(mar–os)

Nyomtatóbarát változat

„A napokban egy kitűnő magyar kollégám az egyetem folyosóján valami olyasmit mondott, amire azonnal tollat kellett ragadnom. Így szólt: a kolozsvári Bolyai Egyetem újjáalakítása azért szükségszerű, hogy a magyar egyetemisták és a tanszemélyzet jobban megismerjék egymást. Kijelentése különösnek tűnt… Eszembe jutott (és most tisztelt kartársaimat is emlékeztetem rá), milyen helyzetben volt a mi tanügyünk a háború után. A líceumokban akkor létesítették az egynemű osztályokat, hogy ezzel megelőzzék a tanulók szexuális megnyilvánulásait. Az eredmények azonban korántsem voltak olyan épületesek, mint ahogy azt az érettebb korosztály elképzelte. (…) Kartársamnak nem volt olyan érve, amelyik meggyőzött volna a két egyetem különválásának helyességéről. Egy ilyen lépés logikátlan is lenne. Azonkívül a vegyes nemzetiségű egyetemek, ahol a hallgatók anyanyelvükön is – amint az mostanáig is történt – és románul is tanulhatnak, nem mond ellent forradalmi céljainknak, a Nemzeti Megmentési Front álláspontjának.”

(Dr. Petru Stetiu: Mi értelme a szeparatizmusnak? Romania Libera, 1990. február 1., 2. oldal)

„…Számolni kell azzal a ténnyel, hogy hazánkban két azonos nyelvet beszélő, de történelmileg különálló nemzetiség is van: a magyarok és a székelyek. Természetesen egy elkövetkezendő népszámlálás során külön kell majd számba vegyék őket, kit-kit a saját bevallása szerint. (…) …senkinek sincs joga a román állam egysége ellen törni, beleértve bizonyos területi vagy tartományi autonómia követelését is. (…) …a sokat vitatott Erdély története című kiadvány nem a Ceausescu-rendszer, hanem hazánk integritása és szuverenitása ellen irányul. (…) Elfogadhatatlan az a már felmerült gondolat, hogy magyar nyelvű egyetemet létesítsenek Kolozsváron, ez ugyanis… olyan helyzetet teremthet, amelyet egy jogállam nem fogadhat el. (…) A világ összes országában – és nincs olyan, amelyben ne lennének kisebbségek –, így Romániában is az egyetemi oktatás nyelvének az ország nyelvének kell lennie, és nem másnak.

(Tizenegy román értelmiségi – Corneliu Coposu, Vasile Curticapeanu, C. Ghetie, Octavian O. Ghibu, Francisc Pacurariu, Iftene Pop, Raoul Sorban, Ion Simu, Dan Tarchila, Gabriel Tepelea és Vasile Vetisanu – nyílt levele Ion Iliescuhoz és Petre Romanhoz. Renasterea, 1990. február 9., 2–3. oldal)

„…a múlt…bölcs öröksége, hogy a tolerancia, a jóakarat és a megértés sokkal hasznosabb, mint bármilyen konfrontáció… Most, amikor mindenütt a világban győzedelmeskednek a humanizmus és a demokrácia elvei, mindannyiunk hivatása egyesíteni erőinket annak érdekében, hogy hazánk ezekre az elvekre épülhessen fel. (…) Minden állampolgár egyenlősége az a posztulátum, amelytől soha nem fogunk eltántorodni. Elvi alapon és a gyakorlatban is ellene vagyunk azonban bármilyen előjogoknak. Nem kívánjuk azokat magunknak, a többségnek sem, következésképpen nem fogadjuk el senki más részéről sem. (…) Minden körülmények között és minden kérdésben a jóhiszeműség és a kölcsönös tisztelet legyen párbeszédünk meghatározója. (…) Segítsük elő a kölcsönös megismerés minden formáját, amely a kultúra és kultúra, szellemiség és szellemiség között létrejöhet, mert ez az igazi megértés alapja. Nyitottak vagyunk a tisztességes és elvi alapon álló párbeszéd előtt.”

