Morál vagy politika

A XX. század második felét megelőzően a művi abortusz szerte a keresztény világban tilalmas és büntetendő cselekedetnek számított – elvileg. A keresztény erkölcs és az egyház, mindig is elítélte az effajta gyakorlatot, az állami szabályozás és különösen a „bűnüldözés” szigorúsága azonban koronként változott.

Kérdezni szabad? Persze, hogy szabad. Török Violának (Beszélő, 1991. november 2.) igaza van. Ha az SZDSZ egész sor régi vezetője alkalmatlannak tartja Tölgyessy Pétert arra, hogy az SZDSZ elnöke legyen, sőt kifejezetten súlyos veszélynek minősíti Péter esetleges megválasztását az SZDSZ elnökévé, akkor nyíltan és nagyon világosan meg kell mondania, hogy miért. Világosabban kellett volna beszélniük már egy évvel ezelőtt, akkor, amikor Pétert lemondásra szólították fel.

Negatív kampány?

De szabad válaszolni is.

Az lenne a bajok oka, hogy az SZDSZ társtalanul áll a magyar pártok között, mint ezt a Beszélő szerkesztői állítják? Aligha, hiszen az SZDSZ a fontos kérdések többségében együtt tud működni a Fidesszel és sokszor az MSZP-vel is. Nem is arról van szó, amit Tölgyessy Péter szokott mondani, hogy a vezetés elszakadt a tagságtól, hogy az SZDSZ elszürkült, elitpolitikát folytatott stb., vagy hogy az SZDSZ-nek ne lett volna határozott politikai vonala, amelyet a parlamentben erőteljesen képviselt.

Új politikai irányt?

Sok bírálónk mondta el az elmúlt másfél évben: az SZDSZ nem lehet egyszerre liberális párt és nagy párt. Vajon ezt bizonyítja-e a jelenlegi helyzet? Vajon ha az első parlamenti választáson elért eredményt megőrizni, sőt növelni akarjuk, változtatni kell-e azon a politikai irányon, amelyet – a demokratikus ellenzék örököseként – megalakulása óta követ az SZDSZ? Vajon módosítanunk kell-e a nemzeti kérdésben követett álláspontunkat, hogy szavazókat nyerjünk azok közül, akiknek ma nem vagyunk igazi hazafiak?

A ’89-es változások után a romániai magyar értelmiség többsége újra a megváltó, célt adó, vagy legalábbis az útmutató szerepét választotta s tette identitásának magjává. Ez az elhatározás azonban igen ellentmondásos következményekhez vezetett, sőt, bizonyos értelemben a közvélemény manipulálására is alapot teremtett.

A társnemzeti program meghirdetésekor nyilvánvalóvá vált, hogy a romániai magyar vezető elit – vállalt szerepével összhangban – manipulatív politikát folytat a „nemzetépítés” terén.

Budapest, via Kelebia, Meridián, Puskin, Polonia… Piszkos, örökké késő vonatok, aprólékos vámvizsgálat mindkét oldalon. Főleg csempészek, néha üzletemberek, időnként turisták és rendszeresen a nemzetállamok peremvidékeinek lakói utaznak ide-oda. Az utóbbiaknál az utazás ellentmondásos élmény.

Esterházy írja az október 4-i ÉS-ben: „Mostanság ismét azt kell látnom, hogy egyre kevesebb emberrel találkozhatni a politikában – és egyre több ideológiával teletömött automatával… Emlékezhetünk a gyönyörű Fellini-jelenetre, amikor a család bolondja a fa tetejéről kántálta, hogy nőt akarok! Nőt akarok! Ehhez az imperatívuszhoz értelemszerűen csatlakozva, hozzátenném: embert akarok. Szinte akármilyent akár, butát is, csúfot is, mindegy, mert úgyis az van, ami van –csak ne legyen központosítva.

A Beszélő nem először beszél a határon túli magyar kisebbségek belső rétegződéséről, a mesterséges politikai egység kérdőjeleiről. Ez évi 20. számunkban Cs. Gyímesi Éva és Gyurovszky S. László fejtette ki kételyeit. Ezúttal Végel László újvidéki író, publicista érvel az összetett kisebbségkép szükségessége mellett, Magyari Nándor László csíkszeredai társadalomkutató pedig a romániai magyar vezetők társnemzet-programjának veszélyeit veszi szemügyre.

Ezelőtt két évvel még véletlenül se merült volna fel bennem, hogy ezt a címben szereplő két fogalmat így, összekapcsolva emlegessem. Akkor még teljesen egyértelmű volt, hogy a vallás Kelet-Európában élesen szemben áll az isten- és embertagadó államhatalommal, s a hívő ember, ha politizálni nem akar, akkor is az ellenzékiek számát gyarapítja.

1989. február 5-én 23 óra 40 perckor lövések dördültek el Berlin-Treptowban a 33-as számú határszakaszon. A lövéseket keletnémet határőrök adták le két, az NDK-ból az NSZK-ba vágyó fiatalemberre. Találtak. Christian Gaudian csak könnyebben sérült meg, de barátja, Chris Gueffroy, húsz éves kelet-berlini pincér olyan súlyosan, hogy sérüléseibe belehalt.

Mikor, hol és hogyan – nem lehet pontosan tudni.