Válogatás a Beszélő 1994-es évfolyamából

Búcsú a padsoroktól

Interjú Darvas Ivánnal, Haraszti Miklóssal és Tamás Gáspár Miklóssal

Haraszti Miklós: Az új kormány egy valódi koalíció lesz, ellentétben a jelenlegivel. Ebben lesznek olyan részcsapatok, amelyekért kevésbé teszem tűzbe a kezemet, mint az SZDSZ-ért. Ezért azt gondolom, hogy az a részegyezkedés, amelyben egy tiszta elveket képviselő emberre csak csalódások várnak, nem feltétlenül az én munkám. Különösen az nem, hogy ezt aztán mint magát a tiszta igazságot védjem. Az SZDSZ-nek esetleg nagyon jól jön az, hogy ha van valaki, aki tisztán és kívülről megugatja azt, ami létrejött, ez egy fontos politikai feladat lehet. (…)

1994. január 20.

„Adják ők még alább is…”

Beszélő-beszélgetés Orbán Viktorral

Egy nyilatkozatodban azt mondtad: az SZDSZ és az MSZP közeledése igazolná az MDF-politikusok állítását, miszerint a két párt azonos kulturális, társadalmi gyökerekből fejlődött ki, és törekvéseik is azonosak. Hogy érted ezt?

Ez a vád (amely nem az én személyes véleményem) bizony igazolódna a közvélemény nagy része előtt, ha létrejönne a szociálliberális koalíció. El tudjátok képzelni, mi lenne itt, ha szociálliberális koalíció kerülne kormányra, a másik oldalon meg egy táborba sodródna a konzervativizmus és a radikális jobboldal? A két lövészárok között megint egy nemzedéknyi időre nem nőne fű. (…)

1994. február 17.

F. Havas Gábor

Utolsó érzelmes utazás

In memoriam Nagy W. András

A vizek szerelmese, az üdvtanok, elvont okoskodások Szküllái és az acsargó indulatok, az érzelgős butaság Kharübdiszei között nagy biztonsággal hajózó révkalauz nem invitálhatja többé érzelmes utazásokra az olvasót. Kharón ladikján örökre tovatűnt. (…)

A rendszerváltást veterán ellenzékiként élte meg, de az „eszmetársak” többségétől eltérően nem vágyott közéleti szerepre. Végig megfigyelő maradt. Amikor a Beszélő a rendszerváltás eufóriájában égett, ő a távol-keleti misztikus filozófiák híveit szólaltatta meg a lap hasábjain, és különc környezetvédők bemutatásával szórakoztatta az olvasókat.

1994. február 24.

F. Havas Gábor

Légypiszok

Tudom, hogy aki rendszeresen figyelemmel kíséri mondjuk a Híradó és A Hét műsorait, annak ökölbe szorul a keze, és a maradék higgadtságát sem képes megőrizni.

Mégsem tetszik, hogy az elektronikus médiából kiseprűzött újságírók egy része Mester Ákos vezényletével a helyzetet arra használja fel, hogy felállítsa a maga hősi emlékművét. Részt vettem a Fekete Doboz A 169. óra című filmjének egyik vetítésén, melyet beszélgetés követett néhány elbocsátott rádióssal. Ezen Mester Ákos is jelen volt, és kifejtette: „a hatalom nem tudta megbocsátani nekünk, hogy mindvégig megőriztük a függetlenségünket, és mertünk kritikusak lenni, mint ahogy a pártállam idején is függetlenek voltunk és kritikusak”.

Az áprilisi Kritikában György Péter a rádiós elbocsátások kapcsán Kulin Ferenc fejére olvassa, hogy amikor annak idején őt és szerkesztőtársait küldték el a Mozgó Világtól, a magyar értelmiség jelentős része bojkottal válaszolt. Ez igaz. De az is igaz – aki nem hiszi, nézzen utána –, hogy a bojkottot a ma mindenkori függetlenségükre büszke újságírók is segítették megtörni. Baló György, Havas Henrik, R. Székely Júlia és sokan mások terjedelmes anyagokkal siettek az új szerkesztőség segítségére, amely ezek nélkül valószínűleg bajban lett volna. (A mai „nemzeti” újságírók akkor a Népszavába, a Magyar Ifjúságba és a Munkásőrbe írtak, nekik a megrendszabályozott Mozgó Világ is túl „liberális” volt.) (…)

1994. április 21.

Révész Sándor

Megbukott a nép

A nép levizsgázott a kereszténynemzetiek előtt, és megbukott. „…az ország lakossága bebizonyította, hogy nem érdemli meg a szabadságot.” „Magyarország polgárai elfordultak az érdemi politikától, felhagytak a gondolkodás luxusával…” – írja a Pesti Hírlap eredményhirdető vezércikke.

