Khamenei ajatollah idestova 22 esztendeje kormányozza az iszlám köztársaságot. Ezen idő alatt ügyesen lavírozott a frakcióharcok útvesztőjében, valamint túlélte a különféle külső-belső válságokat, és az ország leghatalmasabb urává emelkedett. A mai iráni politikai-hatalmi felépítményben nincsen nála befolyásosabb szereplő: Khamenei egyszerre méltóságteljes egyházfő, közvetítő a frakcióharcokban, diktátor a döntések meghozatalában, valamint a fegyveres erők és a rendőrség főparancsnoka, és a közmédiumok irányítója. A legfőbb vezető azonban két évtizedes regnálása alatt, különösen pedig a 2009-es elnökválasztás során, súlyos hibákat is vétett, amelyek nemcsak a saját uralkodói pozícióját, hanem a rendszer tovább­élésének lehetőségét is veszélybe sodorhatják.

Afrika – különösképpen a szubszaharai térség – viszonylagos ipari és civilizációs elmaradottsága bizonyos szempontból akár előnyt is jelenthetne a fekete földrész gazdasága számára, hiszen a kevéssé fejlett ipar és a többi földrészhez viszonyítva szerény lakossági fogyasztás fajlagosan jóval kevesebb energiát igényel.

Az alábbiakban négy levelet olvashatnak. Az első levelet Fábián Attila címezte a Magyar Helsinki Bizottságnak és más jogvédő szervezeteknek, melyre Tóth Balázs, a bizottság munkatársa igyekezett röviden válaszolni. Fábián Attila azonban újabb levélben sorolta részletes kifogásait, szerinte Tóth Balázs miért és hogyan kerülte meg a választ az általa fölvetett kérdésekre. Erre a levélre Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság alapító elnöke válaszolt részletesen. A leveleket, amelyeket eredetileg nem a nyilvánosságnak szántak, az érintettek engedélyével és változtatás nélkül közöljük.

György Péter saját állítása szerint hosszú éveket élt le anélkül, hogy megértette volna apja történetét. Így korábban nem volt lehetősége teljesíteni az emlékezés immáron kötelességként tudatosított feladatát. Célja az Apám helyett megírásával e felismert hiány pótlása, az emlékezés munkájának utólagos és nyilvános elvégzése, valamint e hiánypótlás jelentőségének és kontextusának felvázolása. Aki azonban mélyen személyes emlékek sorát felidéző önéletrajzi könyvre számít ezek alapján, az alighanem csalódni fog.

Bekövetkezett, amitől sokan már a tavaly őszi elnökválasztás óta tartottak: újra ropognak a fegyverek Elefántcsontparton, ahol a korábbi államfő nem fogadta el a vereségét, s nem hajlandó távozni az elnöki székből. Az eredmény már eddig is több száz halott és egymillió menekülő, akik a szomszédos országokban keresnek oltalmat.

De sokat veszekedtünk! Valószínűleg azért voltam rá annyiszor dühös, mert igaza volt. Újra meg újra elmondta, a Magyar Helsinki Bizottságnak nincsen arra kapacitása, hogy minden hozzá forduló ügyét elvállalja. Csak a precedensértékű ügyeket szabad elvállalnunk, ezeknél azonban minőségi szolgáltatást kell nyújtanunk, a legmagasabb szakmai színvonalon kell képviselnünk az ügyfeleinket.

2011-ben az arab és iszlám világ felbolydult, az elmúlt két hónapban Marokkótól Perzsiáig szinte mindenhol forrongásokat, társadalmi megmozdulásokat láthattunk. Sziklaszilárdnak hitt rezsimek dőltek meg hetek, napok leforgása alatt (Tunézia és Egyiptom után most úgy fest, hogy Líbia is csatlakozik a sorhoz). Azt azonban, hogy hol lesz a Tunéziában elindult „dominónak” a végállomása, s mi lesz a közel-keleti „forradalmaknak” a következménye, egyelőre nehéz megjósolni.

A közélet iránt érdeklődőkben az Orbán-kormány eddigi tevékenységét látva, illetve a kormánypárt (vagy ha a KDNP-vel is számolunk, a kormánypártok) szellemi holdudvarában tevékenykedő értelmiségiek írásainak olvastán is felmerülhetnek bizonyos félelmek hazánk alkotmányos berendezkedésének jövőjét illetően. Az alábbiakban néhány olyan jeles jobboldali szerző írásait fogom bemutatni és bírálattal illetni, akik a demokratikus társadalmi berendezkedés szekuláris alapjaira, egyház és társadalom viszonyára, s végül a hívő és hitetlen polgárok erkölcsiségére vonatkozólag álltak elő baloldali és liberális fülek számára igen rosszul csengő régi-új eszmékkel.