(Erdély román földjének összes etnikumaihoz. A Vatra Ronaneasca kolozsvári szervezetének felhívása. Adevarul in libertate, 1990. február 16.)

„…A királyi diktatúra idején volt ilyen minisztérium (ti. nemzetiségi), azonban katasztrofálisnak bizonyult… ugyanis megoldásai nemcsak hogy eredménytelenek voltak, de egyre nagyobb feszültségeket is eredményeztek. Nem szabad most újra ezzel kísérletezni, mert ez az állam stabilitását veszélyezteti.”

(Octavian O. Ghibu: Hamar munka ritkán jó! Romania libera, 1990. február 21., 1–3. oldal)

„A román egyesült egyházak hívei egyetértenek a magyarokat megillető jogokkal, de soha semmilyen körülmények között sem fogadják el, hogy mi, románok újra »megtűrt nép« legyünk a saját hazánkban. (…) A román nép etnogenezise és kereszténnyé válása egy időben történt. A hunok, a magyarok ázsiai ősei azonban a IX. század közepén vándoroltak be Európába, és csak ezerben, Szent István alatt tértek át a keresztény hitre. (…) Mi, románok, mindig is túlságosan nagy türelemmel bántunk a velünk együtt lakó más népekkel. A romániai magyarokat ugyanazok a jogok illetik meg, mint a románokat: bármely állást – néha nagyon magasakat is – elfoglalhatnak, anyanyelvükön tanulhatnak a román iskolákban és egyetemeken… voltak és vannak, saját templomaik kizárólag magyar papokkal, akiket magyar tannyelvű teológiai intézetekben képeznek ki.”

(George-Alin Barbantan: Százados ellentétek? Atlas Clujul liber, 1990. február 25., 2. oldal)

„Marosvásárhely… néhány hete a nemkívánatos drámai nyugtalanság napjait éli. (…) A konfliktus fő oka egyrészt a magyar kisebbség türelmetlensége, mely szeretné minél előbb megvalósítva látni a jogait, mivel nem bízik abban, hogy ezeket bizonyos politikai pártok… egy esetleges választási győzelem után tiszteletben fogják tartani, másrészt pedig a román lakosság ösztönös óvatossága a követelések gyorsaságával és radikalizmusával szemben. (…) …ezek a nyomatékos kívánságok csak első lépcsőfokai egy kívülről irányított széles körű programnak, amely a hagyományos kapcsolatok gyöngítését, távlatilag pedig Erdély autonómiáját, de legalábbis a magyar nyelvnek, mint második hivatalos nyelvnek az elismertetését tűzi ki célul. (…) (Pálfalvy Attila oktatási miniszterhelyettes) több gyűlést tartott titokban, és lazította az etnikai lakosságot. Aztán elkezdődött a baj. Mert ahelyett, hogy civilizáltan tárgyaltak volna, erőszakhoz folyamodtak. (…) …mi, akik átéltük a magyar autonóm tartomány idejéből való tapasztalatainkat… nem akarunk többé abban a mesterséges helyzetben élni, hogy idegenek legyünk a saját hazánkban.”

(Tudorel Urian: Marosvásárhely – egy lehetséges lőporos hordó? Civintul, 1990. február 28., 5. oldal)

(A Vatra Romaneasca) „nem politikai jellegű szervezet, és nem rendeli magát alá semmilyen politikai pártnak, de azt kívánja, hogy bármely kérdésben, mely Erdély társadalmi vagy kulturális életének valamely aspektusát, a tudomány, az oktatás, a művészet stb. területét érinti, előzetesen kikérjék a véleményét… azt kívánja, hogy semmilyen tekintetben ne csonkítsák meg a román nép egységét és kultúráját, és tartsák tiszteletben az Erdélyben örök időktől fogva élő többségi román nép jogait. (…) …figyelemmel fog kísérni minden, az elkülönülésre irányuló nacionalista és soviniszta megnyilvánulást, és harcolni fog azok ellen. (…) …az etnikumhoz való viszonyának alapja minden állampolgár lojalitása a román nép és Románia iránt. (…) …harcol azért, hogy az ország egész területén a román legyen az egyetlen hivatalos nyelv. (…) Az Egyesület tagjai nem tehetők felelőssé olyan akciókért, amelyekben nem vettek részt. Ugyanakkor az Egyesület nem felelős tagjainak spontán akcióiért, amennyiben azokról nem volt előzőleg tájékoztatva. (…) …fenti céljai elérése érdekében kizárólag törvényes úton, erőszak nélkül fog küzdeni.”

(A Vatra Romaneasca programja, az Adevarul in libertate 1990. március 1-jei számának négyoldalas mellékletéből)

„…a hatalmi vákuum általános zűrzavarában a magyar kisebbség egyes képviselői már 1989. december 24-én az egyoldalú előnyök »törvényhozóinak« képében léptek fel, s… minősíthetetlen módon semmibe vették azt a véráldozatot, amely megreszkettette a román társadalmat. (…) …mintha külön is hangsúlyozták volna, hogy »egyesek része a szenvedés, másoké a nyereség«, egész sor kolozsvári iskolában vonták kétségbe a román tanulók és tanárok ottlétének jogosságát, s ezeket az iskolákat »történelmi alapon« kizárólagosan magyar iskoláknak nyilvánították, …nem kívánván se többet, se kevesebbet, mint a románok eltávolítását e »tiszta magyar« iskolákból. (…) …a magyar kisebbség »reprezentatív kisebbség«-ként lép fel legalább hét nem magyar etnikum nevében, mint amilyenek a székelyek, a csángók, az elmagyarosodott románok, az elmagyarosodott cigányok, a román–magyar vagy német–magyar kétnyelvű családok és más etnikai kategóriák.”

(Ionel Roman: A fontos dialógus és a realizmus. Adevarul in libertate, 1990. március 1., 5. oldal)

(Az Emberi Jogok Alapokmányának) „első számú törvénye az egyén és a kisebbség lojalitása a többséggel szemben. (…) A demokrácia… senkinek sem ad jogot arra, hogy semmibe vegye mások érdekeit. Nem lehet rá… hivatkozni, és ezzel igazolni a másokkal szembeni nem demokratikus magatartásokat és tetteket. (…) …egyes román tanulókat kiűznek egyes iskolákból, …tanárokat sértenek meg… román tanárok százával kérik az Oktatási Minisztériumot, hogy tekintse őket menekülteknek. (…) Mi, románok természetünk szerint jók vagyunk, de nem vég nélkül! De ezzel senkinek sem volna szabad visszaélnie, és nem volna szabad elfelejteni, hogy a forradalmat is azok robbantották ki, akik visszaéltek a román nép e nemes tulajdonságával. Ami pedig a forradalmat illeti: nem szabad elfelejteni, hogy az nekünk, románoknak is hozott jogokat, elsősorban azt, hogy jogunk legyen tiszteletet elvárnunk magunk iránt, nemcsak külföldről, de itthon is.”

(Dr. Liviu Roman: A Vatra Romaneasca sikere Kolozsváron. Adevarul in libertate, 1990. március 1., 5. oldal)

„Minket nem a történelem széljárásai és hullámverései sodortak ide, hanem mindig is itt daloltuk dojnáinkat, itt tereltük nyájainkat, itt arattuk földjeinket, itt ittuk borainkat és itt ápoltuk gyümölcsöskertjeinket. A föld és az ég itt testvérünk nekünk. Az erdők és a hegyek büszkék arra, hogy megvédtek bennünket, és kérésünkre ráomlottak a kiéhezett és gőgös hordákra, amelyek – ha valamivel bölcsebbek lettek volna – most szégyenkeznének ama sok törvénytelenség miatt, amelyeket a múltban elkövettek ama nép ellen, mely régebbi Európa valamennyi népénél.”

(Iustinian C. Maramuresanul: Új évezred küszöbén. Adevarul in libertate, 1990. március 1., 3. oldal)

„…a bukaresti kormány… úgy hoz döntéseket egy olyan terület jövőjét illetően, mint Erdély, hogy csakis a nemzeti kisebbségek kívánságaira van tekintettel, és… nem kérdezi meg azokat, akik a többséget képviselik.”

