Nyomtatóbarát változat

A Budapest Galéria 1991. május 8.–június 16. között LAKOL WOKIKSULYE, „A lakoták emlékezete” címmel rendez kiállítást. A bemutatott reprodukciók múlt századi üvegnegatívokról készültek, s a lakota, vagy más néven a sziú indiánok életébe nyújtanak bepillantást.

1890. december 29-én Dél-Datokában a Wounded Knee Creek, a Sebesült Térd patak mellett lezajlott mészárlással ért véget az amerikai hadseregnek a lakoták (más néven: sziúk) ellen vívott, évtizedeken át tartó dicstelen háborúja. Fotókiállításunk ennek a szomorú eseménynek kíván emléket állítani. Szerettük volna továbbá, ha a könyvekből és filmekről ismert „legendás Vadnyugat” ezúttal a megszokottól némileg eltérő megvilágításba kerülne a látogatók előtt. Az anyag összeállításakor ezt a célt tartottuk szem előtt. Reméljük, sikerrel.

Az itt bemutatott felvételek mindegyike eredeti negatívról készült. O. S. Goff, D. F. Barry, C. G. Morledge és G. Traeger munkáiból első ízben láthat a nagyközönség ilyen átfogó válogatást.

Vajon milyennek látták ők, a fényképezés úttörői, az Egyesült Államok hajdani nyugati határvidéke, az „american frontier” életét a múlt század utolsó három évtizedében? Munkáik tanúsága szerint maguk sem voltak mentesek a kort uraló elfogult szemlélettől, amely a hódítókban saját hőseit ünnepelte, a fehér ember fölényét és diadalát az esküdt ellenségnek kikiáltott „vadak” fölött. Ezek a fényképek azonban minden egyoldalúságuk ellenére – pótolhatatlan dokumentumok. Készítőiknek köszönhetően mindmáig őrzik egy letűnt kor arcának változásait, és ezt oly érzékletesen tárják elénk, hogy nélkülük talán nem is volna érthető az a folyamat, amely a lakotákat a teljes katonai és polgári alávetettség állapotába taszította.

E képek esetében a fotográfus a kompozíció minden elemét – a hatásos viseletet, a méltó testtartást, a díszletezést – előre gondosan megtervezte. Azokon a nyolcvanas évek vége felé készült felvételeken ellenben, ahol az „indiánok civilizálásának” előrehaladtát örökítette meg, ilyesféle mesterkéltségnek nyoma sincsen. Ezek a fényképek egy valóságos történelmi dráma jeleneteit villantják fel megrázó erővel. Szemtanúi lehetünk annak a tragikus beszűkülésnek, amit a hagyományos életforma fokozatos elvesztése jelentett az Ügynökségnek nevezett állami elosztóhelyekre költöztetett őslakosság számára. A heroizáló szándék csak Wounded Knee (1890) után ébred fel ismét fotográfusainkban, ekkori képeik azonban már egy új mítosz, „a nemes lelkű indián” mítoszának jegyében születnek.

Lakol wokiksuye azt jelenti: „a lakoták emlékezete”. Emlékezeten maguk a lakoták az emberi elmében felidéződő valós vagy látomásszerű emlékképek sorát értik – mintha valaki egy képzeletbeli fotóalbumot lapozna. A mi technikai civilizációnk viszont az emlékezés eme hagyományos módját már jó ideje a fényképekkel, a film és a televízió képsoraival pótolja. Egy lakota alighanem azt mondaná a mi fotókiállításunkra: „lakol wokiksuye – a fehér ember szemével”. Ami teljes mértékben igaz. Mi is annak tekintjük.

• Rábeszélő