Skip to main content

Slawomir Mrozek: Leckék a legújabb kori történelemből

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
(Pesti Szalon Könyvkiadó, 1992)


A lengyel irodalom kikerülhetetlen fátuma, hogy előbb-utóbb minden jelentős alkotó naplók, visszaemlékezések írására adja fejét. Ez történt a kelet-európai groteszk atyamestereként számon tartott Mrozekkel is. A lengyel kiadású Male prozy (Kisprózák) című kötet alapján készült válogatás az ünnepi könyvhét egyik újdonsága. Néhány írás feltehetően nem ismeretlen a magyar olvasó számára: a címadó parabola annak idején megjelent a Máshonnan Beszélőben, másokat a Nagyvilág közölt korábban. Az összeállítást végző és fordító Pálfalvi Lajos biztos kezét dicséri, hogy a kis könyv lapjain a mrozeki világ minden régi és új eleme megtalálható. A már megszokott groteszk karcolatok, ezópusi ihletésű állatmesék mellett szubjektív hangvételű, ironikusan rezignált visszaemlékezések lepnek meg bennünket, de megbizonyosodhatunk arról is, hogy a nagy tréfacsináló önképzőköri színvonalú anekdotácskák papírra vetésétől sem idegenkedik.

A válogatás legfigyelemreméltóbb írása a Hamu és gyémánt című regény és film legendáján veri el a port. Bár nem Mrozek az első, aki ezt teszi (Spiró György például sommásan „preszocreál lektűrnek” nevezi a művet), s valószínűleg nem is az utolsó, e remekbe szabott kritikai esszé indulata magával ragad. Mrozeket a hadiállapot bevezetése készteti szépírói kívülállásának feladására, s megállapíthatjuk, a direkten politizáló művész legalább annyira ura a szónak, mint legjobb drámáiban. Az önéletrajzi novellák eredetileg a Kultura és a Zeszyty Literackie című lengyel emigráns-folyóiratokban jelentek meg a nyolcvanas évek derekán. A konzervatív fordulat szembetűnő. A laboratóriumi szituációk kíméletlen boncmestere immár szükségét érzi annak, hogy saját életének színpadán ő maga is irodalmi alakként jelenjen meg. A megkomolyodott fenegyerek erőteljes vonásokkal rajzol családi legendáriumot, villantja fel a háború előtti Galícia, a megszállás, a népi Lengyelország hétköznapjait. E történetek humorának csúfondárossága talán keserűbb, kevésbé féktelen, mint a nyolcvanas évek előtti prózai írásoké. Nem kizárt, hogy Mrozek művészi fejlődésének egyik új irányát a hagyományos prózai elbeszélő formák felé fordulás fogja jelenteni.

A régi Mrozek a kis sziporkákban tér vissza. A Tygodnik Powszechny című krakkói katolikus hetilap állandó tárcarovatot tart fenn az írónak, az itt közölt „kisprózákat” időről időre kötetben jelentetik meg; ezek közül is bőven találunk a válogatásban. Az egy-egy ötlet, vicc, megfigyelés köré épített kis írásokban talán ritkábban tárulnak fel metafizikai mélységek, viszont annál gyakrabban fakadhat kacajra a Nyájas Olvasó.






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon