Skip to main content

[Olvasói levél]

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Kámán József úrnak, Budapest

Tisztelt katonai főügyész úr!

Tudomásomra jutott, hogy néhány hete a Belügyminisztérium belbiztonsági szervének a tevékenységéről államtitkot képező okiratok és adatok jutottak illetéktelen személyek kezébe. Ezért, súlyos állampolgári felelősségem teljes tudatában, feljelentéssel élek:

azon újságírók ellen, akik a Végvári őrnagy által kiszolgáltatott államtitkokról az újságjaikban beszámoltak.

Tudomásom van arról, hogy ilyen információkat juttatott el a nagyközönséghez szinte valamennyi magyar napilap és hetilap, sőt néhányuk – mint például a Népszabadság – több, szigorúan titkos jelentés fakszimiléjét is leközölte. A cselekedetüket súlyosbítja, hogy az államtitkokat – így többek között azt a rendőri jelentést, amely beszámolt a szolnoki leánygimnázium tanulóinak Ceausescu-ellenes szervezkedéséről – sok ezer példányban sokszorosították, így azok illetéktelen külföldi személyek részére is hozzáférhetővé váltak!

E magatartást a törvény öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni, ugyanolyan mértékben, mint az emberölést. Ezért indokoltnak tartanám a bűncselekmény kiemelkedő súlyára figyelemmel valamennyi érintett újságíró letartóztatásának haladéktalan elrendelését.

A feljelentésemben ki kell térnem azokra a személyekre is, akik az inkriminált cikkeket elolvasták, ennek következtében a zsurnaliszták által megvalósított államtitoksértésről tudomást szereztek, mégis erről – velem ellentétben – az illetékeseket értesíteni elmulasztották.

A büntető törvénykönyvünk szerint, aki államtitoksértés elkövetéséről értesül, ám erről a hatóságnak – mihelyt teheti – nem tesz feljelentést, ugyancsak bűncselekményt valósít meg!

Tisztelt főügyész úr!

Jogrendszerünk egyik legfontosabb alapelve – úgy gondolom, az átmenet időszakában is – a törvény előtti egyenlőségé. Ezért helytelennek tartanám, s az elmúlt évtizedekben belém nevelt természetes jogérzékemmel is ellenkezne, ha csupán néhány személy – Végvári József, Kőszeg Ferenc – felelősségre vonására kerülne sor, a többieké viszont elmaradna.

Biztosra veszem, hogy Ön e nagy horderejű bűnesetben nem szívesen dönt a felettesei nélkül. Ezért arra kérem, a feljelentésemről a legfőbb ügyész urat is tájékoztatni szíveskedjék, feltéve, hogy ne kötik őt le nagyon az egykori koncepciós perek felülvizsgálatával összefüggő teendők.

Tisztelettel, egy kötelességtudó magyar állampolgár:
























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon