„Minden embernek megadatott, hogy megismerje önmagát, és hosszan elgondolkozzék.” E hérakleitoszi mondattal indítja önéletírását Oskar Kokoschka. Elgondolkozzék, de nem hosszan, hanem sokszor, és megírja, de még többször – így a mai magyar változat. Elvégre – ha már Hérakleitosz –, minden változik, panta rhei, még az alapélményeink is.

Igazán csudálom azoknak a fiatal prózaíróknak a bátorságát, akiknek első kötete nemcsak szimplán „önéletrajzi ihletésű” írásokból áll össze, hanem a mű teljes egészében a szerző önéletrajza.

Mottó:
„Amit mondasz, abban lehet, igazad van,
de ahogy mondod, abban semmiképp!”
(Dobrovits Aladár Falus Róbertnek, számtalan alkalommal)

(Tiszteletkör) Tamás Gáspár Miklós vitathatatlanul azon szerzőink egyike, akiknek nem kell félniük a teljes és végleges haláltól. Biztos lehet benne, hogy emléke, híre-neve túléli őt. Műve, ha ércnél nem is maradandóbb, bizonyosan elég ahhoz, hogy két hazában is fennmaradjon.

Tölgyessy Péter 1998 elején csatlakozott a Fideszhez, majd a választások második fordulójának éjjelén, úgy hajnali egy óra táján,[1] saját több éven át hangoztatott ellenvetései dacára, a Fidesz–FKgP összefogás szükségességéről is meggyőzte magát. Az igen szoros választási küzdelemben lépései minden ésszerű kételyt kizáróan hozzájárultak az MSZP–SZDSZ-kormány leváltásához, és bizonyára sokak számára érzelmileg megkönnyítették az ilyen összetételű új kormány elfogadását.

A közvélekedés szerint a rendszerváltás idején egyszer s mindenkorra megoldódott a katonai szolgálatmegtagadás problémája is: kiengedték és rehabilitálták a politikai és vallási okokból bebörtönzött szolgálatmegtagadókat, a magyar törvényhozás emberi joggá nyilvánította a lekiismereti okokból történő szolgálatmegtagadást, a polgári szolgálat mind jogilag, mind gyakorlatilag lehetségessé vált. Kétségtelen, hogy a szabályozás hasonlít a progresszív nyugati szabályozáshoz, de az is kétségtelen, hogy jócskán vannak anomáliák a jogértelmezés és jogalkalmazás terén.

„És mondja, akkor mi volt az oka az egésznek?” – „Természetesen a baktérium” – felelte Simicskó képviselő a TV 2 kérdésére az Alföldi Kiképzőközpont kalocsai laktanyájában történt gennyes agyhártyagyulladásos eseteket kommentálva.

1996 novemberében hosszadalmas tárgyalássorozat vette kezdetét a Fővárosi Bíróság épületében, dr. Varga Zoltán tanácsa előtt. Az ügyész a vádlottat, Lupis Józsefet – aki az 1990. évben elfogadott első „újkori” értékpapírtörvény (1990. évi VI. tv.) égisze alatt az elsők között alapított brókercéget – milliárdos kárt okozó csődbűntett, másodsorban különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás, harmadsorban pedig folytatólagosan művelt magánokirat-hamisítás bűntettének elkövetésével vádolta.

Az „átmeneti gazdaságok” kutatóinak társaságában három vonatkozásban szokás a puha költségvetési korlátot emlegetni. Először is egyes intézmények működésének tömör és neheztelő minősítéseként (legyen szó akár a bankszektorról, akár az egészségügyről, vagy akár egy egész ország költségvetéséről) használatos a fogalom; ilyenkor a puha költségvetési korlát diagnosztizálása potenciálisan veszélyes fejleményekre hívja fel a figyelmet. Olykor a fogalom említése nem más, mint puszta főhajtás (az egyébként ilyenkor a rendszergazdász szerepébe állított) Kornai János előtt.

Amikor a szabaddemokraták legutóbbi küldöttgyűlésüket tartották november végén, a magyar liberális párt mély válsága már mindenki számára – aki akár cseppnyi érdeklődéssel követi a honi közéletet – világos kellett, hogy legyen. Az SZDSZ mai tanácstalanságáról és zavarodottságáról szóló kijelentések éppúgy a köznapi bölcsességek tárházát gyarapítják mára, amiként valaha a „kíméletlen céltudatosság”, a „mindentudó arrogancia” voltak a párt vélt legjellemzőbb jegyei.

Nem nagy ügy, ráadásul jóval a rendszerváltás előtt történt. Idézünk persze mindjárt újabbakat is, igaz, manapság, mint látni fogjuk, már inkább készpénzre hajtanak a közbiztonság egyes eltévelyedett őrei. Kényes téma ez, felelőtlen vádaskodásoknak nincs helye. Ezért az alábbiakban kizárólag a bírósági gyakorlatból közzétett konkrét eseteket említek (a vázlatos, kis hazai „korrupciótipológiát” lásd a keretben), a Bírósági Határozatok című kiadványban publikált szövegen csak apróbb, az érthetőséget szolgáló javításokat téve.

 
Azokat a szülőket nevezi így a gyermekvédelem, akiknek a gyerekei nevelőszülőknél nevelkednek. Vannak szülők, akik valami miatt alkalmatlanok a nevelésre. Vannak ilyenek a konszolidált, jómódú rétegekben is, de úgy tűnik, ők ezt megengedhetik maguknak. Mint ahogy az alkoholizmus, a drogfogyasztás is csak a peremhelyzetűek esetében kerül a társadalom látókörébe, a szülői alkalmatlanság is meghatározott társadalmi réteg jellemzőjeként ismeretes. S noha a probléma semmiképp sem etnikumfüggő, napjainkban leggyakrabban a cigánysággal kapcsolatban merül fel.