(Beszámoló a Vatra Romaneasca gyűléseiről. Adevarul in libertate, 1990. március 1.)

„Féljetek a görögöktől, amikor ajándékot hoznak…(…) …úgy tűnt, ígéretesen bontakoznak ki a láthatáron egy tartós (magyar–román) barátság alapjai… de sajnos az illúzió rövid volt. Mert miközben az egyik kéz felénk nyúlt, keletre, a másik nyugatra irányult, és az… tele volt rágalommal és hazugsággal… (mint például hogy) az a szerény magyar egyetem, amelyet Ceausescu szüntetett meg, az tulajdonképpen egy négyszáz éve működő magyar egyetem volt, vagy hogy a Vatra Romaneasca »fasisztoid« szervezet… Sportnyelven ezt úgy hívják: övön aluli ütés. Az ilyen ütéseket azonban nem vagyunk hajlandók eltűrni.”

(dr. Razvan Givulescu: A Deutsche Wellét hallgatva – Köln. Adevarul in libertate, 1990. március 1., 4. oldal)

„…Vajon kinek az érdekében és meddig szennyezik még be a román nemzet történetét, s mennyi időnek kell még eltelnie, amíg az igazságnak megfelelően… ismerhetjük meg a történelmi múltat és a mi szent nemzeti emlékezetünket?”

(„Börtönt viselt görög katolikus szeminaristák és tanárok egy csoportja”: A válaszadás jogán – A szemfényvesztésnek nincsenek határai! Adevarul in libertate, 1990. március 6., 4. oldal)

„…Hát nem éltek-e együtt elődeink: románok, magyarok, szászok, székelyek, csángók, szlovákok, rutének? És mégis mindannyian megőriztük az idők ködéből magunkkal hozott nemzeti jellegünket… (…) Egyetlen művelt és jóhiszemű román sem tagadná bármely nemzetiség jogát az általános műveltséget adó anyanyelvi iskolákra… De miért elkülönülten? (…) Az ellenérveknek nincs súlyuk ahhoz, hogy indokolják az elkülönülést.”

(Vatra Romaneasca: Egy olyan szeparatista eszme ürügyén, amely nem választ el bennünket. Adevarul in libertate, 1990. március 8., 4. oldal)

„…hol végeznek a világon olyan számításokat, melyek alapján kötelező lenne, hogy egy etnikai csoport valamely államban a népességének arányában legyen képviselve az egyetemeken? (…) Az anyanyelvű oktatás egyetemi szinten a tanárképzésben teljes mértékben jogosult… de nem látjuk, mi haszna és célja lenne a magyar nyelvű műszaki oktatásnak. (…) Vagy ők foglalják majd el Erdélyben a munkahelyeket, a mi gyermekeink meg mehetnek távolra az otthonuktól?”

(dr. Sorin Mager: Egység vagy szétválás? Adevarul in libertate, 1990. március 8., 5. oldal)

„…nemcsak a tanügy elkülönülését kérik, hanem autonómiát is a magyar kisebbségnek, amit a magyar kormány egyes képviselői is támogatnak. Mit akarnak, szeparatista urak? Ki akarják vonni Erdélyt a román államból, és független államot akarnak belőle teremteni…?”

(Dr. Nicolae Coman: Kinek szolgál a szeparatizmus? Adevarul in libertate, 1990. március 8., 5. oldal.)

„…Mi szelíd, vendégszerető nép vagyunk, akik békében akarunk élni mindenkivel… Nem gyűlölünk senkit, azokat sem, akik a történelem folyamán pedig annyi rosszat tettek nekünk. De nem engedjük meg, hogy bárki is ingereljen, fenyegessen bennünket, a végtelenségig megcsaljon jóhiszeműségünkben. Egy régi mondásunk… így szól: »Isten óvjon az oláhok utolsó haragjától!«”

(Virgil Medan: Paraszti kultúrkincs. Adevarul in libertate, 1990. március 8., 6. oldal)

• Külföld