Egy közhellyel kezdeném: a „kulturális pluralizmus” ma a legtöbb országban vitathatatlan társadalmi tény. Ám minden társadalom és azon belül minden közösség más és más modellek szerint igyekszik kezelni ezt a jelenséget. Nem csupán a politikai stratégiákban mutatkoznak jelentős különbségek: a kulturális pluralizmus, mivel esetenként más és más forrásból ered, a mindennapi élet és gyakorlat szintjén is változatos magatartásokat szül. Bár a kifejezés sokféle kultúrára vonatkozhat, ebben az írásban a nemzeti-etnikai vagy faji azonosításokon alapuló kulturális differenciálódásra szorítkozom.

A Magyarországra jött kínaiak közös jellemzője, hogy kapcsolatba kerültek a Kína nagyvárosait, illetve tengerparti vidékeit a kilencvenes évek fordulóján jellemezni kezdő fogyasztói kultúrával, tehát otthon a lakosság tehetős részéhez tartoztak. Ebből a szűrésből adódik, hogy iskolai végzettségük a kínai átlagnál és a hagyományos kivándorlók átlagánál magasabb: nagy részük elvégezte a felső középiskolát, és viszonylag gyakran találkozni egyetemet, főiskolát járttal.

„Az agrárpolitikáról vitatkozva az emberek gyakran elfelejtik, hogy a farm és a probléma két külön szó” (Brian D. Wright)

A kiskőrösi gazdák tüntetése nyomán ismét a figyelem középpontjába került egy rövid időre a mezőgazdaság helyzete. A nyolcvanas évek közepe óta az állampolgárok többsége már hozzászokhatott, hogy a mezőgazdaságban mindig bajok vannak.

A magyarországi nonprofit szektor válaszúthoz érkezett. A civil szférában működő szervezetek egyre nagyobb része kíván rendezett körülmények között, rögzített játékszabályok alapján dolgozni, s megpróbál elhatárolódni azoktól a csoportoktól, amelyek a szabályozás bizonytalanságait kihasználva, visszaéléseikkel igen sokat ártottak és ártanak a nonprofit szektor jó hírének.

Kedveseim, keletet, nyugatot nem tudva ülünk itt,
Nem tudjuk, hogy merre bukik le a földre sugárzó
Nap, s hogy merről kél.
(Odüsszeia, X. 190.)

Ez a tanulmány nem óhajtja megindokolni, miért van szükség a NATO-bővítésre, és az esélyek latolgatásával sem foglalkozik.

1995-ben minden átmeneti állapotban volt Magyarországon. A menekültkérdés sem kivétel, ezen a területen is cseppfolyós a helyzet. A helyzet jellemzéséhez elég arra utalnunk, hogy Magyarország a nyolcvanas évek derekáig menekülteket adott a világnak, de 1987-től kezdve már maga fogad menekülteket, méghozzá igen jelentős számban. A menekültek számának évi ingadozása is tekintélyes. 1988 és 1995 között összesen több mint 130 000 menekültet vettek nyilvántartásba az országban.

Egyetlen század leforgása alatt, 1848 és 1946 között, Magyarország politikai vezető rétege háromszor került szembe azzal a dilemmával, hogy az ország államformája királyság vagy köztársaság legyen.

Első ízben ezt a kérdést a Habsburg-uralkodóház detronizálásával kapcsolatos rendkívüli helyzet vetette fel 1849-ben. Az áprilisi aktusnak, mint ismeretes, egyaránt voltak nemzeti forradalmi, hadvezetési és diplomáciai vonatkozásai.

Ira Katznelson: Liberalism’s Crooked Circle: Letters to Adam Michnik. (A liberalizmus eltorzult köre: Levelek Adam Michniknek) Princeton, Princeton University Press, 1996, 185 o.

Különös és invenciózus munka Ira Katznelsonnak, a Columbia Egyetem politológia professzorának legújabb műve. Beavatott beszámoló, inkább vallomás, mint elemzés, arról, hogyan hatott a szovjet-stílusú szocializmus összeomlása a baloldalra. Mivel a szerző reménykedő alkat, a derűlátás győz a siránkozás fölött.

Beszélhetünk-e Magyarországon ma generációkról? Fontos-e az, hogy milyen generációhoz tartozik az ember?

R. A.: Nem csak beszélhetünk, beszélünk is. Szekfű óta a generáció – vagy ahogy ő nevezte, a nemzedék – bevett fogalom. Ha maradunk az általa bevezetett apológiánál, akkor ma már a hetedik vagy a nyolcadik nemzedék van soron. Persze nem csak ők, a legújabbak számítanak. A 90-es években négy nemzedék volt/van színpadon Magyarországon.

Fontos-e a mai Magyarországon, hogy az ember melyik generációhoz tartozik?

F. G.: Szerintem fontos. Mára kialakult az a szemlélet, hogy a mai magyar társadalom három generációból áll, és ez már önmagában arra készteti az embert, hogy valahová besorolja magát.

K. Á.: Számomra az, hogy egy generációhoz tartozom, azt jelenti, hogy bizonyos terheltségektől mentes lehetek, nem elsősorban a saját egyéni kiválóságomnak köszönhetően, hanem objektív okok folytán. Bizonyos dolgokat én már nem éltem meg, és ez a hiány inkább pozitívumnak tekinthető.