Vissza a főcikkhez →

Az örmények nem titkolták, hogy harcolni fognak Hodzsaliért, hiszen itt van Karabah egyetlen légikikötője. Ide erőszakosan telepítettek be embereket, elsősorban meszhet törököket. Az ütközet előtt az örmény fél ún. „humanitárius folyosót” létesített, ám az azeri vezetők nem engedték az ott élők távozását… A háború az háború. S a háború kegyetlen dolog. Az azerbajdzsáni fél módszerei azonban egyenesen borzalmasak. A Szaharov Bizottság tagjai, három amerikai megfigyelő, Lady Cox és az orosz tolmács tanúsíthatják, hogy az azerbajdzsániak tűz alá vették a menekülők számára biztosított folyosót…

Ami a foglyok sorsát illeti: ez ugyanolyan provokáció, mint Hodzsali ügye, melyet Sztoljarov vezérezredes és Ruckoj alelnök készítettek elő olyan örményellenes hangulatot szító nyilatkozataikkal, melyet csak az 1952-es „orvosperhez” tudnám hasonlítani… És jelenleg Jelcin katonai vezetői között csak „afgánok” voltak, olyanok, akik felelősek az afganisztáni véres háborúért: Gromov, Gracsev, Ruckoj – ezek a nevek magukért beszélnek. S most ez az afgán szindrómától megfertőzött hatalmas, dühödten örményellenes hadsereg kiterjedt háborút akar indítani Örményország ellen, hogy megszabaduljon a vereség lelki terhétől.

Az egész egykori oroszországi birodalom történelmének legnagyobb csapása a Kaukázus elvesztése volt. Ez pedig azért következett be, mert Oroszország elárulta természetes szövetségesét, Örményországot. Ennél rosszabb döntést Gorbacsov nem is hozhatott volna. El akarta tüntetni a politikai színtérről, mert antikommunistának találta…

(Russzkaja miszl, 1992. március 20.)

• Külföld