Gyurovszky S. László, Krasztev Péter, Marian Orlikowski

Nyomtatóbarát változat

Zsirinovszkij Bulgáriában

Zsirinovszkij győztes orosz pártvezér a látszattal ellentétben nem hódítani ment Bulgáriába, bár széltében-hosszában hangoztatta, hogy ideje visszacsatolni „bölcsőjéhez” az „egykori 16. köztársaságot”, a lényeg azonban – egyelőre legalábbis – más volt: a „szláv kultúra” és írásbeliség bölcsőjénél tisztelegve, új oldalról próbálta megtámogatni ideológiáját. „Új” tétele nagyjából így hangzik: a „pánszláv” birodalom nem csupán geopolitikai, hanem „szellemi” érdekközösség is lesz.

Zsirinovszkij december 25-én magánemberként érkezett Szófiába Szvetoszlav Sztoilov meghívására. Személye semminemű immunitást nem élvezett, hiszen oroszországi parlamenti mandátumát hivatalosan még nem kapta meg. Tervei szerint innen indult volna tovább Berlinbe 28-án, ám a német hatóságok megtagadták tőle a beutazási engedélyt (Klinkel külügyminiszter, utólag pontosított: „egyelőre” nem tartják lehetségesnek beutazását). Viszont még aznap 19 óra 30 perckor kézhez kapta a bolgár belügyminisztérium határozatát, mely nemkívánatos személynek nyilvánítja, s huszonnégy órát ad neki az ország elhagyására. Az indok: rágalmazás, hivatalos intézmények és személyek tekintélyének csorbítása, hitelrontás. (Az orosz pártvezér jelenlétét Zselev elnök, a legnagyobb parlamenti párt, a Demokratikus Erők Szövetsége, valamint a külügyminisztérium már december 27-én kifogásolta, a szocialista párt – BSZP – és koalíciós partnerei nem nyilatkoztak az ügyben.) Zsirinovszkij december 29-én kénytelen-kelletlen hazarepült Moszkvába.

A hétköznapok szürkeségét nehezen viselő bolgár sajtó „ügyeletes Isauraként” fogadta az „egzotikus” oroszt, minden orrfúvásáról egész kolumnás értelmezések jelentek meg, arról nem is szólva, hogy a tévés és rádiós újságírók egymást taposva kértek tőle interjút, amit a közlékeny politikus egyszer sem tagadott meg. Ilyenkor örökbecsű gyöngyszemeket szórt bolgár vértestvérei elé: az azóta már állandósult „olasz cigányok” szókapcsolat további külpolitikai asszociációkat fakasztott belőle – szerinte a Balkánon soha nem volt hely a muzulmánok számára (Törökország jegyzékben tiltakozik, Bosznia is megtenné, ha ráérne, Albánia ámul), a bolgárokat viszont olyan kedves embereknek találta, hogy megérdemelnék egész Macedóniát és az elcsatolt Dél-Trákiát. A volt Jugoszláviáról csak annyit mondott nevetve, hogy ott az ENSZ soha nem fog rendet teremteni, de ha szépen megkérik az oroszokat, küldhetnek oda öt hadosztályt, és pillanatok alatt legyalulják a terepet. Belpolitikai kérdésekkel kapcsolatban már nem használt feltételes módot: szerinte Zselevet sürgősen le kell váltani, mert gyenge, átmeneti figura, s helyette Szvetoszlav Sztoilovot kell (sic!) elnökké választani.

A történet egyik kulcsfigurája a már említett. Szvetoszlav Sztoilov. Nevét eddig méltán borította homály, ugyanis Zsirinovszkij Ausztriában élő gazdasági és külpolitikai szakértője az a fajta pechvogel, akinek életében minden csak félig sikerült: kis híján szakközépiskolát is végzett, jelenlegi építési vállalkozása majdnem csődbe ment stb. Tőle értesült néhány hónappal az oroszországi választások előtt Zsirinovszkij arról, hogy Bulgáriában megérett a helyzet, már szüretelik a fejére szánt babérokat, Sztoilov szülővárosában, Szandanszkiban pedig csodatevő gyógyvíz csobog, melytől a politikus friss erőt meríthet.

