Mostanában nem a kormány szapulásakor bátor a tollnok, hanem ha védelmébe veszi, vállon veregeti, például hogy milyen pompás törvénytervezetet nyújtott be. Erre számított valószínűleg az igazságügy-miniszter is, amikor a nagy jelentőségűnek kikiáltott, várva várt koncessziós törvényjavaslatot terjesztette be a múlt héten.

Igaz, eddig sem volt jogi akadálya koncessziószerű szerződések megkötésének; például a mecseki uránbányával együtt egy állami monopoltevékenységet (a bányászati kitermelést) is átengedték az ír cégnek.

A polgári engedetlenség a szabályok demonstratív semmibevételét jelenti. Egyik cél lehet, hogy a demonstrálók felhívják a figyelmet bizonyos visszáságokra. Vagy pedig meghatározott politikai célokért állampolgárokat vagy állami szerveket szabad döntésükben megakadályozhatnak vagy egyenesen kényszeríthetnek valamire.

A taxisblokád óta a közvéleményt ismételten foglalkoztatja a polgári engedetlenség fogalma és létjogosultsága. Az elmúlt hetek parlamenti vitája azt mutatja, hogy még a fogalom is további értelmezésre szorul. Az alábbiakban először a legfőbb ügyész, dr. Györgyi Kálmán előadásának rövidített változatát adjuk közre, a következő oldalon pedig az egyik legszínvonalasabb előadást ismertetjük. Az előadás a Bibó Szakkollégium március 9-én, 10-én megtartott vitáján hangzott el.

A népegészségügy feladata a tömegesen előforduló betegségek megelőzése. Az idevágó tevékenységek, nyilvánvaló társadalmi fontosságuk ellenére, a múltban rendszeresen hátrasorolódtak az egészségügyi ágazatban. Most azonban új formában, törvényjavaslatként került a parlament elé a népegészségügy és a hozzá kapcsolódó tisztiorvosi szolgálat kérdése.

A sors különös ajándéka, ha a gyerekfejjel megfogalmazott életcél, ha késve és sok meddő harc után is, egy törvényben ölt testet.

Divatba jött fanyalogni az idei március tizenötödikére. Hogy bezzeg milyen szép volt ’89-ben, amikor Grósz Károly még rázta az öklét, de az emberek már nem ijedtek meg.


Szép volt bizony, mert olyan egységes volt. Aki kiment az utcára, mind úgy vélte, hogy egyet akar.

Németh Vova: Kezdetben bíztunk azokban a társadalmi változásokban, amelyek vállalkozópártiaknak tűntek Majd pedig az alakuló önkormányzatokban kezdtünk bízni, de az eredmény kiábrándító volt ez esetben is. Helyzetünk szempontjából a legelfogadhatatlanabb az, hogy igazából nem tudjuk, hogyan fajulhattak idáig a dolgok. Mindössze sejtelmeink lehetnek. Ügyünk úgy kezdődött, hogy még tavaly májusban az illetékes felügyeleti szervek kifogást emeltek a portálunk miatt, majd amiatt, hogy az alkalmazottak nem rendelkeznek megfelelő szakképesítéssel.

„Függetlenségi Nyilatkozat”

„Kijelentjük: közös akarattal küzdünk a politikai demokráciáért, országaink függetlenségéért, az önigazgatás elvére épülő pluralizmusért, a megosztott Európa békés egyesítéséért, demokratikus integrációjáért és valamennyi kisebbség jogaiért.”

A fenti idézet abból a nevezetes Közös Nyilatkozatból való, amelyet a magyar forradalom harmincadik évfordulója alkalmából lengyel, cseh, szlovák, magyar és német ellenzékiek írtak alá.

Szemelvényezzük még egy kicsit, hogyan is védte vitéz Szendi József az európai kereszténység értékeit az emberi formájukból kivetkőzött szovjet hadseregtől 1944-ben: „A jelen helyzetben nemzetvédelmi és nemzetmentő szolgálatot is végeztünk…

Szerényen megjegyeznénk, hogy a Bajcsy-Zsilinszky Endre emlékét és eszméit ápolni létrejött BZSBT vezetője ott ül a parlament MDF-es s

Egy sajnálatos eseményről kell Önt értesítenem.

A győri Szent Imre-templomba járó, ám Bokor-közösségekhez tartozó fiatalok felkérésére 1990. december 31-én év végi hálaadásra készültünk.

Az illetékes plébánost, Bálinger Tibor urat munkatársán keresztül tudtuk csak elérni, s így jóval december 31-ét megelőzően kértünk lehetőséget egy közös szentmise megtartására, melyet én személy szerint mondtam volna.

Ám az adott időpontban a plébános úr minden további nélkül kirakott minket a templomból.

A TÜF-vizsgás hegesztő (magas szakmai minősítés, nyugat-európai) volt a „sofőröm” a csepeli papírgyár zötyögős makadámkövein meg-megakadó targoncán. Oldalamon sóhajtozott a BASF gyár halkan guruló BMW furgonjairól, halovány ibolyaillatú toalettpapírokról, mikor a csarnoki „toalett” felé vettem az irányt: „Csókolom, oda inkább ne tessék!”

„Óriási a BASF különben. Dolgoztam a H506-ban, vagyis a H utcában, az ötszázhatodik műhelyben. Minden ábécébetűnek utcája van, bennük a műhelyek százszámra. Ott biciklivel menni idő, azért kell a jó kocsi.