A politikai elemzők jelentős része szerint az elmúlt két évben úgy nekilódult a negyven évig hibernált európai történelem, hogy meddő minden olyan próbálkozás, amely túl kíván lépni a viharos események egyszerű regisztrálásán. Az ámokfutáshoz hasonlatos európai diplomácia sorra termeli az egymással látszólag kapcsolatban nem álló, vagy éppen egymásnak homlokegyenest ellentmondó nyilatkozatokat, konferenciákat és állásfoglalásokat – a hatalmi viszonyok képlékenyek, a „teremtő káosz” szakaszában vagyunk.

Miközben a közgazdászok azt számolgatják, hány szűk esztendő vár még az országra, a szlovák területeken nagy erővel megindult a bűnbakkeresés: kire lehet hárítani a felelősséget a felgyülemlett szociális feszültségek miatt. Kétségtelen, hogy ez az országrész nehezebb helyzetben van, mint Csehország: nehéziparra és fegyvergyártásra épülő iparát jóval nehezebb átalakítani, mint a modernebb szerkezetű cseh ipart. A reálbérek értéke is Szlovákiában csökken jobban. Az emberek egyre türelmetlenebbek lettek, egyre jobban terjedt a reformellenes hangulat.

A francia egyház helyzetét az állam és egyház 1905-ben bekövetkezett szétválasztásáig az 1801. július 15-i konkordátum határozta meg, amelyet Napóleon kötött VII. Pius pápával. Ez a megállapodás rögzítette mindazt a fölényt, amit a francia forradalom idején az állam megszerzett az egyház fölött. Mivel a forradalom az egyház földbirtokait kisajátította, a papság fizetését az állam vállalta magára. Az egyház épületei, beleértve a templomokat is – állami tulajdonban voltak, s az állam örökös és díjtalan használatra engedte át őket az egyháznak.

Három héten keresztül ufók, gömbvillámok, csodadoktorok nélkül maradtunk. Hiába nyomogattam kedd esténként a távkapcsolót, nem jött létre a „nulladik típusú találkozás”.

Arra gyanakodtam, hogy a „parajelenségeket” bemutató műsort – a Tv2-höz hasonlóan – a továbbiakban titkos energiaátviteli rendszeren sugározzák, és csak különleges képességekkel rendelkező páciensek láthatják a snájdig marslakókat és a frissen gyógyult bőrbetegeket.

Egyben-másban túlhaladott a nemzeti állam, de van jövője – véli az alábbiakban ismertetett esszé. Az írást a Frankfurter Allgemeine Zeitung közölte, a legtekintélyesebb német újság, az egyike az úgynevezett világlapoknak, amikből meg lehet tudni – mindig és szinte mindig hitelesen –, hogy mi történik a Föld nevű planétán. A FAZ véleményére egyaránt adnak a diplomácia műhelyeiben és a „séfetázsokon”: a bankok, trösztök, nagyvállalatok piros szőnyeges főnöki folyosóin.

Az „eredeti” kultúrharcot a német–porosz állam 1870–1878 között vívta a katolikus egyházzal. A kifejezést, amelyet később a múlt század több más hasonló egyházpolitikai küzdelmére is alkalmaztak, Rudolf Virchow professzor, a modern orvostudomány úttörője, a sejtpatológia megalapozója, s egyidejűleg a német liberalizmus egyik legharcosabb képviselője használta először egy beszédében, 1873. január 17-én. A harc során a német liberális és a porosz–német nacionalista erők szövetséget kötve együtt léptek fel a katolikus egyház világnézeti befolyása és közéleti szerepe ellen.

„A birodalom hihetetlen gyorsasággal omlott össze: két év leforgása alatt központi magvára zsugorodott. Elveszett Afganisztán és Kelet-Európa, elvesztek a „érdekszférák” Afrikában és a Távol-Keleten. A szovjet csapatok özönlenek vissza az anyaországba eladva vagy hátrahagyva elrozsdásodott fegyvereiket és vadonatúj Kalasnyikovjaikat.

Először természetesen a legnagyobb külpolitikai „fegyvertényt” kellett megdicsérni. Lelki szemeim előtt megjelenik egy jövő századbeli, történelem szakos egyetemi hallgató, aki Raffay-kutatásra specializálta magát. Természetesen átrágja magát a jelenlegi kormány által hátrahagyott honvédelmi és külügyminisztériumi anyagokon. Könnyen teheti, hiszen ezeket az anyagokat nem fogják megsemmisíteni, eltüntetni, meghamisítani. A jövő doktorandusa eme szervek minden mai titkának birtokába fog jutni. Tisztán lát majd a Kalasnyikov-ügy homályaiban.

A szocializmus bukása, illetve azé a valamié, ami ezen a néven futott, ugyanis nem csupán a kommunista hatalom birtokosainak bukása, hanem azoké az egyszerű embereké is, akik ebben a rendszerben éltek, s akik többé vagy kevésbé alkalmazkodtak ehhez a rendszerhez. Mindenki, aki itt élt, itt is szerezte meg (másként nem tehetett!) a maga másodlagos, vagyis szerzett társadalmi státuszát is, amilyen a tulajdon, a társadalmi helyzet, a műveltség.

Húsz évvel ezelőtt hagytam el Oroszországot, és települtem át Magyarországra. Egyáltalán nem politikai okokból. Elcsépelt történet: diákismeretség, majd házasság. Amikor Budapestre érkeztem, elég nagy poggyászt hoztam magammal. Benne voltak egyebek közt Marx és Engels összes művei (orosz kiadás), valamint az ötvenöt kötetes Lenin-összes. Sok hasonló könyvem volt még, amelyekről úgy gondoltam, hogy ifjú házasoknak szüksége lehet rájuk. Ma is ott állnak a polcomon, alig veszem le őket.

Kezdettől fogva éreztem helyzetem kényelmetlenségét.