Az egész kereszténynemzeti kampány arra épült, hogy itt most nem a kormány vizsgázik, hanem a nép. Magyarságfelismerésből, eredményfelismerésből és pufajkásfelismerésből. (…)

1994. május 12.

Neményi László

A nép választása

A Fidesz viszont mára már szinte maradéktalanul fölélte minden erkölcsi tőkéjét. (…)

Ha a második fordulóban a szocialisták tarolnak, és megszerzik az abszolút többséget, akkor könnyű az SZDSZ helyzete: nem tehet mást, mint fejet hajt a választók akarata előtt. De ha az MSZP „csak” a mandátumok több – esetleg jóval több – mint negyven százalékát szerzi meg, az SZDSZ hihetetlenül nehéz dilemma előtt fog állni: el kell döntenie, hogy koalícióra lép-e az MSZP-vel vagy nem. (…)

A koalícióra lépés mellett szól az a (halvány) remény, hogy az SZDSZ az MSZP liberális szárnyával együtt képes lehet ellensúlyt teremteni a szakszervezeti lobbival szemben. (…)

A koalícióra lépés ellen szól, hogy fennáll a veszély: a szocialista diétás vén fiúk könnyű reggeliként fogják elfogyasztani az SZDSZ-t; a talpon maradt liberális pártnak egy olyan kormány tevékenységéért kellene felelősséget vállalnia, amelyet alig tud befolyásolni. Ezért négy év múlva következne be a választók büntetése. (…)

1994. május 12.

A közép esélyei

Gábor György és Zolnay János interjúja Kovács Andrással

Kovács András: A közép mindkét pártját nagyon komoly veszély fenyegeti. Az SZDSZ-t az, amiről ti beszéltetek, a Fideszt meg az, hogy nem fogja tudni magát határozottan megkülönböztetni az ellenzékben a jobboldaltól, s arra a Fidesz is rámegy: kétpólusú politikai rendszer alakul ki Magyarországon, és a közép esélyei évtizedekre megsemmisülnek. (…)

1994. május 12.

Kőszeg Ferenc

Kormányzásra ítélve

Komolyan vehető, mérsékelt jobboldal híján azonban a szociálliberális koalíciónak váltópártja se lesz. (…)

Akkor pedig mi vált meg az örök kormányzás terhétől? Hogyan menekülünk meg önuralmunktól?

Most azonban még nem tartunk ott. A választóknak előbb válaszolniuk kell a nap kérdésére: egypárti kormányzást akarnak-e, vagy szociálliberális koalíciót? Mi mást kívánhatnánk az országnak, magunknak, mint a koalíciót, azaz SZDSZ-győzelmet minél több választókerületben. Aztán majd meglátjuk, mit kezdünk vele.

1994. május 26.

Petri György

Olvasói levél

Az SZDSZ-nek beírtam az első banyát. De ez nálam az utolsót is jelenti. A képviselő-polgármester funkciók összeférhetőségének elfogadásával ugyanis az SZDSZ lemondott a liberális minimumról: ti. a hatalmi ágak szétválasztásának sarkalatos elvéről. Tudom, hogy nálam sokkal okosabb, tájékozottabb és körültekintőbb barátaim ülnek a parlamentben. Tudják, mit miért tesznek. Én viszont tudom, hogy mi az önazonosság (magyarán: identitás), kifejtve: az önmagammal való erkölcsi békesség. Így hát, életemben másodszor, elejtem képzelt fegyverem. Azazhogy nem, ez így pontatlan. Hiszen első fegyveremet, ami a marxizmus volt, nem elejtettem, hanem eldobtam, midőn rájöttem, használat közben, hogy nem száraz benne az elméleti puskapor. Én már csak egy ilyen félig Cromwell vagyok: Istenben nem bízom. Második, és remélem utolsó fegyveremet, Friedrich August von Hayek nemes és konzekvens liberalizmusát eszem ágában sincs eldobni. Pártom viszont, amelynek egyik alapítója vagyok, megtagadta ezzel a döntéssel eszményeit. Gyanítom (vagy inkább merem remélni?) nehéz szívvel. Mindegy. A politikusok érzelmei nem érdekelnek. Én mindenesetre ezennel közlöm: kiléptem az SZDSZ-ből, ezen párt tagja többé nem vagyok. A jövőben a liberalizmust féltő aggodalommal és együttérzéssel fogom figyelni további lépéseit. De már kívülről.

1994. július 14.

