5. Multinacionalizmus

Három fontos problémát szeretnék röviden áttekinteni: a nyelvhasználat, az iskolaügy és a területi közigazgatás kérdését. Ebben a rendben haladok.

Liberálisok között egyetértés van abban, hogy mindenkit megillet az anyanyelv használatának joga. Olyan jog ez, mellyel minden állampolgár egyformán rendelkezik, függetlenül attól, hogy melyik nyelvi-etnikai csoporthoz tartozik. De mit is jelent az anyanyelv használatához való jog, például a hivatalos érintkezésben?

1. A vita


A magyar kérdés nincs végiggondolva. Nem látjuk tisztán, mit kellene tenni, hogy a szomszéd államok elfogadható kisebbségi politikát kövessenek. Sőt, abban sincs egyetértés, hogy mit tekintsünk elfogadható kisebbségi politikának. A határon túli magyarok pártjai általában a kollektív jogok, a nemzetiségi autonómia programjával lépnek föl. De mást és mást (nem mindig világos, hogy mit) értenek kollektív jogokon és nemzetiségi autonómián.

Az alábbiakban közöljük azt az elemzést, amelyet az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, a Társaság a Szabadságjogokért és a Magyar Helsinki Bizottság  közösen készített az Alkotmánybíróságról szóló törvényjavaslatról. A szakmai anyag szerzői Somody Bernadette, Szabó Máté Dániel, Vissy Beatrix (EKI), Hegyi Szabolcs (TASZ) és Tóth Balázs (Helsinki Bizottság) voltak.

Az afrikai diktátorok általában két, egymástól meglehetősen különböző karaktertípusból kerülnek ki. Az egyik a tanulatlan, ám annál becsvágyóbb és erőszakosabb katonatiszt, aki eleinte nem is tör hatalomra, csak mind feljebb törekszik a ranglétrán, ám ha az ország sorsa, a politikai helyzet úgy hozza, nem habozik magához ragadni a jogart, s nem riad vissza semmitől, hogy azt megőrizze. A másik általában az afrikai értelmiségből kikerült, nyugat-európai vagy amerikai egyetemeken pallérozódott, világmegváltó tervekkel hazaérkező fiatal, aki hamar átlátja a hazai viszonyokat, s még ha sokáig tiszta, jobbító szándékkal is, de hatalomra tör. Nem ritkán ez utóbbi típusból kerültek ki a gyarmati felszabadító háborúk vezérei.

Kónya Imre és Pető Iván nyilvános vitájára az igazságtételről 1991. november 16- án került sor a Testnevelési Főiskola aulájában. A vitáról szóló televíziós fölvételt, megvágva és némileg szerkesztve néhány nappal később a televízió is közreadta. Az eredeti vita huszadik évfordulóján, 2011. november 21-én az OSA Archívumban Kónya Imre és Pető Iván ismét leültek beszélgetni a két évtizeddel ezelőtti vitáról, annak tanulságairól, következményeiről.

tavaly ilyentájt megszültem az ikertestvérem… fájdalom, segítség nélkül… néhány másodperc alatt… meglepődtem, mi tagadás… azóta nem tudok szabadulni tőle… igaz, nem hallgatok rendszeresen magyar nótát, mint egyes pszichiáterek ajánlják... jobb későn, mint soha… mondanám, ha eszemet vesztettem volna…

A közoktatás végső soron a tanulók tanulásáról szól. Ha e tekintetben jól dokumentálható probléma van, az oktatáspolitikának be kell avatkoznia. Ez azonban fordítva is igaz: ha a tanulók tanulási eredményeivel kapcsolatban nincs hitelt érdemlő módon bizonyított probléma, a kormányzatnak egyetlen feladata van: a közoktatási rendszer stabil működésének biztosítása.

A történelem újra és újra ismétli önmagát. A lényeg változatlan, csak a szereplők és a módszerek változnak. Az aktuális nagyhatalmak az erőviszonyok alakulásának függvényében időről időre újraosztják a világot. Az így kialakuló egyensúlyt előbb-utóbb megbontja valamelyikük jelentős megerősödése, illetve meggyengülése vagy éppen egy új, feltörekvő hatalom, amely mind hangosabban követel magának részt a „tortából”. Míg korábban a hatalmi egyensúly megbomlása (világ)háborúkat váltott ki, ma elsősorban gazdasági téren folyik a viaskodás a térnyerésért, a még fellelhető nyersanyagforrásokért, felvevőpiacokért s hamarosan az ivóvízért. Miután a világ országainak zöme a hidegháború idején felismerte, hogy a felhalmozott tömegpusztító fegyverek az emberi civilizáció totális megsemmisítéséhez többszörösen is elegendőek, a katonai fenyegetés – legalábbis a terület-, illetve befolyásszerzés céljából – mindinkább háttérbe szorul.

A Szépművészeti Múzeum 1800 utáni gyűjteményében látható Eugène Delacroix Marokkói lovát nyergeli című festménye. Az energikus és expresszív kép archetípusa lehetne sokak fantáziájának, megannyi más nagy és meghatározó festményhez hasonlóan. Gondoljunk csak Jean-Paul Gérome vagy Dominique Ingres oeuvre-jének darabjaira, amelyeket impozáns képtárak vonultatnak fel világszerte, akár „orientalista kollekciók” keretein belül is, irónia, távolságtartás és önkritika nélkül. Vadság, tunyaság, bujaság.

„Egy komoly ember” – a Coen testvérek filmjének főszereplője –, kvantumfizikát és kozmológiát tanító egyetemi oktató elégtelen jegyet ad koreai hallgatójának dolgozatára. Párbeszédükből kiderül, a professzor azért gondolja a dolgozatot javíthatatlannak, mert a hallgató nem ért a matematikához. Valószínű úgy vette fel ezt a tárgyat, hogy nem volt tisztában az alapkövetelményekkel. Aki nem „beszéli” a matematikát – érvel a professzor –, az semmit nem érthet a fizikából. A hallgató viszont azt állítja, „érti a sztorit”. Számára a kozmológiai elmélet egyfajta – köznyelv szavaival elmesélhető – „történet”, amelyről releváns dolgokat tud elmondani, ezért jobb jegyet érdemel.