Skip to main content

Zártkörű zárszámadás

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A ’90 évi költségvetést még egy másik kormány készítette elő, az új kormány májusban vette át a végrehajtást, amikorra a költségvetés hiánya már 18 milliárd forint volt, szemben az egész évre tervezett 10-11 milliárdos összeggel. Joggal számított ezek után a kormányzat arra, hogy egyöntetű elismerést vált ki a parlamentből az a saját gazdálkodásának eredményességével magyarázott tény, hogy a tavalyi évet csupán 1,4 milliárd forint hiánnyal zárta.

Ellentétben azzal a régebbi helyzettel, amikor a költségvetésben eligazodó szakértők száma néhány főre korlátozódott, ma már a néhány fő által „kikupált” népes ÁSZ-brigád megfelelő ellenpontot jelent, és mindez meglepő bátorsággal társulva (lásd a visszatérő támadásokat az ÁSZ ellen) egy határozottan karakán fellépést tett lehetővé a zárszámadási vitában. Az ÁSZ „köpenyéből kibújó” ellenzéki hozzászólások még inkább kihangsúlyozták a Számvevőszék legfontosabb megállapítását: a kormány – a bevételi és a kiadási oldalon egyaránt – sorozatosan befolyásolta a hiány nagyságát.

Az év közepén ugyanis az újonnan hivatalba lépő kormány attól félt, hogy nagyobb lesz a hiány, mint amit az IMF elfogadott, ezért azonnal intézkedéscsomaggal állt elő a hiány csökkentésére. (Ezt a csomagot határozottan támadta most Békesi László, az eredeti költségvetés összeállítója, aki nem is az ÁSZ megállapításaira, hanem saját véleményére támaszkodhatott.) Természetesen a Pénzügyminisztérium nem tudta és nem is tudhatta pontosan „belőni” a szükséges bevételnövekedést, így 25 milliárd forintra túlbiztosította az intézkedéscsomag hatását.

Az év végén viszont félő volt, hogy túlteljesítik az IMF-tervet, esetleg költségvetési többlet is előállhat, így az ez évi tárgyalásra romlik a pozíciónk. Az év végi nyereségadó-befizetések 11 milliárd forintos nem tervezett többletét mindenesetre a Pénzügyminisztérium azonnal el is költötte, ezzel is csökkentve az 1991-re tervezett kiadásokat. A soron kívüli kifizetések jogosságát az ÁSZ és valamennyi ellenzéki hozzászóló vitatta. Ezeket a kiadási tételeket (több mint 13 milliárd forintról van szó!) a legrészletesebben az SZDSZ vezérszónoka vette górcső alá. Békesi László szerint a vállalatok, vállalkozások többletadó-befizetéssel tartalékolt fizetési eszközeiket ideiglenesen bocsátották az állam rendelkezésére, hogy azután visszaigényeljék 1991 elején. Ez meg is történt, mintegy 10 milliárd forintos nagyságrendben. A befizetési többlet tehát látszólagos volt, a Pénzügyminisztérium olyan pénzeket költött el, amelyek igazából csak átmenetileg álltak a rendelkezésére.

A Pénzügyminisztérium ezekkel a kifizetésekkel el tudta kerülni a költségvetési többlet kialakulását, és ehelyett igen alacsony szintű hiányt mutatott ki.

De a kormány ezt is megtehette, a ’90. évi szabályoknak megfelelően cselekedett, és vissza is utasította az ÁSZ és az ellenzék kritikáját. Mégis tény, hogy ezek a szabályok nem voltak megfelelően részletezettek. Így vált lehetővé például az, hogy a kormánynak nem kellett számot adnia az egyes kiadási célok közötti belső átrendeződésekről, a tervtől eltérő teljesítések okairól, a mintegy 3,1 milliárdos tartalék felhasználásáról, amely nélkül pedig nem sok értelme van a zárszámadási vitának.

„Mindez az 1991. évi költségvetési törvény, illetve majd az államháztartási törvény alapján rendeződik – summázta véleményét Hágelmayer István, az ÁSZ elnöke. – Mégis azt kell mondanom, hogy az államháztartás megreformálására irányuló lépések hiteles megelőlegezéseként megkísérelhette volna már az 1990. évre a kormány, hogy olyan beszámolót készít, amely gazdálkodásának minősítésére is alkalmas.”

Mindezt – tegyük hozzá – nem helyettesítheti az a vitához mellékelt háttéranyag sem, amely a gazdaság jelenlegi helyzetét részletezi.

Az ÁSZ egyetlen ügyben kifogásolta törvényességi szempontból a zárszámadási törvényjavaslatot: az önkormányzati támogatások elszámolásával kapcsolatban. Ezen a téren sem elég pontos a szabályozás.

Amikor ugyanis a céltámogatási jogcímeket meghirdették az önkormányzatok számára, nem voltak még részletezve a céltámogatások igénybevételének feltételei. A később megjelent minisztériumi tájékoztató – ahogyan azt Gaál Gyula felszólalásában kihangsúlyozta – szűkítette az igénybevétel lehetőségeit. Ennek következtében az önkormányzatoknak összesen 2,2 milliárd forint elköltött pénzt vissza kellene fizetniük (egyéb célok, pl. a szociálpolitika kiadásainak a terhére), bár ugyanakkor mintegy 400 millió forint pótlólagos támogatást igényelhetnek. Az előterjesztés nem mutatja be önkormányzatonként az elvonás, illetve a pótlólagos juttatás mértékét. (Ezt is törvényességi kérdésnek minősítette az ÁSZ.)

Ráadásul az így befolyó összeget – a kormány előzetes ígéreteivel ellentétben – csak részben forgatnák vissza az önkormányzati körbe, ehelyett az energiaár-emelések beígért 5 milliárd forintos kompenzálásának hiányzó fedezetéül költenék (emlékezzünk: a politikai nyomásra beígért támogatások miatt Kupa Mihály lemondását fontolgatta).

A zárszámadás kapcsán felvetett kérdések egy része jövőre már nem lesz aktuális, de mindez nem változtat azon a parkinsoni szabályon, hogy egy hivatal mindig a legkisebb ellenállás mentén ténykedik, hacsak rá nem szorítják ennek ellenkezőjére.
























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon