Hack Péter

Nyomtatóbarát változat

Mielőtt azonban a meglévő kormányzati tervek és az Országgyűlés által már napirendre vett, de még nem tárgyalt törvények számbavételével találgatásokba bocsátkoznék, érdemes áttekinteni, hogy milyen feltételek mellett kezdi meg munkáját az Országgyűlés. A nyár elején megjelent közvélemény-kutatások egyértelműen mutatták, hogy az Országgyűlés iránti tisztelet és bizalom a lakosság körében rendkívül alacsony. Ez a helyzet azért aggasztó, mert a kormányok iránti bizalom megingása minden választás után korrigálható, a választás következtében létrejött új kormány eséllyel számíthat arra, hogy az elődje iránti bizalmatlanság következményein úrrá lesz. Az Országgyűlés tekintélyének lerombolása azonban az új választásokkal nem korrigálható.

Kié a felelősség?

Ezért terheli rendkívül súlyos felelősség azokat, akik az elmúlt három esztendőben minden erejükkel arra törekedtek, hogy megóvják a kormány tekintélyét, és ennek érdekében rendszeresen hárították a felelősséget a rossz döntésekért vagy az elmaradt döntésekért az Országgyűlésre. Meghaladná ennek a cikknek a terjedelmét, ha minden ilyen esetet felsorolnánk, csak a példa kedvéért említem, hogy Boross Péter belügyminiszter a rendőrségi törvény elmaradásáért rendszeresen az Országgyűlést hibáztatja, mintha nem is a kormány és többsége döntené el, hogy milyen ügyeket tárgyal a Ház.

A nyár eleji nyugtavitában az APEH szóvivője a rádió riporterének kérdésére közli, hogy az APEH nem tehet a nyugtamizériáról, hiszen az Országgyűlés hozott döntést, azt kell végrehajtani. Ebben az összefüggésben az aszály, a sáskajárás és az Országgyűlés szinonim fogalmakként jelent meg. Mind-mind csapás, amely a polgárokat sújtja.

Az augusztus 20-i megemlékezések egyikén Szabó János földművelésügyi miniszter nyíltan kritizálta az Országgyűlést azért, hogy a mezőgazdaság számára fontos törvényeket még nem alkotta meg. Külön is megemlítette a hegyközségekről szóló törvény hiányát, miközben azt elfelejtette megemlíteni, hogy ennek a törvénynek a megalkotását a kormány októberre tervezte, májusra ígérte a benyújtást, ez azonban a mai napig nem történt meg. Ahogyan A nemzeti megújhodás programjában 1990-ben sürgősen megalkotandó törvényként szereplő földtörvényről is csak a tárcaközi egyeztetés során keletkezett vitákból értesülünk, a törvény megalkotása az Antall-kormány működésének utolsó hónapjaira marad.

Mindezek alapján érdemes feltenni a kérdést, hogy ki a felelős a törvényalkotási program elkészítéséért és végrehajtásáért. A jogalkotási törvény egyértelműen az igazságügy-miniszter felelősségét rögzíti. Balsai István egy szabaddemokrata-interpellációra válaszolva azzal hárította el a felelősséget, hogy a jogalkotási törvény értelmében 5 éves jogalkotási programot kellene készíteni, és nyilvánvaló, hogy egy 4 évre megválasztott kormánytól ez nem várható el. (Azt már nem említette meg, hogy a jogalkotási törvény módosítását 1990-re ígérte. A nemzeti megújhodás programja és a törvényjavaslat elkészítése a válaszoló miniszter felelőssége lett volna, de még a tervezet sem született meg.)

Mivel a kormányon belüli erőviszonyok úgy alakultak, hogy az igazságügy-miniszter még a saját tárcája által elkészített javaslatok Országgyűlés általi megvitatását sem tudja kieszközölni, nyilvánvaló, hogy eleve hibás az a konstrukció, amely a miniszterelnök alá rendelt egyik miniszter kezébe tenné a tárcák közötti viták eldöntését. Így aztán az Országgyűléshez eljuttatott miniszterelnöki levelek helyettesítik a tényleges jogalkotási programot. Mivel ezek a levelek eddig minden ülésszakra teljesíthetetlen elképzeléseket fogalmaztak meg, a kormány végül is a tárcák közötti vitákat nem dönti el nyíltan, hanem minden tárcaigényt felvesz a jogalkotási programba, és ettől kezdve úgy tűnik, mintha az Országgyűlésen múlna, hogy miből lesz törvény, és miből nem.

