Joseph LaPalombara sokat idézett meghatározása szerint az számít politikai korrupciónak, ha hivatalos személyek a maguknak szerzendő előnyért közfeladatukkal járó kötelességeiktől eltérve jogellenes kedvezményt nyújtanak.[1] A politikai korrupció azonban bizonyosan túlterjed (a választási szabályok vagy a médiapártatlansági szabályok miatt) a közhivatali vagy akár a közszolgálati szférán.

Molnár Gusztáv némiképp óvatlan lelkesedéssel karolja fel Huntington elméletét, s esszéjében több oldalon át foglalkozik vele, megvédvén kritikusaival (például Horia Patapievici-csel) szemben. Persze a szerző jogos örömmel veszi számba a nyugati civilizáció karaktervonásait, mindazt, ami „a klasszikus örökség, a nyugati kereszténység (először a katolicizmus, majd a protestantizmus), az egyházi és világi hatalom szétválasztása, a törvény uralma (jogállam), a társadalmi pluralizmus és civil társadalom, a képviseleti testületek hagyománya és végül, de nem utolsósorban a XVII.

Bő egy éve, 1997. február 14-én kezdődtek az átmenet éveinek legjelentősebb agrárdemonstrációi, amelyek a rendszerváltást követő megmozdulások között is a legnagyobb tömeget megmozgató szerveződések sorába illeszthetők. A sajtó és a résztvevők egyaránt az 1990. évi taxisblokádhoz hasonlították ezeket a tüntetéseket, egyrészt jellegük (részleges útelzárás), másrészt hatókörük (országos) alapján.

A beati possidentes… igen távol állanak annak felismerésétől, hogy túlfeszítették a húrt a győzelem pillanatában, és hogy más népek jogosult életérdekeinek a rovására visszaéltek a kedvező pillanattal. De van-e a nemzetek életében egyáltalán más momentum, amelyben ily felismerés lelkükben megszületik, mint az a pillanat, amikor már késő?
(Bethlen István 1933.

Az elmúlt években gyakran tapasztalhattuk, hogy a hazai politikai vitákban használt fogalmak elveszítik eredeti értelmüket, sőt gyakran szitokszavakká, megbélyegző kategóriákká válnak. Az agrárius körökben (akárcsak más társadalmi csoportokban) a „liberális” szó, eufemisztikusan fogalmazva, nem tartozik a legnépszerűbb kifejezések közé. Ugyanakkor az értelmiség jobb híján liberálisnak nevezhető csoportjai is kellő ellenszenvvel viseltetnek a különféle mezőgazdasági érdekképviseletek gyakran nagy hanggal előadott támogatási követeléseivel szemben.

Igazán jó légkörű Pléh Csaba írása a Beszélő 1997. novemberi számában. Szinte minden sorát örömmel és azzal az egyetértéssel olvastam, hogy akár én is írhattam volna. Nem is tulajdonítottam különösebb jelentőséget a dolognak, hiszen Pléh Csabával néhány éve hosszú órákat beszélgettünk és értettünk egyet nyilvánosan a rádióban a magyar egyetemről, meg egyébként is annyi ügyben szoktunk évtizedek óta egyetérteni, hogy ez számomra nem számít se újdonságnak, se ünnepnek.

„Hogy a holnap biztatóbb lesz?
Igazolja majd reményünk?
Ahol ennyien hazudnak,
Ki hisz el ma itt akármit”
(Géher István: Anakreón napilappal 50)

A köz dolgait figyelő olvasó hónapok óta leesett állal bámul: nem érti, mi történik vele, körülötte, nem érti, mert nem értheti, miért arról és akkor tárgyal a magyar kormány a szlovák kormánnyal, amiről és amikor. Nem érti, mi köze az elfogadott és az elutasított ajánlatoknak a hágai ítélethez.

Pléh Csaba és Fábri György írásaihoz nem könnyű hozzászólnom. Elsősorban azért, mert ez a két szöveg így, egymás mellett csábít egyfajta leegyszerűsítő gondolkodásra. Nem tudok nem egyetérteni Pléh Csaba gondolataival, s ugyanakkor nem tudok olyan pontot találni Fábri tanulmányában, amivel egyet tudnék érteni, amihez kapcsolódni tudnék. Azt is mondhatnám, jól értem Pléh konkrét elképzeléseit, vágyait, álmait – még akkor is, ha én esetleg néha más álmokat álmodom. Ugyanakkor teljesen értetlenül tekintek arra a világra, ahonnan Fábri a magyar egyetemekre néz.

Számok

Az Amerikai Egyesült Államok igen nagy ország. Megnéztem az 1990-es cenzust: a 250 millió lakosból mintegy 20 millióan voltak kollégisták (hogyan nevezzem magyarul a college studenteket?) ebben az évben, s a 25 év feletti népesség csaknem 10 százalékának volt BA diplomája, további 5 százaléknak pedig MA-e, ezzel egyenértékű üzleti diplomája vagy PhD-je. 30 millió diplomás. Sok ezer egyetem.

Immár egy évtizede annak, hogy a geopolitikai korlátok lazulását és a szovjet Titanic föltartóztathatatlan süllyedését érzékelő magyar gazdaságvezetés a szocialista modell megjavítását, majd piaci elemekkel történő feljavítását célzó kísérletek helyett a valódi, jelző nélküli piacgazdaság gondolata mellett köteleződött el. Az első kétnapos reformbizottsági megbeszélésre 1988 februárjában került sor a Pénzügyminisztérium pünkösdfürdői üdülőjében, ahol a politikai korlátok hollétére vonatkozó kérdésre a válasz az volt: az állambiztonságiak semlegességét Németh Miklós KB-titkár garantálja.