Zsirinovszkij már kész „Balkán-politikával” érkezett Bulgáriába. Látogatását a Nemzeti Érdekeket Védő Össznemzeti Bizottságok vezetősége (nevezhetnénk Bolgár Igazság Köröknek is), illetve az ennek a társadalmi szervezetnek a politikai és parlamenti képviseletét ellátó Hazafias Munkapárt (a helyi MIÉP) karolta fel. Ez a párt, mely a moszkvai székhelyű Szláv Közgyűlés vagy Szlávok Világszövetsége (Szlavjanszkij Szobor) tagszervezete, a szocialisták szalonképtelenül ultrajobbos szakadáraiból alakult, s a parlamentben máig koalícióban van a BSZP-vel. A munkapárt még Zsirinovszkij látogatása előtt körlevelet küldött, minden balkáni állam kormányának Törökország, Bosznia és Albánia kivételével, melyben kifejti az Egyesült Balkáni Államok létrehozásának szükségességét. Ugyanekkor fogalmazza meg összbalkáni vízióit a szocialista Duma című lap hasábjain Petar Manolov költő és politikus, aki már nem zárná ki az iszlám országokat az államszövetségből, de a pirini (bolgár) Macedóniában lévő Szandanszki (Sztoilov szülőhelye) vagy Petrics városába tervezi a térség fővárosát, mondván, hogy itt található a „Balkán köldöke”: egyfelől földrajzi középpont, másfelől pedig itt elegyedik a „legharmonikusabban” a balkán összes kulturális hagyománya, a történelmi mítosz szerint ebben a térségben született a cirill írásbeliség. Zsirinovszkij viszont, aki látogatása során többször is elsütötte a „Balkán köldöke” metaforát, nem csupán bolgár tanácsadója iránti tiszteletből és a büdösvíz miatt zarándokolt a „szlávság szentföldjére”, hanem szemrevételezni a jövendő főváros fekvését. A nagy egymásra találás újratermelt egy régi, bizarr utópiát, a „Moszkva központú Bizánc” látomását.

A többi megváltási stratégiához hasonlóan a Zsirinovszkij-féle szélsőjobboldali ideológia is valamiféle aranykor visszaállítását helyezi kilátásba, a szláv-(ortodox) keresztény egység elképzelését eleveníti fel. Ennek egyik „ősforrása” a pánszlávizmus – a vérségi-genetikai összetartozás mítosza –, mely nagy hatást gyakorolt a közép- és kelet-európai szláv nemzetek nemzeti öntudatának kialakulására. A másik lehetséges államszervező elv a „szellemi közösség” mítosza, az „orosz eszme”, mely a faji-nemzeti szempontokat elvetve az egyedül üdvözítő ősi hit jegyében akarja egyesíteni az emberiséget. Zsirinovszkij és eszmetársai e két, eszmetörténeti tankönyvekből előásott ideológiából zagyválták össze a „bizantinizmus” elméletét, mely leginkább a kettő kirekesztő vonásait gyűjti egybe: az idegen hitűek (a muzulmánok) kiszorítása, az idegen nyelvűek (például a románok) „felosztása” (vagyis asszimilálása), regionális központ létesítése (új főváros: Szandanszki), mely persze a misztikus ködbe burkolt „harmadik Róma”, azaz Moszkva irányítása alatt áll (Görögországról nincs szó, de hát még egy ilyen nagyszabású terv sem lehet tökéletes).

Zsirinovszkij azzal búcsúzott el Bulgáriától, hogy legközelebb már elnökként tér vissza. Zselev elnök ugyanazon a sajtótájékoztatón, melyen lefasisztázta az orosz politikust, megjegyezte: reméli, Zsirinovszkij látogatása után már azok is tisztában vannak azzal, hogy merre vezet Bulgária útja, akiknek eddig kétségeik voltak ezzel kapcsolatban. Tény, hogy bármennyire is csábítónak tűnik a törökök kiebrudalásának gondolata, a szófiaiak nagy többsége irtózik a gondolattól, hogy a vadregényes Szandanszki városába kell költöznie, ha fővárosi lakos akarna maradni.

Krasztev Péter–Marian Orlikowski

Vissza a Felvidéket?


Botránnyal végződött az ó-, botránnyal kezdődött az új év Szlovákiában: akkor Meciar elnök aranyidai „titkos” beszéde kavart vihart, most az, ahogyan a szlovák közvélemény a komáromi polgármesterek felhívására reagált. A kormányfő akkor párthíveinek elárulta, milyen terveket melengetett októberben, s akkori szavait ma igen sokan emlegetik: „Október 29-én Kárpátalja a tervek szerint kikiáltotta volna az autonómiát, és elszakadt volna Ukrajnától, ám Kijev ezt akár fegyveres erővel is letörte volna. Kevesen tudják, hogy akkor itt voltam Kelet-Szlovákiában, mozgósítottam a civilvédelem törzskarait, mozgósítottam a rendőrséget, a biztonsági szolgálatot, riadóztattam a hadsereg tisztikarát. Vártuk, hogy ha megvalósulna az autonómia kikiáltása, és lakossági zavargások törnének ki, akkor nálunk a határon is robbanás törne ki. Senkit sem akartunk politikailag nyugtalanítani, de mozgósítottam a törzskarokat, a rendőrséget és a hadsereget. És vártam, hogy ha az a dolog megtörténik, akkor fogom mindhárom kelet-szlovákiai ezredet, és megyek velük a határra. Én mint parancsnokuk.”

