovjetek „menjenek haza”. Ám amint eltűntek azok a nemzetközi intézmények, amelyeknek korábban a tagjai voltak, a régió védő vagy támogató, megszálló vagy szövetséges nélkül marad. A Nyugat nyilvánvalóan nem kezeli őket egyenrangú partnerként, a NATO elborzadt, amikor megfontolta, mivel járhat, ha két potenciális szövetségese napirendre tűzeti az erdélyi kérdést, a Közös Piac pedig úgy találta, hogy nyilvánvalóan „korai” ezen államok 1995-ös tagfelvétele. Az Európa Tanácshoz tartozni teljesen más, mint egy „valódi” katonai vagy egy „valódi” gazdasági intézményhez. Európának, mint egésznek nem sok vagy egyáltalán semmi tényleges haszna nincs abból, ha olyan államok válnak „partnereivé”, amelyek azzal töltik napjaikat, hogy kígyót-békát kiabálnak szomszédaikra. Az új törzsi szellem képviselői azzal, hogy kezdetben legalábbis kapásból elutasították szomszédaikat mint jövendő partnereket, csak azt érték el, hogy a Nyugat azonnal elutasította őket mint teljes jogú partnereket: bezárkóztak és bezárták őket, egyetlen lehetőségük maradt, az, hogy egyedül boldoguljanak.

A biztonság esélyei a posztkommunista korszakban

A fentiek következtében ma úgy látom, hogy Európa új demokráciái választásra kényszerülnek. Választaniuk kell a vehemens provincializmus, a felelőtlen függetlenség és a vágtató nacionalizmus, illetve az Európa nyugati felén normának tekintett értékek lassú átvétele között. Hadd hangsúlyozzam újra: tökéletesen érthető, hogy ezek az oly sokáig elnyomott negatív értékek most fölöttébb vonzónak tűnnek sokak számára, s aligha várható, hogy ezt az indulatáradatot hirtelen felváltja az értelem, a tolerancia, a logika hangja.

Ráadásul az új törzsi szellem híveinek oldalán is van némi logika. Nehéz tényeket szembeszegezni azzal az érveléssel, hogy „ha Európa nem fogad be minket, egyedül kell véghezvinni teendőinket”. A jövőbeli előnyöket hiábavaló lenne magyarázni annak, akinek azonnali segítségre van szüksége: ez ritkán vezet a távlati érdekek belátásához.

Ám a régió nemzetei számára mégiscsak egyedül az új törzsi szellemnek elutasítása garantálhatja, hogy végül a fejlettnek nevezett világ részévé váljanak. A nélkülözhetetlen biztonságot csupán az teremtheti meg, ha leküzdik gazdaságuk Nyugathoz viszonyított elmaradottságát, ha intézményeiket integrálják a fejlett világ intézményeibe, aminek következtében részévé válhatnak a „Nyugaton” működő „garanciarendszernek”. Enélkül pedig biztonságuk mindig csak a kőkorszaki tankok és csatalovak szánalmas kalkulációján fog alapulni.

Kelet-Európa népeinek ezért mindenekelőtt azt kell megtanulniuk, hogy különbséget tegyenek a valóságos és a vélt fenyegetettség között. Valódi fenyegetettséget jelentenek a gazdasági, katonai és politikai problémák. Engedtessék meg nekem, hogy csak ízelítőt adjak ebből az amúgy is túlságosan gazdag menüből.

Gazdasági veszélyek: a bel- és külpiacok összeomlása, az ebből következő befelé fordulás, vágtató infláció, éhínség, az energiaigények megfizetésére való képtelenség stb. Katonai veszélyek: potenciális katonai diktatúra, polgárháború az elszakadási tendenciák következtében, elégtelen és rosszul képzett katonaság, a hadsereg belföldi bevetése pártpolitikai megfontolásokból.

Belpolitikai veszélyek: a demokrácia kudarca, apátia, polgárháború, a nemzeti tekintély elvesztése, erőszakos eszközök felhasználása belpolitikai célokból (például terrorizmus a szeparatizmus eszközeként).

Külpolitikai veszélyek: polgárháború átterjedése egy területre egy szomszédos országból, menekültek beözönlése, az új törzsi szellem eredményeként előálló nem szándékolt háborúk.

Ezek a veszélyek mind reálisak, reálisabbak, mint azok, amelyeket az új törzsi szellem képviselői szótárukban szerepeltetnek. Sokkal reálisabbak, mint azok a megfontolások, melyek szerint egy nemzeti hadsereg – valójában bármelyik nemzeti hadsereg! – bemasírozik egy szomszédos országba Kelet-Európában. Reálisabbak, mint az Ogyesszától a Tiszáig terjedő nagyromán birodalomra vagy a Kárpátokat magába foglaló magyar királyságra irányuló vágyak. És reálisabbak, mint az Európa szívében létesítendő semleges államok reményei.

A valódi biztonsághoz tehát egyetlen világosan kivehető út vezet: olyan regionális egyezmények kidolgozása, amelyek először funkcionális témákkal foglalkoznak, illetve általános regionális rendezéshez vezetnek; olyan intézmények és eljárások európaizálását foglalják magukba, amelyek a kisebbségekre vonatkozó európai egyezményektől a sajtószabadság előírásáig terjednek; figyelemmel kísérik a nemzetközi normák betartását, a menekültekkel kapcsolatosan éppúgy, mint a nemzetközileg védett munkavállalói jogok terén. És mindenek felett magukba foglalják egy európai értékrendszer átvételét, melynek legjelentősebb elemei a tolerancia, a kompromisszumkészség, mások tisztelete s a szomszédok partnerként való elfogadása.

Magyarország vagy bármelyik másik kelet-európai ország biztonsága csak akkor garantálható az európai biztonság átfogóbb folyamatában, ha mindezek a lépések megtörténnek. Mert a biztonság egész, „egységes és oszthatatlan” jelenség, de olyan apró részletből épül fel, amelyek egyikét sem lehet kihagyni, ha el akarunk jutni az egészhez.

Ám ezeket az érveket nem könnyű meghallani az új törzsi szellem jelszavainak zűrzavarában. Pedig hangerejét akkor is le kell tompítani, ha a térség népe legalább ideiglenes, de valódi biztonságban akar élni. Enélkül csak egyvalamit lehet újra elérni: a két háború közti vihar előtti csendet.

• Esszé