Skip to main content

Nincs humorérzékem,

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Dessewffy László: Bennsült vörös kolop (Beszélő, 1991. 21. szám)


hiába. Amikor Dessewffy László úr a Beszélő (igen, a Beszélő, oh, 80-as évek romantikája!) május 25-i számában immár másodszor fröcsköli ki nyegleségeit a szerzetesi intézmények visszaadása ügyében, bizonyára ki kellene lyukadnia az oldalamnak a röhögéstől, amiért paranoiás mondatzagyvalékaiban a „leend” szót használja. De hát nincs humorérzékem! Én már csak dühöngeni tudok azon, hogy a katolikus egyház a krisztusi szeretet nevében szétromboltatja az Egyetemi Színpadot, elveszi a Bibó István nevét viselő kollégiumot, de mit! gyermekkórházat és Vakok Intézetét is kiigényel a maga számára. Kifejezetten vörös vagyok a dühtől, de hát mivel „epitheton ornans”-om újabban – ahogy hallom – amúgy is „az a vörös Szalai Pál”, talán ez nem is áll nekem rosszul.

Az már más dolog, hogy nem röhögök, de nem is csodálkozom. Megmondom: mióta. Talán 3 héttel ezelőtt a rádió Vasárnapi Újság című nemzetnevelő műsorában egy Bogdán Emil nevű MDF-es képviselő arról tartott előadást, hogy vannak emberfajták, melyek alacsonyabbrendűek az orangutánnál, ezekkel szemben pedig nem szabad toleranciát gyakorolni, mert az ilyen tolerancia szétrothasztja a nemzetet; továbbá a nemzetnek „nem szakszervezetekre, hanem kamikazékra van szüksége” (értsd: a magyar munkások ne sztrájkoljanak, hanem robbantsák fel önmagukat). No jó, mondom, de ránéztem a naptárra, és az nem 1944-et, hanem 1991-et mutatott. Akkor csodálkoztam utoljára.

Nem csodálkozom tehát Dessewffy úr ama kijelentésén sem, mely szerint „egy grófi kastély semmi másra nem alkalmas… mint hogy egy grófi család lakjon benne. El lehet venni, de az aztán olyan is!” Hát igen, olyan is: pl. kórház vagy gyermekotthon van benne. No de már nem sokáig, ugyebár, Dessewffy úr?

Csak van egy probléma. A grófi kastélyban grófi család lakik, a parasztok viszont nem laknak grófi kastélyokban, hanem – mondjuk – földes szobákban. De hát így áll helyre a Szent Magántulajdon, nem igaz, Dessewffy úr? Aki pedig ezt kérdésessé teszi az egyenlőség átkos tanai nevében, annak jut majd deres, kaloda, karóba húzás. Irány: Európa!








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon