Skip to main content

[Olvasói levél és szerkesztőségi válasz]

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Tisztelt Sipulusz Úr!

Nekem esküszöm, hogy nincs fogalmam arról, kit fed a Rákosi Viktortól kölcsönzött álnév, ezért csak így tudom megszólítani.

Sosem szoktam reagálni velem kapcsolatos irományokra, nem nagyon volt példa arra még, hogy én, [vessző nem kell – a szerk.] mint – [gondolatjel hibás – a szerk.] meglehetősen gyakori – céltábla, valaha is visszalőttem volna. Most is csak kérdezni szeretnék valamit a Beszélő júniusi számában megjelent cikkével kapcsolatban. Egy helyen ezt írja rólam: „…az örök Baranyi Ferenc, a forradalmi munkás-paraszt párt utolsó hivatalos dalnoka.”

Kérem a kijelentés értelmezését, ugyanis nem világos. Ugyan nem reagálom le soha, de érteni mindig szeretném a rám vonatkozó megállapításokat. Ezt most egyszerűen nem értem. Kommunista voltam és vagyok, de pártköltőnek még a legnagyobb rosszindulat sem mondhatott, sem az átkosban, sem a jelenben. A tények makacs dolgok: köztudott, hogy az Aczél-féle kultúrpolitika mindenkinek udvarolt, csak a kommunistáknak nem. Ladányival mi afféle anarchistáknak számítottunk, noha kétségtelen: a szocialista rendért haragudtunk – és nem ellene. Nem apparátusok lekötelezettjei, hanem egy eszme elkötelezettjei voltunk, ezért hivatalosait sosem kegyeltek különösképpen bennünket. (Az, hogy a közönség kegyelt és „futtatott” – más lapra tartozik. Ez televíziós működésemre is áll.)

Jelenleg pedig nem vagyok tagja semmiféle pártnak, hivatalos dalnoka sem lehetek tehát egyiknek sem. Kulturális rendezvényekkel segítem mind a Munkáspártot, mind az MSZP-t (pár éve még a Király–Kapolyi-féle szocdemeket is), de egyik pártba se „léptem bele”. Hivatalos dalnokai és toll-nokai egy pártnak vannak: az SZDSZ-nek. Lobbyznak is nekik rendesen. [Kik kiknek? Vonzatok! Nyelvtan! – a szerk.]

A népnemzeti tulkoktól megszoktam, hogy a tényéktől függetlenül ítélkeznek és bélyegeznek, liberális részről most tapasztalom ezt először.

Kérem, magyarázza meg idézett mondatát.

Üdvözlettel: Baranyi Ferenc


Kedves Baranyi Ferenc,

szíves-örömest korrigáljuk azt az elsietett kijelentésünket, amely szerint ön „a forradalmi munkás-paraszt párt utolsó hivatalos dalnoka”. A valós tényállás – hogy a Népszabadság egyik kedvenc fordulatával éljünk – evvel szemben az, hogy ön a magyar kommunista mozgalom önkéntes és nemhivatalos dalnoka. Azt is tudjuk – lapunk egyik régebbi cikke („A szocialisták hallgatása”, Beszélő, 1993. karácsony) már rácsodálkozott –, hogy a mai kommunista sajtótermékekben olyan ultrabaloldaliak védik – némi mazochizmussal – Kádár János emlékét, akiket vagy egyenesen üldöztek meggyőződésükért a Kádár-rezsim alatt (Rozsnyai Ervin, Kemény Csaba), vagy pedig gyanakodva nézte őket már a Tűztánc óta (és elődeiket a Táncsics-kör és az 1957-i Magyarország c. neorévaista lap óta) az aczélista–óvárista–pozsgaysta művelődéspolitika (Györe Imre, Simor András, Ladányi Mihály, ezek szerint ön is). A Kádár-rendszer balos bírálatának vannak irodalmilag nem pusztán kuriózus szövegemlékei (Sarkadi Imre művei, Csurka István novellisztikája a hatvanas–hetvenes években stb. stb.), ezekről is lehet tudni. Mi önt nem karrieristának vagy opportunistának, hanem kommunistának tartjuk – s nagy örömünkre szolgál, hogy osztja nézetünket. Az, hogy mi politikai okokból nem kedveljük a magyar szélsőbaloldalt (sem), nem vezethet oda, hogy egyszerűsítsünk vagy hamisítsunk. Az önök múltja és jelene bonyolult: mindkettővel továbbra is foglalkozni fogunk. Időnként szatírát is írunk önökről, mert nem írni – lássa be – túl nehéz lenne.

Az ön Sipulusza























Hivatkozott cikkek

Kapcsolódó cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon