Dél-Oszétia és Abházia orosz elismerését a közéletben és szakmai körökben egyaránt a koszovói precedenshez szokás hasonlítani. A párhuzam megkérdőjelezhetetlen mind nemzetközi jogi, mind politikai értelemben. Mindazonáltal érdemes egy kevésbé kézenfekvő, sántább, azonban a következményeket talán jobban leíró hasonlattal is eljátszani, és az Egyesült Államok 2003-as iraki intervenciójához mérni a mostani orosz lépést.

A nagyobb nemzetközi válságok idején újra és újra felerősödnek azok a hangok, amelyek az események menetében a nemzetközi jog hanyatlásának bizonyítékát látják. Mivel a nemzetközi jogsértések – különösen az államok közötti fegyveres erőszak esetében – szembetűnők, a kritikusok joggal vélhetik azt, hogy az események a nemzetközi jog jelentéktelenségét demonstrálják.

Az augusztus eleji grúziai háború korántsem volt előzmények nélkül való. Mégis, nemcsak a világot lepte meg, de bizonyos mértékig a részt vevő feleket is. A két szakadár grúz tartomány, Abházia és Dél-Oszétia függetlenségének orosz elismerése felborítja a posztszovjet határok változtathatatlansága körüli, 1992 óta meglévő konszenzust, aminek a régió egészére nézve is súlyos biztonságpolitikai következményei lehetnek. Noha az elmúlt másfél évtized eseményeinek vizsgálata meghaladja jelen tanulmány kereteit, a konfliktus katonai elemeit mindenképpen érdemes közelebbről is szemügyre venni.

A jóléti kiadások csökkentésének társadalmi következményei

A kormánykoalíció felbomlását követő politikai vákuumban a jegybank elnöke tavasszal élesen fogalmazott „Az állam emlőin tengődve fokozatosan lemaradni Euró­pától, vagy öngondoskodással a piacgazdaságot, felelősséget és kockázatot vállalva felzárkózni a visegrádiakhoz? Ez ma az igazi kérdés Magyarország számára.” Az el­múlt hónapokban egyre többször halljuk, hogy az állami újraelosztás mértéke túlzó, az állami jóléti kiadások mértéke egyszerűen akadályozza versenyképességünket.

A kormánykoalíció felbomlását követő politikai vákuumban a jegybank elnöke tavasszal élesen fogalmazott „Az állam emlőin tengődve fokozatosan lemaradni Euró­pától, vagy öngondoskodással a piacgazdaságot, felelősséget és kockázatot vállalva felzárkózni a visegrádiakhoz? Ez ma az igazi kérdés Magyarország számára.” Az el­múlt hónapokban egyre többször halljuk, hogy az állami újraelosztás mértéke túlzó, az állami jóléti kiadások mértéke egyszerűen akadályozza versenyképességünket.

A feketegazdaság mi vagyunk! Mindannyian ebben az országban. Részt veszünk benne, ha akarunk, ha nem, tápláljuk, éltetjük, pedig küzdenünk kéne ellene. Segíteni a közt, hogy csökkenjenek az adók, nőjenek a bevételek. A feketegazdaság az utóbbi időben néha az egyes számú közellenség szerepét öltötte magára. Sok ezer milliárdos számok repkedtek, amelyek befizetése egy csapásra megoldaná gondjainkat. Vajon így van? Elbírna még a magyar gazdaság, akár a feketegazdaság 1000 milliárdnyi pluszterhet?