A törvényalkotás iránt még egyáltalán érdeklődő átlagpolgár pedig azt látja, hogy az életviszonyait rendező jogszabályok a lehető legkiszámíthatatlanabb sorrendben és tartalommal születnek meg. Így a hétköznapi élet szükségszerű bizonytalanságait a törvényalkotás csak tovább fokozza.

Mi várható?

Mindezek után kockázatos feladatra vállalkozik, aki a kormány jogalkotási programjavaslata alapján akarja megjósolni, hogy mi várható a hátralevő időszakban. Az augusztus 20-i ünnepek különböző színhelyein megnyilatkozó pártvezetők a Napi Világgazdaság augusztus 23-i száma szerint egybehangzóan nyilatkoztak az Országgyűlés utolsó hónapjainak munkájáról. Valamennyien úgy ítélték meg, hogy a gazdasági törvények fogják uralni a parlament munkáját.

A törvényalkotási programból annyi előre látható, hogy az őszi ülésszak során a korábbinál alaposabb vitára nyílik lehetőség az 1994-es költségvetésről, hiszen a törvényt a kormány már a nyári szünet előtt benyújtotta. A költségvetés elfogadása előtt szerencsés lenne megvitatni az 1992. évi zárszámadási törvényt; ez a törvényalkotási mozzanat az elmúlt évben méltatlanul semmitmondóan zajlott: a közvélemény nem figyelt fel arra, hogy időnként a pénzek elköltéséről is számot kell adnia a kormánynak.

Van némi remény arra, hogy hasonlóan az előző évekhez, ősz végére megszületnek a vagyonpolitikai irányelvek, ami azért is érdekes, mert ez a jogszabály lenne a törvényi kerete annak a privatizációs (pontosabban „magánosítási”) folyamatnak, amely ebben az évben már a koalíción belül is komoly viták forrása volt.

A vagyonpolitikai irányelvekhez hasonlóan óvakodott a kormány a kapkodástól az önkormányzatok címzett és céltámogatása ügyében. Az ezzel kapcsolatos törvényjavaslatot a kormány augusztus közepén tárgyalta meg, és így az Országgyűlés legkorábban szeptemberben hozhat döntést az önkormányzatok 1993. évi beruházásainak támogatásáról. Több mint háromnegyed éven keresztül tehát bizonytalanságbán tartotta a kormány az önkormányzatokat, hogy az ez évi beruházásokra tartalékolt pénzkereteikhez megkapják-e a beruházás megvalósításához szükséges költségvetési támogatást.

Az elmúlt félévre ígért gazdasági törvények közül talán ősszel fog megszületni a földtörvény, a pénzintézetekről szóló 1991. évi LXIX. törvény módosítása, a Hitelkonszolidációs Alapról, a biztosításról szóló törvényjavaslat, a Polgári Törvénykönyv módosításáról szóló törvényjavaslat, a vámtörvények, a jelzáloghitelről szóló törvény, az értékpapírokról szóló törvény módosítása, a kincstári vagyonról szóló törvény, valamint az árutőzsdéről szóló törvény. Ezek a törvények az 1993. tavaszi ülésszak kiemelkedő fontosságúnak ítélt javaslatai között szerepeltek, de a helyettük megtárgyalt törvények következtében, illetőleg bizonyos részben a benyújtás elmaradása miatt mindeddig nem születhettek meg.

A kormány által januárban elkészített egész éves jogalkotási program ezeken felül még közel két tucat gazdasági törvény megalkotását ígérte az év hátralevő részére, közöttük olyanokat, mint a devizakódex, a külföldiek magyarországi befektetéseiről szóló törvénymódosítás, a takarmányozásról szóló törvényjavaslat, a hegyközségekről szóló törvényjavaslat, a hajózásról, repülésről, közúti közlekedésről szóló törvényjavaslatok.