Még el sem ültek az e nyilatkozat verte hullámok, máris kezdődött az újabb skandalum. Előtörténetéhez hozzátartozik, hogy a tervek szerint január nyolcadikán Komáromban összegyűlnek a szlovákiai magyar polgármesterek, önkormányzati és parlamenti képviselők, hogy közös álláspontot alakítsanak ki néhány fontos kérdésben, mint például az önkormányzatok jogi helyzete, Szlovákia új közigazgatási elrendezése, valamint a szlovákiai magyarság alkotmányos jogállása. A szervezők mintegy 5500 résztvevőt várnak. Az eseménnyel kapcsolatban december elején a Csallóközi Falvak és Városok Társulása (Csallóközi Régió) elnöksége felhívást tett közzé, melyben egyebek mellett kijelenti: a magyar kisebbségnek joga van egy – Pozsonytól az ukrán határig terjedő – „tartományra”, mely különleges jogállással rendelkezne. A felhívás egyhetes csend után került Meciar kormányfő jóvoltából az érdeklődés középpontjába, s azóta sem tűnt el az újságok címoldaláról. Megtárgyalta a parlament, a kormány és a köztársasági elnök, állást foglalt minden jelentős párt és társadalmi szervezet.

A szlovák közvélemény a komáromi nagygyűlést a hozzá kapcsolódó felhívással együtt úgy értelmezi, hogy a szlovákiai magyarok Komáromban ki akarják kiáltani a kisebbségi autonómiát, ami egyenesen Dél-Szlovákia Magyarországhoz csatolásához vezet. A kormány ezzel kapcsolatos határozata leszögezi, hogy a kabinet minden törvényes eszközzel fellép Szlovákia területi egységének megőrzése érdekében, és nem tűri a határok revízióját, illetve a szuverenitás megkérdőjelezését. Negatív volt a parlament reakciója is, ráadásul megszüntette egy korábbi állásfoglalását, melyben Szlovákia kötelezte magát az ÉT 1201-es kisebbségvédelmi ajánlásának betartására. (A Csallóközi Régió elnöksége éppen erre az ajánlásra hivatkozva követelte a dél-szlovákiai tartomány létrehozását.)

A köztársasági elnök több tárgyalást kezdeményezett a magyar kisebbség képviselőivel, majd tévébeszédben fordult a nemzethez, melyben a gyűlés elhalasztását kérte a szervezőktől. Michal Kovác újévi beszédében is visszatért a tervezett nagygyűlésre: „Államiságunkat, szuverenitásunkat, szabadságunkat, függetlenségünket és területi egységünket minden erőnkkel megvédjük!”

Még keményebben fogalmazott Vladimír Meciar kormányfő, aki nyíltan kijelentette, hogy soviniszta és irredenta esemény készül, s nincs kétség afelől, hogy a cél Dél-Szlovákia elszakítása. Egyben leszögezte, hogy a kormány a helyén van, s minden erejét Szlovákia védelmére fordítja.

Az Együttélés Politikai Mozgalom, melynek alelnöke, Kvarda József ott van a találkozót kezdeményező polgármesterek között, egyértelműen támogatja a szóban forgó felhívást és a magyar tartomány létrehozását, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) némi tétovázás után ugyancsak csatlakozott a kezdeményezéshez, a liberális Magyar Polgári Párt (MPP) azonban ellenzi a tartomány létrehozását, ám ugyancsak részt vesz a nagygyűlésen. Az ott elfogadásra kerülő dokumentumokról egyelőre nem sokat lehet tudni, csakúgy, mint az egész gyűlés által választandó 100 tagú „Bizottmány” szerepéről és hatásköréről: A dél-szlovákiai választott képviselők jelentős csoportja nem ért egyet a Csallóközi Régió elnökségének felhívásával. Minden azon múlik, hogy az 5500 képviselőből mennyi jelenik majd meg január nyolcadikán Komáromban, s közülük mennyien szavazzák meg az ott előterjesztett dokumentumokat.

Annyi bizonyos, hogy sokan egy pártok feletti „magyar kisebbségi parlamentnek” szánják, ahol a többségben lévő Együttélés-képviselők leszavazhatnák a kisebbségben lévő MKDM- és MPP-képviselőket. Ez gyakorlatilag a plurális többpártrendszer végét jelentené a kisebbségi társadalomban.

Gyurovszky S. László
 

• Extra Hungariam