„All changed, changed utterly:
A terrible beauty is born.”
Minden megváltozott, megváltozott,
gyökerestül:
iszonyú szépség született.
(Yeats)






Nem véletlenül idéztem Yeats híres sorait az ír forradalomról: a „litván csoda” erkölcsileg csak ahhoz mérhető, ami 1916-ban Írországban, 1821–34-ben Görögországban és 1773–76-ban Amerikában történt. Sőt, talán nemcsak erkölcsileg, hanem politikailag is egyenértékű.

Először a nyugati sajtóban jelent meg, utána átvette a magyar is, utóbb a parlamentben is elhangzott, sőt a végén az érintettek is mondogatni kezdték. Jóllehet, ők már erősen átalakított formában. Az eredeti állítás valahogy így hangzott: a magyarok hálátlanok. A békés rendszerváltás legfőbb segítőit – az MSZMP reformszárnyának, illetve később az MSZP-nek nagy neveit – „jutalmul” kiszorítják a hatalomból. A legvégső megformulázásban ugyanezek a személyek már a békés rendszerváltás hőseivé nőtték ki magukat. Az állítás két fő részből áll.

Jevgenyij Primakov ma a kétkamarás szovjet parlament egyik kamarájának elnöke, s a Mihail Gorbacsovhoz legközelebb álló politikusok egyike. Korábban a moszkvai Világgazdasági Kutatóintézet, valamint a Szovjet Tudományos Akadémia Keleti Kutatóintézetének igazgatói tisztét töltötte be. Évekig sajtószóvivő volt Kairóban, és ő írta az egyik legérdekesebb és legátfogóbb szovjet könyvet az izraeli–arab konfliktusról (amit lefordítottak angolra).

Az SZDSZ-t jórészt olyan értelmiségiek hozták létre, akik a megelőző években a margóra szorultak a magyar társadalomban, a kívülálló értelmiségiek életformáját élték. Politizálásuk sok tekintetben a nyugati parlamenten kívüli mozgalmakéra, illetve a nyugatnémet zöldekére emlékeztetett: kötetlen légkör, az öltöny és nyakkendő hiánya stb. Aktivistáik többségének esze ágában sem volt hatalomra törni, hivatásos politikussá válni. Emiatt nem láthattunk egyszemélyi vezetést, körülhatárolt tisztségeket az SZDSZ-en belül egészen a választási kampány finiséig.

Az SZDSZ kezdettől fogva közös eszmei alapokon álló szövetségesének tekintette a Fideszt, s ezt fejezte ki a „természetes szövetséges” megnevezéssel, megkülönböztetve e kapcsolatot a szociáldemokratákhoz vagy a kisgazdákhoz fűződő szövetségesi viszonytól. Alátámasztotta ezt mindaz, ami az ellenzéki kerekasztal működésének hónapjaiban történt: az SZDSZ és a Fidesz akkor – úgy tűnt – mindig együtt lépett.

Az újdonsült, inkább koravén, mintsem fiatal magyar demokrácia különféle veszedelmes Szküllák és Kharübdiszek között imbolyog. Az SZDSZ–MDF-megállapodásnak már majdnem sikerült lezárnia – bármilyen sietősen és tökéletlenül – az alkotmányos processzust, amely nélkülözhetetlen az új politika megkezdéséhez, amikor az MSZP és „független” szövetségesei, no meg az éji homályból fölbukkant MSZMP az elnökválasztási kérdés újbóli erőszakos fölvetésével a parlamenten kívülről megakadályozta a folyamat befejezését. A kormánypártok morzsolódnak. A kabinet ördög tudja, mit művel.

Győzelem vagy vereség?

Külföldi barátaink sorra gratulálnak ahhoz, hogy az ország második pártja lettünk. Jobb eredményt értünk el, mint liberális párt bárhol Európában – mondjuk magunk is. Ahogy az Országgyűlés padsoraiban látom barátaimat, akik néhány éve még állástalan ellenzékiek, rendőri akciók célpontjai, az értelmiségi társadalom kitaszítottjai voltak, magam is hajlok arra, hogy elhiggyem: ez győzelem.

A május végén tartott müncheni katolikus napokon felszólalt Carl Friedrich von Weizsäcker, a jelenlegi nyugatnémet elnök bátyja is. Előadásának a közvetítésére véletlenül bukkantam rá a különben vasárnap reggel szokásos fél kilences rádióműsor keretében.

Két dologban különbözött ez a félórás beszéd az ilyen időpontban egyébként közvetítésre kerülő prédikációktól. Egyrészt abban, hogy ezen a napon nem vasárnap volt, hanem csütörtök, pontosabban: Úrnapja. Másrészt az előadás nem volt besorolható semmilyen vallásos témakörbe.

Az Akadémia méltó volt a Párt bizalmára

Mielőtt bonckés alá vennénk ezt a passzust, nézzünk szét kissé az Akadémia szerepe körül a szocializmus negyvenéves múltjában.

A kékcédulás hatalomátvétel a Magyar Tudományos Akadémiát sem kímélte. A Széchenyi által alapított, nagy múltú intézményt az új hatalom „átszervezte”: 230 tagja közül 122-t kizárt.

Az átszervezett Akadémia azután rövidesen bebizonyította, hogy méltó a Párt bizalmára.

A Hitel egy múlt őszi száma közölte az MDF Szombathelyi Szervezete Honismereti Munkacsoportjának javaslatait az utcanevek felülvizsgálatára. Az ország más részeiről eddig jobbára csak egyedi utcanév-változtatási javaslatokat olvastunk: itt viszont átfogó koncepció jelenik meg, indoklással. A javaslaton végigvonul a törekvés: eltüntetni minden olyan utcanevet, amely kommunista személyiség emlékét örökíti meg.