Ami még a csomagban van

A pártvezetők fogadkozásai ellenére valószínűleg az őszi ülésszakot sem fogják a gazdasági törvények olyan mértékben uralni, mint amennyire az kívánatos lenne. Ehhez persze hozzá kell tenni, hogy komoly illúziók fűződnek a gazdasági törvényhozáshoz A vezető politikusok nyilatkozataiból úgy tűnik, mintha elhinnék, hogy minél több törvényt alkot az Országgyűlés – ezen belül persze minél több gazdasági törvényt –, annál hamarabb vége lesz a gazdasági válságnak. Anélkül, hogy a kérdés részletesebb elemzésébe bocsátkoznék, megjegyzem, hogy a kapkodva meghozott, gyakran változó törvények sokszor nemhogy fékeznék, hanem tovább mélyítik a válságot (a szövetkezetekre vonatkozó törvények példaként szolgálnak erre).

Ha az Országgyűlés a következő hónapokban kizárólag a fent jelzett gazdasági törvényekkel foglalkozna, vélhetően ez is elegendő feladat lenne a választásokig hátralevő időre. A jogalkotási programelképzelésekben azonban egy sor olyan – köztük 2/3-os – törvény is szerepel, amelyeknek a megalkotása már évek óta húzódik. Példaként említhető a rendőrségről szóló törvény, amelyet A nemzeti megújhodási program 1990-re ígért, és amelyet minden félév elején fontos törvénynek mondott a kormány, de a tárgyalása mindeddig nem kezdődhetett meg. Csak találgatni lehet, hogy 1993 végén hajlandó-e vitába bocsátkozni a kormány, és ha igen, azért teszi-e, mert a vitát apropóul akarja használni egy rendpárti kampányhoz, vagy azért, mert úgy ítéli meg, hogy a törvényjavaslatba foglalt korlátozások is már egy olyan rendőrséget fognak érinteni, amely az új kormány felügyelete alatt működik.

Szinte bizonyos, hogy hosszas viták lesznek a választási törvény módosításáról; a kormány a külföldi magyarok választójogának ügyét valamilyen oknál fogva kampánytémának tekinti. A rendőrségi törvényhez hasonlóan már 1990-ben meg kellett volna születnie a honvédelemről szóló törvénynek és az ehhez kapcsolódó jogszabályoknak, így a katonák jogállásáról szóló törvénynek vagy a rendkívüli állapotról és a szükségállapotról szóló törvénynek.

Várhatóan az ősz folyamán megszületik a külföldiek beutazásáról, magyarországi tartózkodásáról és bevándorlásáról szóló törvény, a kisajátításról szóló törvény, az ügyészség alkotmányos helyzetéről és az ügyészségről szóló törvény, valamint a bíróságokról szóló törvény módosítása.

Az SZDSZ által már több ízben benyújtott, de a kormánytöbbség által rendszeresen leszavazott törvényjavaslat helyett, amely a nemzetközi jog és a hazai jog viszonyát rendezi, a kormány végre elkészítette tervezetét, amelyet a közeli napokban fog benyújtani.

Elképzelhető, hogy többéves késéssel újra előkerül a III/III-as törvény, és az Országgyűlés elfogad egy olyan javaslatot, amely már az új Országgyűlés tagjaira fog vonatkozni.

Több törvény sorsát sűrű homály fedi. Senki nem tudja, hogy mi lesz a médiatörvénnyel, a sajtószabadságról szóló törvénynyel, amelyet a kormányprogram 1990-re ígért (a kormány elkészített egy változatot, de utóbb visszavonta). Nem lehet tudni, hogy mi lesz a sorsa a nemzetbiztonságról szóló törvénynek, amit 1990-ben szintén sürgősen megalkotandónak tartott a kormányprogram, majd egy változatban a törvényjavaslat is elkészült, de a megtárgyalására nem került sor. Kétségtelen, hogy a nemzetközi gyakorlat azt mutatja, hogy a titkosszolgálatokról korrektnek mondható törvények csak a titkosszolgálatok körüli botrányok idején születhettek. Nálunk a Duna-gate ügy nem volt elég ahhoz, hogy következtetéseit levonva a törvényhozó jogszabályt alkosson. A „Hoffmann-ügy” hullámai optimizmussal tölthetik el a törvényre vágyókat, hiszen a közvélemény figyelmét ismét egy mindmáig alkotmányellenesen szabályozatlanul maradt területre irányítja.

A megalkotásra váró törvények hosszú sora és az azokkal kapcsolatos előre látható viták azt mutatják, hogy az Országgyűlés tevékenysége a következő hónapokban sem mutat majd lényegesen más képet, mint az elmúlt években. Ezen még a hároméves vajúdás után esetleg megszülető részleges Házszabály-módosítás sem sokat változtathat.

• Beszélő