Az elmúlt évtizedben a magyar nyugdíjrendszer szinte minden évben jelentős változásokat szenvedett, miközben a hosszú távú elképzelések is állandóan változtak vagy homályba vesztek. Az elmúlt évben a Nyugdíj és Időskor Kerekasztalon élénk viták folytak a hosszú távú nyugdíjtervekről. Egyes szakértők az alapnyugdíj bevezetésével akarják megoldani a lassan tömegessé váló elégtelen jogszerzés miatt keletkező problémákat. Mások a tb-pillér vagy akár a teljes kötelező rendszer további szűkítésével fokoznák a járulékfizetési hajlandóságot. Ebben a dolgozatban egy harmadik út mellett érvelek: a lehetséges strukturális reformok tere meglehetősen szűk, és leginkább a jelenlegi rendszer toldozásával-foldozásával lehet úrrá lenni a hosszabb távon fenyegető nehézségeken. A fenntarthatóság mellett természetesen az is fontos, hogy az egyes korosztályok terhelése nagyjából hasonló legyen.

„Tout commence en mystique, tout finit en politique.”
 (Charles Péguy)

A gaulle-izmusról a magyar olvasónak leginkább egy sajátos, a francia nacionalizmus által inspirált külpolitika juthat elsőként az eszébe. Ez nem véletlen, ugyanis magyarul meglehetősen vérszegény irodalom jelent meg a huszadik századi francia belpolitikáról, a gaulle-izmus pedig sokáig különösen mostoha helyzetben volt, hiszen a rendszerváltás előtt a Magyarországon is beszélt „ortodox marxista” (és a francia kommunistáktól átvett) szóhasználatnak megfelelően a gaulle-izmus lényegében valamiféle protofasiszta, de mindenképpen autoritárius jellegű eszme- és politikai rendszernek számított.

A Magda jogra szeretett volna beiratkozni, de jogra akkor nem vettek fel lányokat. El is ment, és azt mondta, hogy szeretne a jogra beiratkozni. Azt mondták neki ott a dékáni hivatalban, hogy nőt nem vesznek fel, és akkor a Magda hivatkozott a későbbi dr. Ungár Margitra, aki ügyvédnő lett Pesten, hogy azt felvették. Mondták, hogy azt fel kellett venni, mert a tanulmányait Pozsonyban kezdte, és a Felvidék visszacsatolása után fel kellett őt venni a harmadik évfolyamra. De kezdőt, első évfolyamra nem vesznek fel.

Két fénykép, két mosolygó férfi. Az egyik képen Demszky Gábor főpolgármester látható, amint 2005 áprilisában Hunvald György társaságában részt vesz a Gozsdu udvar–Holló utca beruházás nyitányán, és ezáltal a Városháza szimbolikusan áldását adja a városrész elpusztítására. A másik fotón Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöke pózol a Síp utca 10.-ben, amikor az Óvás Egyesület tematikus sétára hívta a zsidó negyedben, hogy figyelmeztessék a házrombolások által okozott visszafordíthatatlan károkra. Mezős Tamás szakmailag elfogadható koncepciónak tartotta többek közt a műemléki védettségű Síp utcai házak nagy részének lebontását, és azt, hogy a paravánként megtartott homlokzat mögé, a zsinagóga tőszomszédságában felhúznak hét emeletet.

Negyven-egynéhány éves férfi szalad az utcán. Zakót visel, kezében aktatáska. Most fordult be a sarkon; ahogy teste a kanyart veszi, táskát tartó karja eltávolodik a törzsétől. Enyhén kövérkés, esetlenül mozog. Üldözői – egyikük különösen durva, fenyegető jelenség – szorosan a nyomában. Egyedül van, nem számíthat segítségre.

Március negyedikén újabb mérföldkőhöz érkezett a nemzetközi igazságszolgáltatás. A szudáni Omar Haszán Ahmed el-Besír személyében a Hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) első ízben adott ki körözést hivatalban lévő államfő ellen. A vád emberiség elleni és háborús bűnök. Feltehetően hosszú türelemjáték lesz, amíg el-Besírt a vádlottak padjára ültethetik, hiszen az afrikai állam nem fogja kiadni hőn szeretett vezérét.

A Freedom House 2008-ról szóló jelentése szerint a Föld lakosságának csupán 46 százaléka él szabad országban. A független amerikai szervezet a dokumentumban megállapítja: „az egész Földet tekintve tavaly romlott a demokrácia helyzete, főképpen Afrika szubszaharai (fekete-afrikai) országai és a szovjet utódállamok miatt.” Arch Puddington kutatási igazgató szerint nincs egy, külön kiemelhető tényező, amely miatt Afrikában ekkora mértékű hanyatlásnak kellett bekövetkeznie.

Egy kispesti polgárasszony fél évszázada – I. rész

1982 telén-tavaszán heteken át magnós beszélgetéseket folytattam nagyanyósommal, Hoff­staedter Lajosnéval. Elsősorban azért, hogy isteni történeteit akkor még kicsi dédunokái és további örökösei számára megörökítsem. Elővigyázatosságom elhamarkodottnak bizonyult: még több mint tíz évig részesítette családját szeretetében, bölcsességében, derűjében, tündéri humorában: néhány nappal századik születésnapja előtt halt meg. A szöveg mindenesetre megmaradt, családi segítséggel leíratódott, és idővel úgy gondoltuk, a nem kis formátumú személyiség felidézésén túl tartalmaz annyi társadalom- és kultúrtörténeti érdekességet, plusz magánemberi bölcsességet, hogy érdemes közzétenni.

A besúgó képviseli a folyamatosságot. Az üldözés és az üldöztetés folyamatosságát. A mellettünk álló és a velünk szemben álló besúgó kiadja a folyamatosság teljességét. A velünk szemben álló besúgó volt az ismert diktatúra álcázott embere, most pedig ő az álcázott diktatúra ismert embere. A mellettünk álló besúgó volt a meggyötört áldozat, akinek az életét földúlta a diktatúra titkosszolgálata, és most is ő a meggyötört áldozat, akinek az életét földúlja ugyanaz a szolgálat. A titkosszolgálatok továbbszolgálatát leplező leleplező szolgálat.