Politika és liberalizmus

Interjú Kis Jánossal

A kormánypártok tettek fontos gesztusokat, de nem elég a választások után egyszer gesztusokat tenni. Állandó, megfontolt önkorlátozásra van szükség, nem szabad, hogy a koalíció a végsőkig kihasználja az ellenzékkel szembeni erőfölényét. S általában is arra kell törekedni, hogy az előző parlamenti ciklusban létrehozott joganyagot a lehető legkisebb mértékben bolygassák. Vagyis csak akkor nyúljanak a hatályban lévő törvényekhez, ha ez okvetlenül szükséges, például az állampolgári jogok kiterjesztése, vagy az államhatalmi ágak még egyértelműbb elválasztása, vagy valamilyen belső ellentmondás kiküszöbölése érdekében. Ha ilyen nagyon nyomós érdek nincs, akkor nem szabad változtatni az érvényes törvényeken, akár szeretjük őket, akár nem. (…)
Az egyik szélső esetben az MSZP csak a jobboldali pártok javára veszít, az SZDSZ pedig megindul lefelé. Akkor a magukat jelenleg keresztény-nemzetiként meghatározó pártok válnak a szocialisták váltópártjává. (…)

Ha az MDF-nek és a KDNP-nek nem sikerül jelenlegi pozíciójukból kitörni – és itt nem a populista demagógia kínálta olcsó lehetőségekre gondolok –, akkor olyan kétpólusú rendszer fog kialakulni, melyben az SZDSZ lesz az MSZP váltópártja. (…)

1994. augusztus 18.

Révész Sándor

Jobb a békétlenség
avagy mit ketyeg a Világóra?

De hogy került Horn Gyula a Világórába, amelyhez mér megrendelték, félretették a bele való anyagokat?

Akárhogy is nézzük (például a tanácsadó szemszögéből), úgy került bele, hogy bekérte magát, és beengedték. A műsor szerkesztőit utasították, a rendelt anyagokat félretették, Horn beszélt. Ne legyen hiányérzetük azoknak, akik azon a héten elmulasztották megtekinteni az exkluzív Horn-interjút a Tv 4-en (amelynek politikai kínálata az utóbbi időben kizárólag a kormány tagjaival készült beszélgetésekből állt), s el sem olvasták a 168 órában az interjú szövegét, akik nem látták Horn Gyulát a Nap Tv-ben, s a Tallózóban sem olvasták el, hogy mit mondott ott. Ha még nem kommunikálta ki magát a kormányfő a néppel, hadd beszéljen hát, az ellenzék majd válaszolhat, s a dolog el van intézve, jobb a békesség. Nos, nem jobb. A békétlenség jobb. A média és a kormány ne legyen elégedett egymással. Ha a kormány annyit szerepelhet, amennyi kielégíti, akkor régen rossz. (…)

1994. szeptember 15.

Zolnay János

„Menjünk, igyunk valamit!”

Az SZDSZ küldöttgyűlése

„Az SZDSZ olyan törvénymódosításokba keveredett, amelyek nem igazolhatóak” – mondhatta ki Kis János, akit nem kötnek gúzsba pártfunkciók vagy frakciófegyelem. Néhány héttel ezelőtt ugyanerre a következtetésre jutott Tölgyessy Péter is, és nem szavazta meg a törvénycsomagot. Képviselőtársa, Bauer Tamás úgy vélte, ezek után Tölgyessynek nemcsak a frakcióban, de a pártban sincs helye. „A kormányprogram megszavazásával már egyszer elfogadta az egyfordulós választást és a közvetlen polgármester-választást, hiszen ez benne volt a kormányprogramban – írta Bauer az SZDSZ belső tájékoztatójában. – Ezután nem volt alapja arra, hogy a törvény és az alkotmánymódosítás esetében egy rendkívül kiélezett helyzetben az SZDSZ-frakció álláspontjával szemben szavazzon. Ez indított arra, hogy a frakcióülésen emlékeztessem Fodor Gáborék eljárására, abban a helyzetben, amikor nem tudták tovább vállalni egykori pártjuk politikájának képviseletét.” (…)

„Tudtuk, hogy kivel állunk össze – emlékeztetett Bauer Tamás. – Mi nem az SZDSZ-szel léptünk koalícióra, ilyen szerencséje csak a szocialistáknak volt. Tudtuk előre, hogy a munkaügyi miniszter asszony sokkal inkább a szakszervezetek érdekeit képviseli a kormányban, mint a kormány politikáját a szakszervezetekkel való tárgyalásokon. Éppen azért kell együtt kormányozni, mert partnerünk olyan, amilyen.”

1994. október 27.