Van-e 1989-es nemzedék? Ez volt annak a nemzetközi konferenciának a témája, amelynek jóvoltából megnézhettem Velencét szeptemberi fényben. Mit tudtunk meg egymásról egymástól, önjelölt és ügybuzgó 1989-esek?

ha megkérdezik mit tettél
azon kívül, hogy ettél,
nem mondhatsz majd semmit sem
mer’ nem tettél meg semmit seeeee

Ilyen az én nemzedékem
ilyen az én nemzedékem.

Azon tűnődve, miért is olyan idegesítő fogalom a „generáció”, és egyáltalán a mottóhoz hasonló nemzedéki érvelés, az első dolog, ami eszünkbe juthat, az, hogy a fogalom jelentése meglehetősen zavaros és tisztázatlan.

Terminológiai zűrzavar

A Magyarországon érvényben lévő nyugdíjfinanszírozási rendszer az úgynevezett felosztó-kirovó elv alapján működik. A felosztó-kirovó rendszerekben a gazdaságilag éppen aktív munkavállalók befizetéseiből fedezik a mindenkori nyugdíjakat. A Nyugdíjbiztosítási Alap 1995. évre várható adataiból kiderül például, hogy a kiadásokat 94,2 százalékban (484,3 milliárd Ft) járulékbevételekből, 1,9 százalékban (9,7 milliárd Ft) kamatokból és tőketörlesztésekből, 3,9 százalékban pedig egyéb bevételekből fedezték.

Nehéz lenne eldönteni, hogy a kommunista rendszer bukása után hirtelen megnövekedett-e az antiszemitizmus Magyarországon, vagy a polgári és politikai szabadságjogok bevezetésével kendőzetlenül jutottak kifejezésre a korábban is meglévő antiszemita indulatok és ideológiák.

I.


„Megtehetem. Te nem teheted ezt velem.” S különösen: „Az állam ezt nem teheti senkivel!”

„Nekem jár!” „Nekem ezzel az állam tartozik!”

Két eltérő világnézet, két eltérő világ. Magyarország talán e kettő közt imbolyog.

Az első az egyéni jogosultságok individualista nyelve, a második a szociális járandóságoké. Mindkettő jogosultságra hivatkozik.

Mégis, egészen más társadalmi párbeszéd bontakozik ki e kétféle, bár azonos kifejezéseket használó nyelv szabályai alapján.

1. A Kis János és Morvay Krisztina által a Beszélő 1996. júliusi számában publikált kitűnő tanulmányok kapcsolódását „Játéktér” rovatcímmel kívánta érzékeltetni a szerkesztő. Ez a főcím találóan utal mindkét írásnak arra az alapvető problematikájára, hogy bizonyos alapjogokra tekintettel mire jogosult a polgár, mire kötelezett az állam, milyen tartalmú és terjedelmű e jogalanyok mozgástere. Mindkét vizsgált téma akut alkotmányossági vonzatát jelzi az a körülmény, hogy Kis János az Alkotmánybíróságnak a Legfelsőbb Bíróság elnöke indítványára hozott [21/1996. (V.

Kedves barátaim,

Úgy hiszem, a mai napon nincsen fontosabb dolgunk, mint őszintének lenni. Szembe kell néznünk azzal, hogy az MSZP-vel való közös kormányzásnak a fő kárvallottja az SZDSZ. A párt napjainkban eddigi történetének talán legmélyebb válságát éli át. Többről van szó, mint népszerűtlen kormányzati döntések következményeiről. Ezt zokszó nélkül vállalnánk, hiszen számítottunk arra, hogy a gazdasági stabilizációt kísérhetik társadalmi feszültségek és népszerűtlen döntések. Ma az SZDSZ eróziójáról és válságáról szól a történet. Cselekednünk kell, amíg nem késő.

Azzal kezdeném, hogy megpróbálom kisilabizálni, mit is takar valójában a posztliberális álláspont. Természetesen nem tudok egyértelmű, definíciószerű választ adni erre a kérdésre, miután maga Gray sem ad. Ezt nem kritikaként említem, hiszen nem lehet minden fogalomról definíciót adni, bár a vizsgálódásunk tárgyáról azért általában illik.

„Az elmúlt években nem a legjobb képességű emberekből lettek a bírák.
A fizetés meg az egyéb okok miatt ez ismert. Nem a legjobbak maradtak ott.”

A politikai kultúra egyik jelentős aspektusa a múlt feldolgozása, az elmúlt, megélt történelmi rendszerhez való viszony. A meghaladott politikai berendezkedésről érvényben levő képzetek pedig különösen érdekesek egy rendszerváltás utáni állapotban. Az elit különböző csoportjai igyekeznek a legitim múltképeket megalapozni, a múltat definiálni, így sajátos, szimbolikus harc is folyik az érvényes definíciók körül.

John Gray 1994-ben egy utószót biggyesztett 1986-os Liberalizmus című kis áttekintéséhez, amely most már a Tanulmány Kiadó jóvoltából hozzáférhető magyarul is. Az utószó mondanivalója az, hogy a liberalizmus passé, át kell hogy vegye helyét a korunk plurális, multikulturális, nacionális és vallási fundamentális problémáival szembenézni képes posztliberalizmus.